20000 nap a Földön (20000 Days on Earth, 2014)

Nick Cave szerintem egyike annak a még élő néhány hiteles rockzenésznek, akik miatt egyáltalán még érdemes komolyabban is foglalkozni ezzel a mára végletesen elüzletiesedett, eliparosodott műfajjal. Nem mintha Nick nem változott volna a hosszú, gyötrelmekkel, démonokkal és euforikus őrületekkel teli életében, hiszen mára már egy teljesen konzervatív Jaguárral hajt ki brightoni családi házának udvaráról, miután gyerekeivel pizzát majszolva megnézett valami piff-puff baromságot a hatalmas lapostévéjén és megmosta arcát egy olyan dizájn-fürdőszobában, amilyet épeszű ember soha nem építene lakásába, mert műtárgy (és hogy szarjon az ember egy jót egy műtrágyba?). Kétségem sincs afelől, hogy mindezért csupán a legszükségesebb engedményeket tette meg (pl. 20000 nap a földön - nick cave és kylie minogueleszokott a heroinról), ez ugyanannak az életútnak egy kilométerszelvénye, melynek korábbi szakaszait fecskendők, elgurult whiskysüvegek jelezték és őrült tombolás kísért. Barlang Miki, ahogy bizonyos körökben becézik felénk vagy 25 évvel ezelőtti, Erkel Színház-beli koncertje óta, mindvégig megmaradt egyedi, szuverén, mániákus költő-rockelőadónak, akire még érdemes odafigyelni, mert még mindig van mondanivalója.

Iain Forsyth és Jane Pollard Sundance-en díjazott 20000 nap a Földön című filmje az ő portréja, melynek alakításába ő maga is bele-belekotyogott. A film koncepciója viszonylag egyszerű: a kamera-stáb végigköveti a híres rocksztárt 2013-as Push the Sky Away című albumának felvételei közben. Néhány szám, néhány stúdióbeli életkép, egy viszonylag hosszabb (pszichoterápiás beszélgetést idéző) interjú, alkotótársak (Warren Ellis, Kylie Minogue) és művészbarátok (Ray Winstone) szellemes megidézései, valamint Nick Cave monológjai alkotják a mai Nick Cave portréját, melyből megismerjük életének főbb mozzanatait, 20000 nap a földön - warren ellis és nick cavemotivációit és csábulásait, viszonyát Istennek, a droggal, a nőkkel, a világgal, a színpaddal és a közönséggel – de képet kapunk egy hiteles rocksztár mai, sokak számára tán kiábrándítóan konvencionális hétköznapjairól is.

Továbbá, remek cipőket és iszonyat kúl ingeket is szemlézhetünk, hiszen ahogy Nick Cave és haverja, Warren Ellis viselni tudják magukat, az azért naggyon lazza. Mesterkélt, kimódolt, mégis mindenen túl lévő, dekadens és görcsmentes. Szívesen hordanék én is ilyeneket, ha ilyen kákabelű rockzenész lennék, mint ezek – de nem vagyok.

Külön pont a Nina Simone-ról, valamint Jerry Lee Lewisről szóló anekdotákért.

A 20000 nap az 54,794520547945205479452054794521 év, miközben Nick már 57…

Asanisimasa: 10/10

Kategória: Film, Zene
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

5 hozzászólás a(z) 20000 nap a Földön (20000 Days on Earth, 2014) bejegyzéshez

  1. wim szerint:

    Öregszünk… 😦
    Jó, hogy szólsz; ezt mindenképp meg kell néznem, még ha nincs időm, akkor is.

  2. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Vasárnap | asanisimasa

  3. Visszajelzés: Miért volt érdemes elmenni a moziba 2015-ben? | asanisimasa

Hozzászólás a(z) Aquarius bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.