Afféle családi moziként is felfoghatjuk ezt a Party Girl című francia doku-drámát, hiszen a három (!) rendezője közül az egyiknek az édesanyja a film cím- és főszerelője. Kétségünk sem lehet afelől, hogy a történet is a való élet töredéke, s amit látunk, az valóban Angélique Litzenburger elbaltázott nászéjszakájának története. Dokumentum-játékfilm, láttunk már ilyet, hogy ne menjünk messzebb a Budapesti Iskola filmjeinél. A szereplők saját nevükön játsszák saját magukat, a film cselekménye pedig hellyel-közzel saját életük egy -önkényesen- kiragadott részlete.

Angélique a filmet Marie Amachoukeli és Claire Burger társaságában rendező Samuel Theis édesanyja és egy kisvárosi night club hostesseként dolgozta le eddigi életét. Nem prostituált a szó hagyományos értelmében, hanem a bár amolyan fizetett vendéglátója, akinek az a dolga, hogy a vendégeket szórakoztassa, itassa. Közben nyilván megesett ez-az, bizonyságok erre Angélique gyermekei, akiknek apját még saját anyjuk sem tudja pontosan, de ezt a már erősen hervadó szépségű nő csupán foglalkozási ártalomnak tekinti. Angélique az éjszaka hercegnője, minden buli középpontja, az örök party girl, aki egész életét szerelemben töltötte. Szerelmes volt elsősorban az éjszakába, a féktelen bulizásba, néha szerelmes volt azokban a férfiakba, akik éppen karjaik között tartották – hatvanéves korára azonban elérkezett a pillanat, amikor valaki veszi a bátorságot és megkéri a kezét. Senki nem gondolná, hogy Angélique életében ez a rendszerint ártatlan és romantikus tett fogja a legmélyebb traumát okozni.

Angélique elfogadta, hogy életmódjára való tekintettel összes gyermekét elvették tőle, elfogadta azt, hogy kollégái, táncosnők és egyéb félvilági nők cinkos, de nem kifejezetten megbízható, egzisztenciálisan bizonytalan barátságában élje le az életét, ezért éri földrengésként a szerény, egyszerű, békés életre vágyó hajdani bányász (egyedül az ő karakterét játssza színész: Joseph Bour) lánykérése. Angélique tudja, hogy el kell fogadnia az ajánlatot, de ezt vére, álmai és szíve nehezen engedi…

Samuel Theis (alkotótársai segítségével) kíméletlen szemérmetlenséggel tárja fel saját kiterjedt, nem túl fényes körülmények között élő családja legbelsőbb ügyeit, melyeket legtöbbünk adott esetben legszívesebben inkább elfelejtene. Édesanyja portréja is bár nincs híján szeretetnek, közel sem hízelgő: Angélique olyan éjszakai pillangó, aki utolsó erejével, ernyedt szárnycsapásokkal is a fényre vergődne, számára az életet jelentő utcai lámpáig, tán még el is jut odáig, de azt már nem látjuk, ahogyan megpörkölődött szárnyakkal hull alá… Angélique esküvőjének történetét akár úgy is jellemezhetnénk, hogy a “rock&roll az nem egy tánc”, hanem maga az élet. Görcsös igyekezettel küzdjük magunkat a boldogság illúziója felé, annyira kaparunk, hogy észre sem vesszük, mennyi kapaszkodót, ugródeszkát és trambulint mulasztunk el útközben. Annyira akarjuk a boldogságot, hogy nem vesszük észre, hányszor és milyen közel voltunk hozzá. Erről szól Angélique esküvőjének és Angélique életének szomorú sztorija…

Asanisimasa: 8/10