Lenyűgöző élmény nézni A vadász című filmet, már annak, aki amúgy szívesen bandukol, barangol és bóklászik az erdőben, főleg a kijelölt turistautaktól távol. Vagy legalább néhány kilométerrel messzebb minden népszerű látványosságtól, dobogó kövektől, csobogó forrásoktól és kilátóktól, ott ahol legfeljebb csak az erdészet fakitermelő szakmunkásai járnak. Azok szinte minden pillanatát élvezni fogják e filmnek, hiszen Tasmánia gyakorlatilag érintetlen mérsékelt égövi őserdeje alig változott valamit az elmúlt néhány tízezer évben – ez a film márpedig legnagyobbrészt itt játszódik. Robert Humphreys operatőr pedig komoly természetfilmeseket idézően parádés képekkel mesél e tájról.

A film sztorija amúgy egy meglehetősen közhelyes öko-thriller sablonjaira épül: egy fiktív európai gyógyszerkonszern okosai azt találták ki, hogy a híres, de mára már kipusztult tasmán erszényes farkas olyan bénító hatású mérget termelt, amiből fantasztikus hatású új gyógyszereket lehetne kifejleszteni. (Itt a filmben van ugyan egy kis keveredés: folyamatosan keverik a ma néhány példányban még élő tasmán ördögöt (Sarcophilus harrisii) a már kihalt erszényes farkassal (Thylacinus cynocephalus)) A cég egy profi vadászt bíz meg azzal a feladattal, hogy ha véletlenül mégis élne még egyetlen példánya az erszényes farkasnak, akkor azt vadássza le, a tudomány szolgálatában, és a profit maximalizálása érdekében. A vadász fura fazon, pedáns, mint egy német patológus, barokkzenét hallgat, magányos, de kemény, mint a szikla. Willem Dafoe. A vadász megérkezik a helyszínre, ahol a helyi favágók és a környezetvédő zöldek között áll a bál, a helyiek őt is “zöld hippinek” nézik, ám a zöldek is gyanakodva méregetik. Szállásadója, és annak gyermekei fogadják csak szívesen (kisebb közjáték után), a vadász azonban nyakába veszi az őserdőt, és megpróbálja felkutatni az utolsó élő erszényes farkast.

A film 75%-ban a Rambo első részének csapdákat fabrikáló, fák, bokrok és sziklák között rejtőzködő thrillerjét és az Into The Wild című túlélőtúrás dokumentum-kalandfilmes zsánerét ötvözi: Willem Dafoe sajátosan marcona arckifejezéssel vadászik feltételezett zsákmányára, miközben valakik (helyi suttyók, illetve …) reá vadásznak. “Vadászati szünetekben” melodráma körvonala kezdenek kibontakozni, de még mielőtt szárba szökkenne, füstté is válik. Willem vissza a vadonba. Ettől függetlenül, és a kisebb logikai és dramaturgiai jellegű döccenésektől eltekintve mégis izgalmas a film. Dafoe van olyan jó színész, hogy le tudja kötni a néző figyelmét akkor is, ha csak fák között sétál, a vadon és a táj képei tényleg csodaszépek, a filmvégi teátrális zöld farok pedig csak esztétikailag kérdőjeles, tartalmilag mindenképpen szép és méltó. Asanisimasa: 7/10