Mit nézzünk ma a tévében? – Szerda

Hát, akkor azért lefejeltem az íróasztalt, amikor megláttam, hogy Fellini Édes élete, 21.00-kor, a (fanfárok: trarararáááá!!!!): HÁLÓZAT TÉVÉN! Hogy mennyire nem tudják a fiúk odakinn, a hálózaton, hogy mire vállalkoznak, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a 174 perces (bár a port.hu csak 164-nek mondja…) filmet le akarják zavarni két óra alatt, 23.00-kor ugyanis már valami izét akarnak vetíteni. Mindenesetre, ha ez sikerül, akkor a Hálózat tévé nyugodtan vállalkozhat akár féregjáratok nyitására is a téridő-kontinuumban, hiszen aki két órába bele tud zsúfolni majdnem hármat, az vagy Einstein, vagy asgardi ET. De inkább az utóbbi. A filmtörténet egyik nagy-nagy klasszikusa ez a film amúgy, ilyen, generációk szexuális fejlődését meghatározó jelenetekkel, mint ez is itt, ni:

Na, de vegyük azért komolyan. Sajnos, a Halál sekély vízben című Gyöngyössy-Kabay-filmről az égadta világon semmit nem tudok, csak annyit, hogy ez egy 1994-es politikai dráma. Rendszerváltás után négy évvel volt dráma elég, ami azóta csak tovább kulminált, így ködöt legfeljebb csak szurkált ez a film, oszlatni azonban nem tudott. A film sztorija -a leírás szerint- még a rendszerváltás előtti időkbe nyúl vissza, KGB-ről, CIA-ről, harci gázokról, nyugatra emigráló (pontosabban disszidáló) tudósokról, effélékről lesz benne szó. Azért szerintem egy pillantást mindenképpen megér 21.00-tól a Dunán, mert akkor megtudhatjuk, mindehhez mi közünk lehet nekünk, magyaroknak.

A Billy Elliotot viszont nemrég láttam, aranyos film egy munkáskörnyezetbe született skót srácról, aki ahelyett, hogy bunyózna, majd felnőve kocsmázna és bunyózna, mint minden rendes skót proli, ő balett-táncos akar lenni. Azt viszont nem tudom, hogy ezt ki fogja nézni, ugyanis 01.45-kor (a tv2-n) tévét szerintem éjszakai portásokon és éjjeliőrökön kívül normális ember nem nagyon néz, vagy ha igen, akkor biztos nem ezt.

A Digisporton ma is lesz BL-meccs, 20.15(valójában persze 20.45-től)-től Chelsea-Manchester United, utána összefoglaló, majd éjszakába nyúlóan megnézhetjük a Barcelona-Sahtar Doneck összecsapást is.

Kategória: Tévé | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Futball eredmények, foci közvetítések

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.