Call Girl (2012)

1976-ban nálunk nem volt semmi. Mondjuk, a menő arcok vastagtalpú cipőkben flangáltak az Ecseri-piacon vett trapézszárú, fecskefarkos farmerjeikben, és néhányan egy félhavi fizetést is hajlandóak voltak kifizetni Call-Girl-4egy amerikai nyomású, celofánba csomagolt, vadiúj lemezért, amiért aztán a haverok sorban álltak, hogy felvegyék magnószalagra, hogy otthon, a lakótelepen az ablakba kirakott Tesla-magnót csumi haberőre húzva tüntessenek a Kádár-korszak kispolgári kánaánja ellen. A kurvák még bent voltak a városban, a Rákóczi-tér hírhedt környékén – de oda nem jártunk (mert még kicsik voltunk). Nálunk a politikában nem volt botrány, hát hogy is lehetett volna… Ment minden a maga egyenes, szocialista útján.

Bezzeg a Nyugaton! Hogy valójában mi ment nyugaton, arról persze, nem sokat tudtunk, de nem is érdekelt igazán – nekünk csak a menő dolgok iránti irigység jutott elsősorban. Ismertük az ABBÁt, a Bee Geest, de még a Pink Floydot is, volt már diszkó is, általában valamelyik bátor titkár szervezésében egy KISZ-klubban, láttuk, hogy az ideérkező külföldiek, köztük sok “idegenbe szakadt hazánkfia”, milyen autókkal villantanak, milyen elegánsak, jószagúak, nem is illettek bele a mi kis vizezett Kőbányai-állagú kommunizmusunkba. Jó volt nekünk az Omega és a Fonográf, no meg a Tesla B-100-as magnó, a Trapper farmer, kábítószernek pedig a Márka szénsavas üdítőital.call girl 1

Eközben, például Svédországban, igen komoly dolgok történtek. Tétre menő választások, hogy mást ne mondjak, amit egy óriási szexbotrány árnyékolt be, melyben érintve volt szinte a teljes svéd politikai elit, a legfelsőbb szintekig. A Call Girl című dráma ezt hivatott feleleveníteni, méghozzá egy a botrányban érintett call girl-hálózatban dolgozó lány, valamint egy becsületes, hivatástudattól fűtött fiatal rendőr szemszögén keresztül.

Mikael Marcimain rendező össz-skandináv, valamint ír koprodukcióban készült filmjében a lehető legpipifakszosabban aprólékos műgonddal teremti meg a ’76-os svéd atmoszférát és a tárgyi, hangulati környezetet. Minden stimmel. A rendőrségen sorban surrognak a TEAC, Sony és ReVox márkájú magnók, amiket mi itthon csak képeken láttunk. Hifitornyok. Egy komplett veteránautó-találkozó vonul itt fel, a lakásbelsőkben ott az egész IKEA’75 katalógus kínálata a mittudomén, Bjürgoggen fotelektől a Sjördenmörgen asztalokig és a Hulla makramékig. A ruhák talán egy kelet-szibériai falucska turkálójából lettek ideszállítva, mert elképzelni sem tudom, honnan máshonnan szerezhették ezeket a ma rettenetesen idétlennek tűnő cuccokat. Még a buggyos alsógatyák is… Mindenki bagózik, mint a gyárkémény, a testszőrzetek pedig vannak: bozont a hónaljakban, hatalmas bozont a szeméremdombon, bozont mindenhol. Műszempilla, kékre festett szemhéjak, alatta égővörös rúzs – tán még aranykorona is a bal hátsó 4-esen. A lerágott körmökön kéthetes, töredezett lakk. Azért is ragozom ennyit ezeket a dolgokat, mert a hiteles tárgyi környezetben valahol nagycall girl 2on elveszett a film témája, maga a dráma.

A fiatal rendőr törvényszerű bukásának története még valahogy megáll a lábán. Azt is el tudom fogadni, hogy a prostitúciós ügyben valójában érintett hatalmasságok olyan hatalmasak, hogy nem is kell ismernünk arcukat, személyiségüket, ők a nagy, sötét, hatalmas gonoszok, de a rendőr indítékai sincsenek az orrunkra kötve. Márpedig, egy ilyen sziszifuszi küzdelemben azért érdekes lenne ismerni azt, vajon mi hajtja ekkora erővel fejjel a falnak? Története viszont itt száraz tényközlés szintjén jelenik meg, ezt nézni meg olyan, mint egy felhúzható játékegeret nézni, hogyan megy neki a fotel lábának sorozatosan, míg le nem jár a rugója…

A címszereplő Sasjáról azonban még ennyit sem tudunk meg: bedugják az intézetbe, ahonnan ki-kiszökik, mígnem belekeveredik ebbe a call girl-hálózatba, ahol elvan (bár nem látjuk rajta, hogy annyira tetszene neki, mint ahogy azt sem, hogy annyira nem). Menekül, végig az egész filmen, nyilván önmaga elől. Kihasználják, prostitúcióra kényszerítik, de ezt nagyrészt magának köszönheti – más ugyanis nem derül ki a filmből.

Maga az üzletmenet, ahogyan működött ez az egész call girl-hálózat, az a tárgyi környezethez hasonló részletességgel, szinte szociografikus hűséggel lett ábrázolva, beleértve acall girl 3 benne dolgozó “munkaerőket”, illetve, az azt működtető madam karakterét is. Ebből a szempontból akár egyetemi disszertációnak is felfogható Marcimain filmje, hiszen érzelmeknek, manipulációnak, bármiféle szubjektív attitűdnek nyomát sem látjuk. Talán pont ezért is igen nehéz nézni…

A politikusok rohadtságáról mi itt, a mai Magyarországon túl sokat tudunk, egy ilyen kis kurvázós sztori valószínűleg semmit nem rontana vezetőink amúgy is béka segge alatti renoméján… Egyszóval, igen tét nélküli ez a film. A benne rejlő emberi drámák nem bomlanak ki, a politikai botrány, és főleg, hogy az egy 1976-os svéd történet, semmilyen szempontból nem tekinthető érvényes topiknak manapság. Egy retró divatkavalkád. De akkor már inkább nézzünk Derricket, vagy még inkább régi Fassbinder-filmeket… Asanisimasa: 4/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.