Szeretni, inni és énekelni (Aimer, boire et chanter/Life of Riley, 2013)

Mikor ezt a filmet Magyarországon bemutatják, Alain Resnais, a film rendezője, éppen egy éve nincs már köztünk. Ennek okán, de a filmet látva sem lehet megkerülni tehát azt a kijelentést, hogy a Szeretni, inni és énekelni Resnais életösszegző búcsúfilmje. Fantasztikus elégtétel a sorstól, ha valaki ilyen szépen, ilyen kompakt módon tudja befejezni evilági pályáját, ahogy a 92 évet élt mesternek megadatott, hiszen Alan Ayckbourn drámája, amit e film adaptál, éppen arról szól, hogy egy baráti társaság egyik tagját halálos kór fenyegeti és a többiek hogyan tudják ezt feldolgozni. Resnais tehát tulajdonképpen utolsó filmjében “lemodellezte” saját halálát, ám ezen túlmenően csodálatos gesztust gyakorolva megteremtette az alkalmat közeli barátainak, feleségének – Sabine Azéma, Resnais valódi felesége például a társaság egyik tagját, Kathrynt alakítja – hogy játék közben búcsúzzanak el barátjuktól. Kívánhat egy rendező ennél szebbet? Kívánhatnak-e egy haldokló színházi- és filmrendező barátai, rokonai ennél meghatóbb búcsút?

Szeretni-inni-es-enekelni-3Resnais amúgy (a Szívek és a majd’ 300 perces Smoking/No Smoking után) már harmadszor nyúl Ayckbourn-színdarabhoz, mely ismét az angliai Yorkshire vidékének kanyargós kis utakkal szabdalt, dombok völgyén megbúvó bájos házikóiban, udvarházaiban játszódik – pontosabban egy elvont térben, mely erre a vidékre utal, de valójában egy színházi előadás díszlete. Itt készülnek egy új színdarab bemutatójára az egyik yorkshire-i kisváros amatőr-színpadának színészei, mikor meghallják a szörnyű hírt, hogy egyik barátjuk rákos beteg és hónapjai vannak csupán hátra. A békés, csupán joviálisan csipkelődő, évtizedek óta ugyanazokat a köröket futó társasági élet éles váltással az elmúlással, barátjuk majdani hiányával és az ő felettük is elszálló idő kegyetlen természete körül kezd forogni, miközben a hölgytagok (akik szinte mindegyiküknek volt valaha, valamilyen intim köze a haldoklóhoz) azon kezdenek versengeni egymással, hogy ki kísérje el utolsó útjára, Tenerife szigetére barátjukat – miközben a férjek csak kapkodják a fejüket a hirtelen megpezsdült érzelmi viharban. A végére természetesen másként alakulnak a dolgok, mint várja mindenki, már ahogyan az életben és a színdarabokban szokásos…

szeretni-inni-enekelni1Sajnos, a film csupán a fenti információk birtokában működik kellő súllyal, mert amúgy nem több egy szomorkás-kedélyes, édesbús melodrámánál; formailag pedig egy lefényképezett bulvárszínházi előadásnál. Így, a komor és szomorú valóság híreivel együtt válik különösen személyessé és igazán méllyé ez a film. Resnais, bár idős korában is rendezett néhány komolyabb elismerést arató filmet, az igazság szerint képtelen volt megismételni a Szerelmem, Hirosima és a Tavaly Marienbadban filmtörténelmi súlyú, időtlen esztétikáját, kevesek által ismert, középszerű, ám megbecsült művészként élte le életét. Önmagában ez a történet sem ad hozzá sokat ahhoz a számtalanszor, számtalan formában és műfajban feldolgozott toposzhoz, melyben a színház (illetve művészet) világa keveredik, reflektál és kölcsönhatásban van a valósággal (a való valósággal és a történet valóságával egyaránt). A Szeretni, inni és énekelni vallomását is elsősorban sorszerű, szomorú aktualitása, valamint különös bátorsága és őszintesége teszi igazi élménnyé.

Asanisimasa: 7/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.