A Közel-Keleten, valamint közvetlen szomszédságunkban mostanában bepörgő eszetlen brutalitás mintha kissé háttérbe szorította volna azt az ezeknél semmivel sem kisebb mértékű embertelenséget, ami a távoli Mexikóban (amúgy orbáni értékrend szerint “sikerállamban”) zajlik. Míg azonban az ukrán-orosz viszály -leegyszerűsítve- nacionalista indíttatású konfliktus, a gázai, iraki balhékat pedig vallási-etnikai indokok gerjesztik, addig Mexikóban a pénz, illetve annak hiánya a szikra, amely folyamatosan bizgerálja a puskaporos hordót. A pénz, ami a hatalmas ország északi területein szinte kizárólag a (nagy részben a gazdag USA felé irányuló) kábítószer-üzletből származik. A különböző drogkartellek egymással is rivalizálnak, a rendőrséggel és a hadsereggel is harcban állnak, miközben mindent és mindenkit megvesznek a szó szoros értelmében, kilóra. Aki ezen a területen él, ide született és nem áll kapcsolatban valamelyik drogkartellel, az hamarosan fog, és a dolog természetéből fakadóan nem sok esélye van a természetes halálra. A lassan évtizede folyó mexikói drogháború mára már több tízezernyi áldozatot követelt.

A barcelonai születésű Amat Escalante Cannesban rendezői díjat nyert, és az Arany Pálmáért is versenybe szállt Heli című bűndrámája egy -minden bizonnyal- tipikus észak-mexikói élethelyzetet mutat be az élménybe belerettenő és elszörnyedő, a kényelmes moziszékekbe egyre mélyebbre süllyedő nézőnek. A címszereplő srác apját követve, fillérekért robotol a környék egyetlen gyárában, hogy eltartsa még szinte gyermekkorú feleségét, kisgyermekét és húgát. A fizetés azonban csak a vegetálásra elég, életkörülményeik olyan nyomorúságosak, hogy még a hivatalos népszámlálót is szégyelli beengedni a lakásba. A környék, ahol élnek kietlen, kopár kősivatag, éjszakánként coyote-ok vonítása visszhangzik a buckák között. Minden nehézség ellenére Heli tisztességes, egyszerű életet szeretne, de egy szerencsétlen véletlennek köszönhetően ő és családja sem maradhat ki a mindent behálózó “buliból”.

Aki -hozzám hasonlóan- követi nagyjából a profi boksz eseményeit, az tudja jól, hogy a mexikói öklözőknél keményebbet, szívósabbat, sokszor akár aljasságig elmenően kegyetlenebbet alig találni a ringekben, évtizedek óta ők szállítják az alacsonyabb súlycsoportok világbajnokainak nagy részét. Honnan jön ez az elemi erejű, elpusztíthatatlan, kíméletlen harci kedv? Nos, e film rávilágít néhány igen komoly és igen brutális erejű “motivációs tényezőre”. Escalante már filmjének nyitóképével beviszi az első gyomrost a nézőnek: egy teherautó platóján rázkódó fiú véres arcán poros bakancs pihen. Néhány pillanattal később ez az arc már egy kötél végén lóg lefelé egy felüljáróról, meztelenül, lehúzott, véres, szaros gatyája a bokáján. Később kiderül, hogy ez már a történet fő konfliktusának következménye, a film első felében eljutunk odáig, a másik, rövidebb “felében” pedig azt nézzük meg, hogyan képes Heli élete visszatalálni a rendes kerékvágásba.

Kőkemény, kegyetlen és kíméletlen világot mutat be rettenetes erejű naturalizmussal Escalante filmje, melyet látva mi, innen a “kényelmes Magyarországból” alig tudjuk elképzelni, hogy ilyen körülmények között egyáltalán hogyan képesek élni emberek… Hogyan tudnak életben maradni? Nos, látni fogjuk, hogy csakis kétségbeesett küzdelmek közepette, rengeteg megalkuvással, megalázkodással és ha kell, brutális harccal. Semmi méz, semmi “latinos” érzelmesség, semmi bűbáj nincs a filmben, csak por és emberi testváladék. Minden hiteles. A szereplők is, akik szinte saját magukat alakítják ebben az élhetetlen világban. Heli erőfeszítései a normális életre sziszifusziak, de nem kecsegtetnek sok reménnyel. Csak azért drukkolhatunk neki(k), hogy legyen pár jobb napjuk. Ők mindenesetre, ezen vannak… Asanisimasa: 8/10