Fogalmam sincs, mennyire vannak jól a lengyelek, nyilván annyira nem, hiszen mi másért jönnének tömegesen bértüntetni hozzánk, de hogy történelemtisztázásban előttünk járnak, az holtbiztos. Filmekben sokkal jobban sikerült feldolgozniuk a második világháború óta tartó történelmüket, az biztos. Persze, nekik van egy Andrzej Wajdájuk, nekünk nincs. (Jancsó lehetett volna talán, de ő inkább hülyéskedett, amikor keménynek kellett volna lennie…)

Wajda már a Márványemberben és a Vasemberben elkezdte (egyéb filmek mellett) a szembenézést. E nagyhatású filmekben leszámolt a sztálinizmussal, a neosztálinista akkori lengyel jelennel, beszélt (beszélhetett/mert beszélni) az akkori gdanski eseményekről, a Szolidaritásról és Lech Walesáról, a vezérről. A nagy hajógyári sztrájk alkalmával ő maga, személyesen is letette voksát a munkások mellett, Walesával való barátsága azóta tart. Ne várjunk tehát kimért, objektív, ténysoroló életrajzi drámát, Wajda Walesa-filmje, A remény embere egy jóbarát szubjektív, néha csipkelődő, de mindig szeretetteljes hangú dramatizált portréfilmje.

Walesa, az ember, mondhatni. Szimpatikus, karakán, egyszerű munkásfazon, aki rendelkezik azzal a fontos tulajdonsággal, hogy képes meglátni a lényeges dolgokat. Ezenkívül gondolatait is képes egyszerű, lényegre törő mondatokban megfogalmazni, tehát az Isten is munkásvezérnek teremtette. Walesa renoméja azóta ugyan jócskán megkopott, őt is kikezdte a politika, jól is jön tehát neki Wajda barátságos gesztusa.

A film jó. Élvezetes és szórakoztató, ami kifejezetten meglepetés Wajdától, de általános értelemben sem ezt várjuk egy politikus életrajzától. A keret hasonló, mint a Vasember esetében, itt egy Oriana Fallaci által készített interjúra fűződnek fel visszacsatolásokban, de időrendben Walesa életének fontos epizódjai. Korabeli híradórészletek ügyesen keverednek az archív “maszkot” kapott, megrendezett, fikciós jelenetekkel, ami a jól segíti elő a vizuális hitelességet. Robert Wieckiewicz kitűnően adja Walesát, rendelkezik ugyanazzal a gerendaegyszerűségű tűzzel, ugyanazzal a személyes varázzsal. Vicces jelenetek a panelbeli családi életéből, a legendás munkásvezér atlétában, a konyhában pedig rotyog a krumpli. Életszerű, na. Korabeli lengyel punk és rockszámok hevítik a filmet átható forradalmi tüzet, Wajda pedig szinte olyan pikírt gúnnyal, szinte groteszk módon elrajzolva ábrázolja a Gierek- és Jaruzelski-rendszer katonáit, mint Bacsó annak idején a Tanúban, de maga a forradalom is emberszagúan jelenik meg, megfosztva minden hamis, vagy akár igaz pátosztól. Érdemes megnézni a filmet és érdemes belegondolni és párhuzamokat vonni. Tanulságos lesz. Asanisimasa: 8/10