Amundsen (2019)

A norvég Roald Amundsen egyike volt a sok kalandos életű felfedezőnek, aki a legendákkal ellentétben valóban kalandos életet élt. Az egy dolog, hogy ő érte el először a Déli-sarkot, az egy másik, hogy hogyan, milyen körülmények között és ki ellenében, és az egy harmadik, hogy az Északi-sarkra is majdnem ő tette le először a lábát, s hogy mégsem, arról nem a ma már köztudottan vizes sarkpont földrajzi helyzete tehet. Megkerült, megtalált még egy sor más addig elérhetetlennek tűnő földrajzi célt, szóval, történtek vele dolgok. Éppen ezért érdekes, hogy életéről, vélhetően valóban furcsa karakteréről mégis milyen kis semmilyen filmet csinált a szintén norvég Espen Sandberg.

Pedig Sandberg nem mondható tapasztalatlan filmesnek, hiszen a Max Manusban már volt alkalma jó nagy költségvetéssel dolgozni, míg a Kon-Tikiben egy egész korrekt életrajzot készített egy másik világhírű norvég tudós-felfedezőről, Thor Heyerdahlról. Nos, pénz volt az Amundsenhez is, elvileg a biopic műfaja sem áll távolt a rendezőtől… Talán az a baj, hogy ezúttal hiányzott állandó alkotótársa, Joachim Rønning? Mindenesetre, a film meglehetősen szétcsúszott benyomást kelt. Zavaros a nézőpont, ahonnan nézzük Amundsen figuráját, s mivel övé az egyértelmű főalak, ezért az egész film zavarosnak hat. Egyáltalán nem ördögtől való legendás hősöket emberi oldalukról megmutatni, azonban ezt mindenképpen következetesen, átgondoltan és őszinte, tiszta szándékkal kell megtenni. Sandberg filmjében Amundsen azonban egyszerre volt kíméletlen, a célján kívül mást nem ismerő törtető versenyző, egy megbízhatatlan lúzer és magánéletében egy nettó seggfej.

Aztán lehet, hogy tényleg ilyen fazon volt Roald (Pål Sverre Hagen – a képen középen), de ebben a filmben inkább egy kóklernek tűnik, de leginkább unalmasnak. Monoton dörmögő dadogása hamar érdektelenné válik, bajsza miatt sokszor nem is tudni, hogy éppen ő beszél. Nincs hangja és arca a hősnek és ez igen nagy probléma egy életrajzi filmben. Elég unalmas az a kerettörténet is, melyben a lenézett, elhanyagolt, s emiatt eléggé frusztrált öcs meséli el Amundsen életét annak a nőnek, aki a sorban utolsó volt bátyó ágyában. Bár erről a nagy nőfalóról is csak egyetlen ügyetlen jelenet tudósít… Nem értem a cselekmény kronológiáját sem: miért kell a sorsfordítónak gondolt életeseményeket csak azért összekutyulni, hogy ne időrendi sorrendben legyenek – mert ezzel se izgalmasabbá, se trendibbé nem vált a film. Dramaturgiáról alig beszélhetünk. De legalább magával ragadó látványzuhatagban lenne részünk… Volt ugyan néhány lélegzetelállító kép, de alapvetően még igazán látványosnak sem mondanám Sandberg alkotását. Sajnos, kifejezetten untam. 5/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.