Hatalom (Power, 1986) – Annyira nincs új a nap alatt, hogy ha valaki rendesen odafigyelve megnézte pl. Sidney Lumetnek ezt a remekét anno, akkor ma fel sem veszi ezt a hercehurcát, ami a politikában zajlik. A politika showműsor, a politikusok pedig a “sztárok”, a valódi politikacsinálók pedig médiastratégák, marketingguruk, stylistok, poéngyárosok és copywriterek. Persze, tudjuk ezt ma már jól, de amikor pl. egy ilyen film kapcsán szembesülünk azzal, hogy pl. Orbán Viktor 2/3-os rémuralma is ugyanazzal a recepttel készül, mint teszem azt, a Megasztár vagy az X-faktor, akkor az azért megrázó. Még akkor is, ha ezt a viccet már 1986-ban elmesélték… 8/10

Keresztneve Carmen (Prénom Carmen, 1984) – Egy amolyan Best of Godard. A kinyújtott középső ujj gesztusa a tömegkultúra, a koherencia, a logika és minden egyéb “hétköznapi”, “normális” dolog felé. Fegyverek, anarchisták, bozontos puncik és fütyik, valamint Jean bácsi Jean bácsi szerepében kórházban (elmegyógyintézetben?). 6/10

Csinszka (1987) – Deák Krisztina korrekt életrajzi filmje Ady (egyik) utolsó szerelméről. Jó a ‘kis’ Nagy -Kálózy a címszerepben, de jó Jordán Adyként. Nem nagy sztori. 6/10

Rám csaj még nem volt ilyen hatással (1993) – Rám film még soha nem volt ilyen hatással: annak idején nagyon utáltam végtelen modorossága, mesterkélt stílusa miatt, no, meg azért is, mert annyira ismertem és untam ezt a világot, amit ábrázolt ez a film. Ugyanezt éltem, nagyjából párhuzamosan a film szereplőivel, bár a Holdba viszonylag ritkán jártam. Az ‘Á’-ba inkább… Ma viszont már működik a nosztalgiafaktor, s ez a húsz éves történet levetkezi magáról az összes sznob, belvárosi manírt, és megmarad alatta a ifjúkorunk összes bűbája. Szuper. (In memoriam Hazai Attila). 8/10

Számkivetett (Cast Away, 2000) – Jó kis modern robinzonád, Robert Zemeckistől meglepően off-hollywoodi végkifejlettel. Tom Hanks jót játszik benne. 8/10

Kettős kockázat (Double Jeopardy, 1999) – Eléggé kiszámítható fordulatokra építő, erősen középszerű krimi, erősen középszerű Ashley Juddal és Tommy Lee Jonesszal. Gonosz férj veri át csúnyán a feleségét, aki aztán visszaszívatja őt. Mintha valamelyik most futó krimisorozat egyik epizódja lenne – nem több, nem kevesebb. 5/10

Anna filmje (1992) – Tök jól működik Molnár György anno méltán díjazott Esterházy-adaptációja. Abszolút megjelenik EP senkivel össze nem téveszthető gunyoros, önreflexiókban és kifelé való utalásokban gazdag prózájának világa, amiben Kardos Sándor látható élvezettel lubickol furcsa optikákkal felszerelt kamerájával. Ennyi bőven elég. 7/10

Amerikai szépség (American Beauty, 1999) – Így, több mint tíz évvel az Oscar-eső óta, sokadszori megnézésre már egyértelműen látszik, hogy Sam Mendes alapvető művet alkotott. Egész egyszerűen, bemutatása óta már nem lehet úgy beszélni az amerikai társadalom jelentős részét kitevő kertvárosi középosztályról e film megemlítése nélkül. De amúgy is rettenetesen jó, éles, szúrós és okos film. (Írnék róla, de annyira szarrá elemezték már, hogy feleslegesnek tartom a további ragozást.) 10/10

Berlin’36 (2009) – A zsidó Gretel Bergmann és a “furcsa” Marie Ketteler küzdelme a berlini olimpiai részvételért, megtörtént események alapján. De romantikus sportdráma-felfogásban. Picit didaktikus, de alapvetően kellemes, jó kis német film ez, a kötelezően meghozandó tanulsággal (embernek lenni előrébb való minden politikai, ideológiai és egyéb eszménél). 7/10

Hit, remény és szerelem (Tro, hab og kaerlighed, 1984) – A dán Bille August tinédzser-drámája habkönnyű rock&rollban indul, de éles, raszteres társadalomkritikában és tipikusan skandináv moralizálásban oszlik széjjel a metsző, északi szélben. Ma már inkább csak érdekes, mint erős alkotás. 7/10