Egy negyvenes ír pasi, aki nagyjából úgy néz ki, mintha Richard Gere kisöccse lenne (bár ez a film szempontjából lényegtelen), Szingapúrba érkezik, hogy azonosítsa rejtélyes körülmények között elhunyt bátyja holttestét, majd megismerkedik bátyja kinti életével családjával, üzleti kapcsolataival, közben picit megismerjük a pasi otthoni problémáit is, valamint azt, ahogyan megpróbálja felfogni az övétől teljesen eltérő életritmust, életszemléletet, kultúrát… Valami ilyesmiről szeretne szólni Christine Molloy és Joe Lawlor filmje, a Mister John, ezt érezni belőle, de ezt sajnos annyira érdektelenül és sablonosan teszi, hogy komoly erőfeszítésbe telt végignézni.

A különböző kultúrák ütköztetése mindig hálás téma, amit e film esetében az alkotók még meg is fejeltek néha igen bizarr, de éppen ezért megéltnek tűnő nüanszokkal, nekem mégis úgy tűnik, hogy az egésszel nem tudtak mit kezdeni. Gerry (Mister John öccse) gyűrött arccal mászkál ide-oda, hogy igyon vagy ne igyon (mint az írek közhelyes fő problematikája), látszik, hogy rengeteg gondolat és érzelem dúl a lelkében, de valahogy úgy marad mindez benne (és a filmben), mint ahogyan a távol-keletiek nézik (jó esetben) udvarias tartózkodással a hozzájuk érkező nyugati turista elégedetlenkedését a helyi viszonyokon. Mi, nézők is így vagyunk e filmmel, hűvös tartózkodással nézzük – vagy otthagyjuk, mint többen tették. Asanisimasa: 2/10