Filmnapló, 2014. augusztus

Antonia (1995) – A holland Marleen Gorris filmje annak idején a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscart kapta meg, messze nem érdemtelenül. Ritkán látható alapossággal végiggondolt világlátású, generációkon átívelő cselekményű családregény, ízléssel, tömören és szókimondón, szép képekben, hiteles színészi alakításokkal elbeszélve. Erősen feminista, de nem feltétlenül férfigyűlölő irányultságú, határozottan antiklerikális, ám élet- és embertisztelő, igazi, szabad szellemű nagy mű – ha valami, akkor ez a film tényleg alul van értékelve. 9/10

Amerika kapitány: A tél katonája (Captain America: The Winter Soldier, 2014) – Lassan Marvel lesz az új Disney. Egymásba érnek, néha még egymásba is folynak a legendás képregénykiadó történeteinek megfilmesítései, egyértelműen dominálják ezek a filmek a 3D IMAX multiplexek piacát. Én nem akadok fenn a bugyuta, kiszámítható történeten, ez a műfaj arról szól, hogy hangos legyen, színes, durrogjon és puffanjon, mint a tűzijáték augusztus 20-án. Abban sem keres senki hübriszt és katarzist, intellektuális mélyen szántást, vagy ha igen, akkor olyat fogyasztott, amit a törvény súlyosan büntet. Ez a film ebben a műfajban teljesen rendben van, egy ilyen filmnek ezt kell tudnia. Azért Robert Redford vagy Toby Jones helyében én nem vállalnék ilyesmit (bár van az a pénz…). Mondjuk, lehetett volna önironikusabb, úgy többet érne, mondjuk eggyel: 6/10

Ha idegen vagy – A Doors története (The Doors: When You’re Strange, 2010) – Emlékszünk még Tom DiCillóra? Ő volt Jim Jarmsch első filmjeinek, a Permanens vakációnak és a Florida, a paradicsomnak operatőre, majd ’95.ben a független filmezés kvázi enciklopédiájaként is felfogható Csapnivaló kapcsán őt is egy új, markáns rendezőgeneráció tagjaként üdvözölhettük. Aztán előjött még néhány vígjátékkal, de hosszú időre eltűnjön (tévében dolgozott, pl. a Monk-sorozatokat rendezte). Ez a doksi azonban nem csupán egy tévés-karrier “mellékterméke”, hanem korrekt, tényszerű, objektív, a lényeges dolgokra mindig időt szentelő portré, Doors- és Morrison-rajongóknak, illetve a korszak iránt érdeklődőknek pedig kötelező. 8/10

Maisie tudja (What Maisie Knew, 2012) – Henry James 1897-ben (!!!) megjelent kisregényének üzenete ma is ropogósan friss és aktuális, és ami az öröm, ezt a kisregény 2012-es filmverziója képes közvetíteni is. A címszereplő hatéves kislány szemszögéből éljük végig gazdag szüleinek (itt egy rockénekesnő és egy műkereskedő) zajos és zűrzavaros válását, miközben a háttérben egy tiszta szerelem bontakozik ki. Scott McGehee és David Siegel erősen “független” filmje ízléssel, érdekesen és okosan liberális felfogással kezeli a témát, a meghökkentő, ám mégis megnyugtató végkifejletig. 7/10

Keith (2008) – Kezdetben nem túl nagy reményeket ébresztő, de a közepére azért kellő súlyúvá válni tudó, független ízű, romantikus tinidráma a szerelemről és a halálról. Lúzer, de azért látjuk, hogy valahol jófej kontra élsportoló menő arc kontra gimi csini szöszije-mese, háttérben sárga furgonokkal, korlátolt, kertvárosi szülőkkel és a legyőzhetetlennel. 6/10

V mint Vian (V comme Vian, 2011) – Boris Vian volt annyira színes egyéniség, élt annyira izgalmas és különleges életet, hogy ennél egy picit bővebb és/vagy alaposabb és/vagy mélyebb életrajzot kapjon. Philippe Le Guaytól és a tévéfilmes büdzséből/elvárásokból azonban, mindössze ennyi telt. Hozzávetőleg tényszerű ez a tévéfilm, a lényeges időszakot nézve kronologikus, de miértekre, árnyalatokra és egyéb összefüggések feltárására már nem jutott hely, pénz, idő és akarat. 5/10

Ne engedj el! (Never Let Me Go!, 2010) – Igényes kivitelezésű adaptáció Kazuo Ishiguro nyugtalanító témát boncolgató utópikus regényéből, melyben rossz sorsú (pl. narkós szülők) gyermekeit kizárólag azért nevelik fel zárt intézetekben, hogy később szervdonorokként szolgálják az ún. “egészséges társadalmat”. Természetesen benne van a kötelezően meghozandó tanulság, miszerint senki emberfiának nincs joga dönteni másik (tényszerűleg ártatlan) embertársa élete felett, azonban a már szentimentálisan érzelmes cselekmény mintha elkenné a történet fontos problémákat felvető gondolatiságát. Szép képek, szép színészek. 6/10

Francia csók (French Kiss, 1995) – Na, pont az ilyen filmek miatt is van olyan nagy respektje a francia borkultúrának, hiszen mit lehet ahhoz hozzátenni, ha már Hollywood is arról készít filmeket… Meg Ryannek amúgy jó a haja, Kevin Kline-nak meg a bajusza. 6/10

Madarak (The Birds, 1963) – Ma már annyira látszik, hogy minden jelenet meg van rendezve… De hogy van megrendezve! Hitchcock szinte rajzolja a filmet. Viszont rengetegszer jutott közben eszembe Lynch és a Twin Peaks, aminek köszönhetően végigröhögtem ezt a megkerülhetetlen műfaji klasszikust. Hiába, az idő kerekét megállítani… 8/10

Borban az igazság (Bottle Shock, 2008) – Akár az előző filmre hozott ellenpélda is lehetne e film, hiszen itt meg pont arról van szó, ahogyan az olcsó, “suttyó” kaliforniai, Napa-völgyi sárdöné maga alá gyűri a pöffeszkedő, öntelt és fennhéjázó eredeti francia ősét. Természetesen eme elképzelhetetlen tett mellett ott van a közhelyes amerikai tetterő, vállalkozói kedv és finesz – a film mégis nézhető, könnyű és üdítő, mint egy párás pohárban illatozó, pincehideg chardonnay egy forró nyári estén. Állítólag megtörtént események alapján… 6/10

Kategória: Film, Filmnaplók, Tévé
Címke: , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

6 hozzászólás a(z) Filmnapló, 2014. augusztus bejegyzéshez

  1. Aquarius szerint:

    Ne engedj el!: Szinkronosan néztétek, fogadjunk! 😀

    “Nem tudom,hogy annyira más életünk volt-e, mint azoknak, akiket megmentünk. Mind megszűnünk. Talán egyikünk sem érti, hogy mit éltünk át, és nem érzi úgy, hogy eleget élt.”

  2. Aquarius szerint:

    Jaj, a kis cinikus. 😉

    Szerintem egész más a hangulata eredeti nyelven. A magyar szinkronban mindig rájátszanak. Ez egy ilyen érzelmes filmnél nagyon nem tesz jót. Lehet, hogy az angol még megmarad a nyál szint alatt, de a szinkronos már nem. (Persze simán lehet, hogy az angol is túl nyálas lenne neked, nem tudom.)

    Az viszont fura, hogy nem emlékszel. Kivéve, ha anyanyelvi szinten beszéled az angolt, de akkor miért néznéd magyar szinkronnal? 🙂

    • efes szerint:

      Ezúttal tényleg nem voltam cinikus, de nem emlékszem, milyen verzióban néztük. Vagy magyar szinkronnal, vagy magyar felirattal – nem tudom. (Sajnos my english nemhogy nem anyanyelvi szintű, but very poorish.) 🙂

  3. Aquarius szerint:

    Amerika kapitány is ugyanennyit kapott. Zokogok. 😉

    • efes szerint:

      A tetszési index nem tekinthető egzakt minőségi mátrixnak. Itt sem, de szvsz sehol sem, még az imdb-nél sem. Csupán egy adott pillanatban érzett szubjektív elégedettségi fokot mutat, semmi mást.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.