200 Motels (1971)

Mai szemmel nézve gyakorlatilag nézhetetlen Frank Zappa és Tony Palmer, hogyismondjamcsak, szürrealista dokumentumfilmje, a 200 Motels. Az vitán felül áll, hogy Zappa a rockzene korszakos és megkerülhetetlen egyénisége, aki gitárosként, zeneszerzőként, közéleti szereplőként, performancerként egyaránt jelentős életművet alkotott, újraértelmezte a rock-gitározást, és amellett, hogy gyakorlatilag az összes stílusban képes volt játszani, beemelte a rockzenébe/a rockzenét a kortárs komolyzenét/a kortárs komolyzenébe. Társrendezője pedig profi zene-dokumentátor, készített portrét sok mindenkiről, Callastól Menuhinig – e sorba belefért még ez a film is. A nézhetetlenségre vonatkozó sarkos megállapítás elsősorban tehát nem szakmaiságra, illetve annak hiányára utal, hanem arra, hogy e film volt az első, amit teljes egészében az akkortájt megjelenő video-nyersanyagra forgattak. Ezt nagyították aztán fel 35 mm-es celluloidra, azonban mára már az is roskatag képminőséget képes csak átadni, valamint a kezdeti videokép minősége már alapból is igen gyenge volt, főleg, a mai szemnek. Aztán persze, mint minden új dolog, ez is megszenvedte, hogy féktelen kreativitással megáldott/megvert alkotó kezébe kerülve, a létező szűk határai gyakorlatilag teljesen ki lettek töltve valamivel.

A filmben bevetik a korabeli, kezdetleges filmtrükkök teljes armadáját, hogy előidézzék a megfelelő pszichedelikus hatásokat, ezek azonban legtöbbször csupán a kép különféle mértékű torzítását jelentette. Torz, megsokszorozott képet nézni másfél órán keresztül, ma már elég elvetemült dolog, ezt azért valljuk be. Van ezen kívül bájos szerepjáték is, főszerepben például Ringo Starr-ral, aki Zappának van öltözve, valamint az extrém Keith Moonnal, a Who hajdani, megboldogult dobosával, aki viszont apácagúnyában csinálja azt, amit egyébként is: hülyéskedik és vedel. Aztán látunk rajzfilmbetéteket is, valahonnan a Sárga tengeralattjáró és a Monthy Python animációs betéteinek közös halmazából. A téma (a Zappa-rajongók által ismert) 200 Motels című dupla album zeneanyagának bővített verziója, a különböző számok, tételek dramatizált előadásában, redneckektől (kb. vidéki tahóktól) a magányos cowboyokon át a pénisz-tematika alapos kifejtéséig, maxi naivitással és maximális mennyiségű állatkodással. Szerintem, a film egy hosszú turné szubjektív lenyomata, talán erre is utal a címe: 200 éjszaka 200 motelben. Zappa Varése által ihletett opera-betétei idegpróbálóak (avagy viccesek, kinek mi), akadnak vicces jelenetek, meg egy csomó bénázás is, azonban az egész film ma már inkább tűnik egy felelőtlen kísérletnek, mint komolyan veendő bárminek. Mondjuk, hogy kordokumentum. Asanisimasa: passz.

Kategória: Film, Zene
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

5 hozzászólás a(z) 200 Motels (1971) bejegyzéshez

  1. mB szerint:

    A film pár éve megjelent DVD-kiadását ugyancsak erős kritika érte más helyről is:

    http://frankzappa.blog.hu/2010/09/14/a_200_motels_dvd_kiadasarol_2010

    (Azért azt hozzátenném, hogy NEM kell másfél órán keresztül “torz, megsokszorozott képeket nézni” 😉 , azért nem ennyire vibráló és nézhetetlen (talán). Őszintén szólva engem igazán szóraztat, a kedvenceim a “párbeszédes” részek meg az elképesztő (filmtrükkökkel is felturbózott) “balett-jelenetek”. Na és ott a zene is, azért azon se ugorjunk át, vannak ott azért remek pillanatok.

    A film teljes egészében megnézhető online:

    http://frankzappa.blog.hu/2011/09/05/200_motels_a_teljes_film

    • efes szerint:

      Ja, a zene jó, de azt inkább csak hallgatnám. Vagy néznék normális koncertfilmet. De ha már idekukkantottál, hadd kérdezzem meg tőled, szakértőtől: mi igaz abból, hogy amikor Zappa itt volt Demszky vendégeként a Budapesti Búcsún, akkor volt valami jam a Tilosazában? Volt a tabáni buli, azon ott voltam. De az Áról nem tudtam: kik voltak ott, kik játszottak, s főleg, mit?

      • mB szerint:

        (Amit mondasz arra rímel Ed Palermo [aki Zappa halála óta csak Zappát játszik] mondása: imádja a 200 Motelst – a zenét. A film: “Nem tetszett a film, számomra egyszerűen nem volt értelme. Nemrég megint megnéztem, hátha más lesz a véleményem – nem lett az.” – http://frankzappa.blog.hu/2010/08/08/ed_palermo_interju_2010 )

        Csak leugrottak a Tilos az Á-ba, és üldögéltek-mosolyogtak (nem tudom pontosan kik, egy szűk körű társaság – vol még dunai hajókázás, meg látogatás Bige József tárogatósnál is, sőt, séta a belvárosban és találkozás Fischer Ivánnal a Vörösmarty téren.). A TilosazÁ részletei felbukkannak itt-ott videókon. Zenélés mindenesetre nem volt, csak délután a Tabánban.

      • efes szerint:

        Köszi (a linkeket is!). 🙂

  2. mB szerint:

    Na egy kis Bige József még, ezt nagyon bírom (ha még nem láttad):

    http://frankzappa.blog.hu/2011/05/16/frank_zappa_visiting_bige_jozsef_budapest_91

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.