Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy abban a gazdag Németországban mindenki fenékig él a tejfelben, a kerítést eszi vacsorára, hiszen az kolbászból van és tejjel mézzel fürdik este, lefekvés előtt. Ezt a vélekedést hajlamosak tovább erősíteni az ideiglenesen ott pénzt kereső magyarok is, akik minden mondatukat úgy kezdenek, hogy “bezzeg a németeknél…” Edward Berger tavaly Berlinben Arany Medvéért is versenyzett filmje, a Jack azonban egy teljesen más, igen ismerős német világot mutat meg nekünk.

A tízéves címszereplő üzemelteti gyakorlatilag a családot. Ő kelti minden reggel kisöccsét, ő készít neki reggelit, ő fürdeti meg, ő öltözteti fel, ő mos rá, miután és mielőtt ugyanezeket a teendőket megcsinálja saját részre is. Apjukat nem ismerik a srácok, anyjuk pedig éli a korán, vélhetően véletlenül megesett lányanyák tudathasadásos életét: miközben a gyerekek ridegtartásban gondoskodnak magukról, addig anyuka semmivel sem törődve hajtja a pasikat, akik rendszerint megrettenve tapasztalják, hogy az éjjel felszedett dögös csaj nincs otthon egyedül… Mindenre azonban nem tud figyelni ez a talpraesett, kemény kis srác sem, öccse egy este leforrázza magát, aminek következtében kórházba kerül – a gyermekvédelem pedig Jacket azonnal elszakítja anyjától (és öccsétől) és nevelőotthonba helyezi.

Jack léha anyukájáról nem mondható el, hogy nem szereti gyermekeit, sőt, nagyon is szereti őket – arról van szó, hogy hiányzik belőle a gyermeknevelés felelőssége, éretlen, felelőtlen személyiség. Hiányzik belőle a maga sorsa iránti felelősségvállalás is, nem véletlenül dolgozik az éjszakához köthető, alkalmai jellegű munkahelyeken (stadiont, diszkót takarít). Jack is erősen ragaszkodik édesanyjához, kis családjuk lehetne akár egy szegény, de boldog család is, de a német gyámügyi hatóságok nem a lágyszívűségükről híresek.

Jack nevelőotthona viszont tényleg nevetséges, nagyjából ilyen lehet egy luxus nyári tábor, nálunk: korlátlan fogyasztás a 100%-os gyümölcsléből, romantikus, kertes, ligetes környezet, egész nap játék, móka, kacagás, teljes ellátás. A gyerekek azonban országtól, rendszertől és gazdasági helyzettől függetlenül, mindenhol ugyanolyanok. Jack jó gyerek, mások nem igazán. Egy jó és rossz közti összezördülés után Jack elszökik az intézetből, vissza az általa irányított, jól kiismert életébe: a lakás azonban zárva van, anyja telefonján pedig csak az üzenetrögzítő beszél.

Kemény, rideg, messze nem empatikus világot mutat be Berger filmje, amit a végére (10 éves korára) a címszereplő kissrác is a magáénak tudhat. A sors kikényszeríti nála, hogy alaposan kiismerje azokat a farkastörvényeket, melyek a kinti, felnőtt, vad világot irányítják és idő előtt kell megtanulnia, hogy ha megütnek, akkor vissza kell ütnöd, különben alulmaradsz.

A kis Ivo Pietzcker éppen olyan tökösen, karakánul húzza végig ezt a számára nem éppen ideális élethelyzeteket megmutató történetet, ahogyan álomszuszék, mindig éhes kisöccsét is, ott bent, a sztoriban, amit el kell hitetnie a néző nénikkel és bácsikkal, azt gond nélkül el is hiteti. A filmet író-rendező Berger is jól ismeri a témát, azt a környezetet, amit bemutat (bár tán ilyen lepukkant, a hajdani pesti FMK-t idéző acid-bárok már Kreuzbergben sincsenek), s az a döntés, amit kis hősével meghozat, egyáltalában nem a megszokott. Mi innen, Magyarországról, a mi, itthon szerzett tapasztalatainkból következtetve picit mégis csodálkozunk Jack döntésén, miközben látjuk Jack otthoni helyzetének tarthatatlanságát is. Viszont túlontúl ismerjük azt a szituációt is, amikor két rossz közül kell választanunk…

Jack története kicsit szomorkás, kicsit megható és kicsit kalandos film, nem feltétlenül felnőtteknek, talán komolyabb gyerekeknek is.

Asanisimasa: 7/10