Engem legjobban Tarr Béla utolsó filmjére, A torinói lóra emlékeztet Martin McDonagh A sziget szellemei című mozija. Témája ugyanúgy az elmúlás, azonban míg Tarr komolyan le is zárt -szinte a szó legszorosabb értelmében- mindent, addig McDonagh “csupán” eljátszott a gondolattal. Igaz, elég véres lett a játék a végére. No, és nem utolsósorban, ez a film színes és nincs még két óra sem. De mégis, majdnem annyit baktatnak benne, mint a Sátántangóban.

Aztán, az ír néplélek is igencsak hasonlatos a magyarhoz, már sztereotípiák szintjén. Ők is egy nagy, erős hatalom mellett élték történelmük legnagyobb részét, ők is kocsmában teljesednek ki igazán, sírva és vigadva. Hallottam, mesélték, hogy amikor neves népzenészünk, Ökrös Csaba bandájával Írországban turnézott, az esti koncert után simán beszállt az ő saját széki dallamaival a kocsmában ad hoc játszó ír zenészek közé – miközben azok saját zenéjüket játszották. Ergo, népzenéink dallamvilága is egybevághat egymással. McDonagh emellett, azt a bizonyos ír néplelket is megpróbálta megfogalmazni, valahogy úgy, mint Tornyai János híres festményén, melyen egy pusztában magányosan kóborló lóban látatta az nagy bús magyar sorsot (mintegy önarcképként). Persze, McDonagh a saját modorában mesél ezúttal is, amit megszoktunk az Erőszakikban vagy akár a Három óriásplakát Ebbing határán című nagyhatású moziban. Hogy az írek mégsem teljesen olyanok, mint mi, magyarok, McDonagh is képes pikírt, morbid, szabadszájú humorral beszélni akár a halálról is. A történet egy Írországhoz tartozó, megkapó szépségű szigeten játszódik, a fő konfliktus pedig az, hogy két szesztestvér közül az egyik (Brendan Gleeson) egyik napról a másikra nem áll többet szóba a másikkal (Colin Farrell), amit ez utóbbi nem képes elfogadni, tekintve, hogy halvány balsejtelme sincs afelől, mivel bántotta meg cimboráját. Persze, lehetett előző nap annyira részeg… A sértettnek gondolt fél azonban csak egy pillanatra belerévedt saját élet(ük) jelentéktelenségébe és emiatt érzett fájdalma, valamint a másik ennek elfogadásában végzett áldozatos küzdelme képezi az elkövetkezendőkben a darab cselekményét. Fantasztikus tájon játszódik a balladai tömörségű történet, remekül megírt szellemes dialógok pattognak a szeretettel megrajzolt figurák között, akik hosszú úton baktatnak végig a semmit meg nem oldó, de valahol mindent megmagyarázó végkifejlet felé.

Szerintem azonban van egy ennél mélyebb, allegorikus rétege is a filmnek. A két hajdani barát valójában az ír nemzetet jelképezi: látjuk, halljuk, hogy a néhány kilométerre fekvő szárazföldön polgárháború zajlik az ír protestánsok és az ír katolikusok, a függetlenséget, az Ír Szabad Államot vagy Anglia gyámságát támogató írek között. Írek harcolnak írekkel, nüansznyi, valójában teljesen lényegtelen dolgok másként értése miatt, teljesen értelmetlenül, ám életre-halálra. Ahogyan azt Colm és Pádraic, a két korhely teszi e történetben. McDonagh eközben okos – mindkettőnek igaza van a maga szempontjából és nem is tesz igazságot közöttük. Szép, helyenként költői, máskor filozofikus, olykor meg kifejezetten szórakoztató film ez, melyben McDonagh új, érzelmes oldalát mutatja meg.