Beszélnünk kell Kevinről (We Need to Talk About Kevin, 2011)

Közzétéve 2012. február 15. szerda | Szerző: efes

Sokkoló, brutális, megrázó. Ilyen és ezekhez hasonló erejű jelzőket dobálnak e film kapcsán, mely rám valahogy nem gyakorolt igazán mély benyomást. A Beszélnünk kell Kevinről ügyesen összerakott, esztétikus kaleidoszkóp egy furcsa, tragikusan alakuló anya-fiú kapcsolatról. Igen, beszélnünk kellene Kevinről és anyukájáról, azonban csak csevegünk, cseverészünk róluk…

Felelősség

Sok szó esik manapság a gyermekvállalás felelősségéről. Nálunk kormányzati szinten szinte ideológiai alapon erőltetik, sőt sulykolják az emberekbe, hogy fogy a magyar, kevés a gyerek. Adókedvezményekkel, egyéb támogatásokkal, és más gesztusokkal próbálják előnybe hozni azokat a családokat, akik gyermeket hoznak a világra, hogy milyen eredménnyel, mennyire sikeresen, arra most nem térnék ki. Az valószínűleg biztos viszont, hogy a Beszélnünk kell Kevinről című filmben és alapjául szolgáló könyvben (Lionel Shriver hasonló című levélregénye) hozzávetőleg egy ideális családmodellt, egy jó anyagi körülmények között élő, intelligens párt ismerünk meg. Az anya, bár komoly karrier előtt áll, mégis hajlandó beáldozni azt a gyermekszülés érdekében. Ez persze okoz benne kétségeket, bizonytalanságokat, de hát kiben nem? Értelmes, döntéseit kellően átgondolni képes, minden tekintetben felnőtt nőről van szó. Az apa szintén akarja a gyereket. Szó sincs kicsapongásokról, egyéb devianciáról, egészséges, érett pár. Ki vállalja hát egy gyerek felnevelésének felelősségét, hanem éppen ők? Hamarosan érkezik is Kevin.

Türelmetlenség

Annyi derül ki mindössze a filmből, hogy valami nem működik. Kevin nem úgy cseperedik, ahogyan egy normális gyereknek fejlődnie kellene. Az anya ezt túlelemzi, túlreagálja, Kevinnel szemben ez elsősorban türelmetlen cselekedetekben mutatkozik meg. Kevin csak nagyon későn szólal meg, sokáig hord pelenkát, s vannak egyéb jelek is, de aki már látott testközelben cseperedő kisgyermeket, az tudja, hogy ezek, amiket a filmben látunk, nem feltétlenül olyan komoly dolgok. Az igazán aggodalomra okot adó fejlődési rendellenességek ezeknél lényegesen súlyosabb megjelenési formákat mutatnak sajnos. A történet alapszituációjáról mindössze annyit lehet megállapítani, hogy az anya idegesen, türelmetlenül bánik a kis Kevinnel, aki ezt egyre kevésbé tolerálja. A film nagy hibája (és hagyjuk el a könyvet), hogy ennél messzebbre, mélyebbre nem ás a finálé tragikus eseményeihez vezető láncolat okait boncolgatva, hanem megmarad a felszínen. Kevinnel nyilvánvalóan túl nagy bajok vannak ahhoz, hogy ezeket el lehessen intézni egy eldobott karrierjén és a gyermeknevelés nehézségein begörcsölő anya amúgy igen vázlatos személyiségrajzával. Lionel Shriver nyomán Lynne Ramsay rendező-forgatókönyvíró azonban megelégszik ennyi ok-okozati háttér- és forrásábrázolással, s így, bár a képek nyilván nem ezt mutatják, e filmben mégis megmaradunk egy átlagos családi pszicho-thriller térdközépig érő zsánerében. Erre hajaz a Kevinben megszülető, vagy már az anyában is meglévő eredendő Gonosz kérdésének hosszas (sőt, tulajdonképpen az egész filmet kitevő) boncolgatása is, ami inkább a thriller misztikumának sajátossága, mint egy szociálpszichológiai igényű és alaposságú személyiségrajz megalkotásának szándéka.

Tilda Swinton

Tilda Swinton nagyszerű színésznő, itt is nagyot alakít az anya szerepében. Érzékeny, komoly belső vívódások megjelenítésére képes. Szuggesztív tekintete, áttetsző, törékeny alakja szinte nem is evilági. Olyan kisugárzása van, hogy képes elvinni az egész filmet – nem véletlenül jelölik díjak sokaságára. Hogy aztán ezért a filmért végül mégsem kap sok díjat, az valószínűleg azért van, mert bár jelenléte intenzív, de igazából vele nem történik semmi. Erről azonban sokban tehet a rendező Ramsay is.

Ómen Light

A Beszélnünk kéne Kevinről akár mint az ismert és méltán hírhedt Ómen-sorozat egyfajta könnyed lányregény-parafrázisaként is beszélhetünk. Kevin veszélyes srác, persze azért nem mérhető Damienhez. A vallásos-misztikus maszlag is elmarad, van helyette nagy adag „pszicho-izé”. Viszont mindketten megteszik a magukét. A film szép, de akadnak kissé kényszeredett motívumok (pl. vér-paradicsom). A töredezett, időben és térben ugráló szerkesztési mód is hatásos, bár messze nem originális útja a kellő drámai feszültség elérésére. Azonban ahogy feszül az a bizonyos húr Kevin karácsonyi ajándék íján, úgy veszti el artisztikus érdekességét és süllyed bele a film egyre mélyebbre a thriller zsánerébe. Engem legjobban mégis a legidősebb Kevint játszó Ezra Miller sanda tekintete riaszt el a filmtől, amivel legfeljebb az Alkonyatos Taylor Lautnerrel kelhetne versenyre a bakfis-szívek megtiprásáért folytatott kontesztben. Asanisimasa: 6/10

Film Kategória | Címkézve | 4 hozzászólás

Mit nézzünk ma a tévében? – Szerda

Közzétéve 2012. február 15. szerda | Szerző: efes

Pofa be! – Közepesen szórakoztató krimi-vígjáték egy filozofikus gengszterről (Jean Reno) és agyalágyult börtönbéli cellatársáról (Gérard Depardieu). Bővebben itt. (film+, 21.00)

A városban. Na ezt passzolom. Valami spanyol dráma, melyben a város: Barcelona. Lehet akármi is (vagy semmi is). (Duna, 21.30)

Brecht 24 darab egyfelvonásosát fűzte össze egy óriási, komplex látomássá a náci Németországról, Rettegés és ínség a harmadik birodalomban címmel. Iglódi István ’80-ban ebből hat darabot állított színpadra ezen a címen, melyből tévéjáték is készült: 1. Népközösség (Újvári Zoltán, Bubik István). 2. Feljelentés (Hámori Ildikó, Hetényi Pál). 3. Krétakereszt (Bánsági Ildikó, Farády István, Madaras József, Várady Vali, Bősze György). 4. Jogorvoslat (Harsányi Gábor, Őze Lajos, Horváth Sándor, Avar István, Sarlai Imre, Láng Györgyi). 5. A zsidó feleség (Margitai Ági, Andorai Péter). 6. Spicli (Tordy Géza, Jobba Gabi, Kubik Anna, Forgács György). (Duna World, 21.30)

Az eltűntek egy érdekes műfaji kísérlet a thriller és a western háziasítására Ron Howardtól, remek színészekkel, mint Cate Blanchett, Tommy Lee Jones (a képen) és éppen jó formában lévő Val Kilmer. (RTL, 23.35 – a film 131 perc!)

Tévé Kategória | Hozzászólás

Egy sosemvolt betyár kalandjai (Ágoston Béla, Bujdosó János és Orgoványi Gábor estje, Kis híján a Bem Moziban

Közzétéve 2012. február 14. kedd | Szerző: efes

2012. február 18. szombat, 20h – Bem mozi (II., Margit krt. 5/b) Kis híján Összművészeti Estek a Bem Moziban

ORGOVÁNYI BUJDOSÓ ÁGOSTON – EGY SOSEMVOLT BETYÁR KALANDJAI

ÁGOSTON BÉLA, BUJDOSÓ JÁNOS ÉS ORGOVÁNYI GÁBOR ESTJE

“Egy ország jazz-kultúrájának fejlettsége azon is múlik, hogy a különböző korszakokban kialakult stílusok egyazon időben életképesek-e, vagy pedig a közönség csak az éppen divatos jazzt fogadja-e el.” (Gonda János)A mániákus zenekar-alapító Ágoston Béla (Ágoston trió, Zuboly, Gabona, stb) a magyar kortárs jazz egyik legsokszínűbb figurája, aki szinte minden héten előrukkol valami újjal. Ez a jelenlegi felállás is teljesen új keletű, hiszen kifejezetten erre az alkalomra verbuválódott. A számos zenekarból ismerhető gitáros Bujdosó János (Pop Ivan, Bujdosó trió, egy Kiss Erzsi Zene, Kistehén, ex-Specko Jedno, stb.) társaságában zenéltek már ugyan, de így duóban még sosem. A koncert így számukra is legalább annyi izgalmat tartogat, mint nekünk, a közönségnek… A duó jelentős részben improvizatív zenéje nem mindennapi vizuális aláfestéssel egészül ki; Orgoványi Gábor festőművész egy digitális rajztábla és egy projektor segítségével élő fényfestéssel varázsolja a mozivászonra azt, amit épp ihlet számára a zene.http://www.myspace.com/belaagoston
http://www.agostones.hu/
http://soundcloud.com/sulydobo
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/orgovanyi_gabor

Hírek, Zene Kategória | Hozzászólás

Mit nézzünk ma a tévében? – Kedd

Közzétéve 2012. február 14. kedd | Szerző: efes

Ja, hogy Valentin-nap van? Éértem. Akkor a legjobb ajánlat mára Wagner gigaoperája, az Istenek alkonya, mintegy miheztartás végett és a józan ész talaját taposva. Dirigálja Simon Rattle. (Mezzo, 20.30-01.05) 🙂 Csakis a megfelelő hangerőn!

Persze, hogy elönt ilyenkor mindent a geil, cukormázas giccs, amiről az emberek nagyobb része úgy gondolja, hogy ohh! Meg ahh! Komolyan mondom, hogy akkor maradunk legjobban eszünknél, ha ilyenkor valami mást csinálunk. Mondjuk Wagnert hallgatunk. Vagy megnézzük tizedszerre a Nyolcadik utas a halált (kép), az Alien-széria első, legjobb részét (film+, 21.00). Nem mellesleg, ha mélyebben belegondolunk, annyira nem is állnak egymástól távol, mármint Wagner és az Alien 1…

De azért mondani kéne valamit a konszolidáltabb ízlésűeknek is. Mondom a Csillagvirágok című kedves és bölcs kis filmet, melyben Claire Danes egy amerikai tinédzsert játszik (tinédzserkorúan, hiszen a film forgatása idején nem volt még 17 éves sem…), aki legszívesebben nagymamája (Jeanne Moreau) kertjében lebzsel, ahol vég nélküli beszélgetéseket folytatnak sorsukról, a zsidóságról, valamint az első szerelemről (Jude Law), illetve más nagy témákról, mint az életről és halálról. (FEM3, 19.10)

A Schmidt történetét két óriási színész, Jack Nicholson és Kathy Bates viszi el a hátán. Bővebben itt. (m1, 20.15)

Hogy nyomjunk valami nagyon puhát is mára, akkor nem lehet szó nélkül elmenni Jane Austen Büszkeség és balítéletjének bollywoodias feldolgozása mellett. A Mátkaság és legényélet, csiricsáréban, sok tánccal, zenével, Gurinder Chadha tulajdonképpen egzakt Austen-átirata, azonban csak olyan, mintha bollywoodi lenne, de nem az. A különbség kb. annyi, mint az Andrássy úti indiai gyorsbüfé és egy autentikus bangaloori utcai kifőzde között. (Duna, 21.30)

Tévé Kategória | Hozzászólás

Poroló 38. – A faljáró (Le Passe-muraille, 1951)

Közzétéve 2012. február 13. hétfő | Szerző: efes

Egészen kisgyerek koromból három-négy filmet tartok számon, melyekre úgy emlékszem vissza, mint “hatalmas filmek”. Ezeket természetesen nem is nézhettem volna, de az akkori lakáskörülményeim miatt nem tudtam megúszni a tévézést. Az biztos, hogy a Belfegortól rettegtem, mint ahogy attól is, ahogy a Moby Dickben mindig jött Ahab (Gregory Peck által, de akkor ezt ég nem tudtam), az ő falábával – ezeket csak a fotel mögül leselkedve tudtam nézni. Az Orion űrhajót már nem, azt néztem pacekba’, ha belegebedtem is. Aztán volt a Ne hagyd magad Pitkin, valamint a Mumus-Mumus, a faljáró. Az egyik angol, a másik meg francia, mindkettőt igen szórakoztatónak találtam, szerintem be is pisiltem rajtuk, annyit röhögtem. A Pitkin-filmet aztán újra láttam valamikor a kilencvenes években, már felnőttfejjel, ha azt mondom, hogy nem jött be, akkor ez nem takarja a csalódottságom fokát. A Mumus-Mumusról nem tudtam semmit, nem is láttam azóta, így meglepetéssel fogadtam, még akkor is, ha ez valami újonnan szinkronizált változat volt, melyben már nem Mumus-Mumusnak, hanem Garou-Garounak hívták a Faljárót, ami lényegében majdnem ugyanaz (garou=farkasember, a gugli szerint), viszont fájón fantáziátlan.

Maga a film sem valami nagy etwas. Mondjuk, hogy ódon relikviája egy hajdani, tiszta és naiv letűnt kornak – a gyerekkoromnak. Amolyan tipikus kései farce film, vagyis bohózat. Léon, a kishivatalnok egy részeg éjszaka után különös képességgel ébred: képes akadálytalanul áthaladni bármilyen falon. Új képességének próbálgatása közben ütközik bele a bájos Susanba, a szállodai szarkába, akibe egyből beleesik. Léon azonban, bár olykor léha és pipogya, de alapvetően becsületes ember. Elhatározza, hogy megmenti Susant a kárhozattól, de ehhez először el kell nyernie a kegyét. Hogyan lehet elnyerni egy szállodai tolvajnak a kegyét, ha az ember képes átszaladgálni a legvastagabb falakon is? Éppen úgy. A történet további csavarjai ma már senkit nem fognak a falhoz vágni, szerencsére jó rövid kis filmecske ez. Banális blődli, a javából, amelyen az abszurd alapötlet is csak egy picit dob.

Szegény Bourvilt ez a film indította el igazán a pályáján, meglepetés, milyen modernül játszik. Semmi túlzott gesztus, alig valami arcjáték – nem tehet róla, hogy ma már inkább csak Alekoszra, a görög származású, szintén részeges valóságshow-celebre asszociálunk róla. Maga a film… hogyismondjamcsak. Néhány hosszú lépéssel elmegy, nagyon poros. Hadd ne pontozzam. 🙂

Film, Poroló Kategória | Címkézve | 1 hozzászólás

Mit nézzünk ma a tévében? – Hétfő

Közzétéve 2012. február 13. hétfő | Szerző: efes

Krimihétfő, NCIS, CNIS, NISC, és a többi. Sztárom a párom ezredszer (Viasat3, 21.10). Van aztán ez a Vivaldi című film (Duna, 21.30), melyben szintén nincs túl nagy bizodalmam. Nem mintha nem szeretném Vivaldi zenéjét, oly annyira szeretem, hogy csak az obligát zenei közhellyé nemesült Négy évszak is megvan vagy 5 különböző interpretációban, sok más opera és concerto mellett; maga Vivaldi személyisége nem tartalmaz túl sok érdekességet. A zenei zseni pap, aki kora popsztárja volt? Aki rendszeresen kúrt félre és királyokkal kvaterkázott? Végül is mindegy, ha a zene jó, márpedig a zene jó lesz. Az már inkább aggasztó, hogy az égadta világon nem leltem egyetlen épkézláb recenziót sem a filmről…

Mindenesetre, hallgassuk meg, hogy tolja Nigel Vivaldit punkban:

Tévé Kategória | 7 hozzászólás

Velem mi lesz? (1 Giant Leap 2.: What About Me?, 2008)

Közzétéve 2012. február 12. vasárnap | Szerző: efes

A projekt neve (gondolom, angolul tudóknak nem egy ördöglakat) Neil Armstrong híres mondására utal, miszerint “kis lépes ez egy embernek, de óriási lépés az emberiségnek”. Mondta ezt, amikor a holdra lépett, (valószínűleg) először az emberszabásúak közül. Maga a projekt persze nem feltétlenül az űrutazásról szól, (bár a benne elmélyedők olykor érezhetnek hasonlót), hanem egy fajta új filozófia/életmód/életstílus/divat/kultúra/szubkultúra kommünikéje kíván lenni, a mai kor szellemének megfelelően, többféle médium összehangolt, komplex egységében tálalva a világ polgárai felé. (Mondhatnám a világpolgárok felé, de ők már nagyrészt éppen ennek a dolognak a követői, gyakorlói, s olykor papjai, hittérítői.) Bár olykor pejoratív értelemben is használva, de végül is lényeget takaróan akár globálhippizmusként is jellemezhetjük ezt a kulturális, vallási és életmódbéli katyvaszt, mely nagyrészt a hatvanas évek hippijeinek szabadságon alapuló, néha pszichedelikus eszmeiségéből, különböző keleti (déli, nyugati és északi) népek hiedelmeiből, vallásaiból és szokásaiból áll össze, a 2000 utáni világ technikai, technológiai, földrajzi, gazdasági és politikai viszonyrendszerében. A acidtechnorave (stb.) szcéna egyik kultikus reprezentánsát, az angol Faithless zenekart alapító Jamie Catto, Duncan Bridgeman nevű haverjával közösen hozta össze ezt a 1 Giant Leap elnevezésű projektet, melynek a Velem mi lesz? a második mozifilm(szerű hosszúságú) része, melyet egy ugyanilyen tartalmú és formájú hasonló, valamint egy tévéfilmsorozat, interaktív weboldal és több lemez előzött meg.

A projekt egyrészt rendelkezik egy zenei síkkal. A world music, mint “stílus”, már régóta ismert, ezt lovagolják Cattóék is, mindenesetre igen ügyesen. Szakítanak azzal a felfogással, hogy a különböző egzotikus, vagy archív, vagy bármi más jellegű hangmintákat csupán effektként, kvázi egyfajta speciális hangszerként, de mindig eredeti zenei, hangzó kontextusukból kiragadva, és a saját, általában puttyogó dobgépre, és valami elektronikus hangkulisszára épülő, steril hangzóanyagukra keverik rá, elkerülve az olyan abszurd fiaskókat, mint pl. az Úgy hallom dzsal az eső kezdetű izé, amit valami franciák követtek el, anno, egy szegény öreg öcsödi roma bácsi énekét összevissza kaszabolva. Cattóék egy kis mobil laptop-stúdióval csavarogták körbe a világot, és amikor belebotlottak (nyilván némi előzetes szervezőmunka után) valami érdekes zenébe, zenekarba, az azoktól nyert hangmintákat építették egymásra, úgy, hogy magukba a szekvenciákba nem nyúltak bele; ellenben minden új szekvencia hangnemben, ritmusban harmonizál az előbbiekkel. Az így kapott zenei szövet (jónéhány komplett track) így igen sima, egységes, archaikus, de mégis eredeti, új hangzás lett. Gond nélkül úszik össze akár egy klasszikus vonósnégyes a kínai rappel, és mondjuk egy indiai shenai-szólóval, néhány világsztárral (pl. Michael Stipe, K.D.Laing, Santana).  Az efféle variációk száma a végtelen felé konvergál, mégis mind ismerős, de mégis új.

A projekt másik síkja gondolati. Különféle fogalmakat, úgymint pénz, hatalom, szex, isten, hit, boldogság, idő és hasonlók, különböző “okos  emberek” próbálják megfejteni, illetve elmondani, nekik ezek mit jelentenek. Van köztük tényleg okos (pl. Noam Chomsky), jó sok “guru”, néhány egyéb híres ember, de akár utcai járókelők is. A kiszemelt témák filozófiai alaposságú kifejtésére értelemszerűen nincs mód, így ezek megmaradnak a jópofa bonmot-k sorolásának bulvár+ szintjén, legfeljebb csak a felszínt kapargatják meg. Mindenesetre annyira mindenképpen, mint amennyivel pártok kormányra juthatnak, így akár ez lehet az elégséges szint is. Ha beveszi a gyomrunk a jó adag, erősen idealisztikus, spiritualizmussal kevert nuage szószt, valamint a minden valamirevaló vallás gyökében megtalálható kommunisztikus alapértékeket és az atomi erkölcsi normákat, akkor az itt közvetített “ügy” is lehet egy működő életforma/vallás/hit. Döntés kérdése, ki választja, viszont választható, élhető és jó – az alkotók ennél többet nem is akartak vele elérni. Élj harmóniában magaddal és környezeteddel, élj a mának, adj és ne elvedd. Mindössze ennyi. Asanisimasa: 7/10

Film, Zene Kategória | Címkézve | Hozzászólás

Mit nézzünk ma a tévében? – Vasárnap

Közzétéve 2012. február 12. vasárnap | Szerző: efes

Ha nagyon muszáj, kezdhetjük a 27 idegen igennel (tv2, 20.00), ami tényleg semmi különös, én ráadásul a főszereplő csajt (Katherine Heigl) sem bírom, vagy a Csendestárssal (Story4, 20.00) (Whoopi Goldberget már inkább, bár őt is csak jó nagy idézőjelek között), ami szintén nem nagy dobás. Az első amolyan romantikus, házasságkötéses kalamajka, a másik a Tőzsdecápák női kiadása. Mindkettő amolyan agytekervényeket békén hagyó típusú mozi.

Kelly hősei. Haha! Na, ez az én filmem mára. Háborús kaland-vígjáték, szerintem 20-szor láttam már… “Te jobbra mész, te meg balra, középen pedig én vagyok a csúúúcs!” – mondja a képen jobbra fent látható pasas. (film+, 21.00)

A Duna Színházban Mrozek Emigránsok című kamarajátékát adják, Székely Gábor rendezésében, játsszák: Garas Dezső és Avar István. “AA és XX egy koszos pincében, közös albérletben tengetik életüket. Mind a ketten hazájuktól távol, emigrációban élnek. AA egykor jobb napokat látott magasabb műveltségű, politizáló alkatú férfi. XX. közönségesebb, faragatlan modorú, ösztönlény. AA-t bosszantja társa primitívsége, de egy tudós érdeklődésével figyeli, mert benne véli felfedezni az eszményi rab típusát, akiről könyvet akar írni.” (Duna World, 21.30)

Késő este Terry Gilliam meccsel saját magával: vagy a Grimm (RTL, 22.55) vagy a 12 majom (m1, 23.20). Az előbbi értelemszerűen a Grimm-mesék motívumaira épülő fiktív kalandtörténet a Grimm-testvérek főszereplésével; az utóbbi pedig egy igen sötét negatív utópia, vagy disztópia (nekem tök mindegy hogy nevezed) – mindkettőben nagy sztárok.

Vagy A gonosz csábítása, amely Stephen Frears feldolgozása a viktoriánus-kori Anglia egyik borzongató meséjének, a Jekyll és Hyde-nak, főszerepben Julia Robertsel és John Malkovich-csal. Na, ki játssza Jekyll és Hyde urat? 🙂 De mindegy is, mert nagyon későn kezdődik és még későbben lesz vége, amit amúgy is ismerünk. (tv2, 0.15)

Tévé Kategória | Hozzászólás

Mit nézzünk ma a tévében? – Szombat

Közzétéve 2012. február 11. szombat | Szerző: efes

Kilencig semmi, akkor az Azonosság. James Mangold briliáns thrillerje. Pazar forgatókönyv, jó színészek (John Cusack, Ray Liotta, stb…), tényleg váratlan csattanó, feszült, klausztrofób atmoszféra, ízlésesen elegendő brutalitás. Ennyi kell egy efféle filmbe és ez mind benne is van. (Viasat3, 21.00)

A szerelem határai. Dylan Thomas szerelmei, Keira Knightley, Sienna Miller, Matthew Rhys, Gillian Murphy. Én untam. (Duna, 21.00)

A zöld sárkány gyermekeit viszont nem untam, sőt. Élveztem minden percét és ennek, a végkifejlet piciny elbizonytalanodásával együtt is, kifejezetten örülök. Előre a megbonthatatlan magyar-kínai barátságért! (lásd a képen) (m1, 22.00)

A Grindhouse – Halálbiztos nem éppen a legjobb Tarantino-film, de ne menjünk el mellette szó nélkül. (Pro4, 22.25)

Rumba – nem a Koltai-féle (uhh, főleg, hogy az Szamba…), hanem egy kanadai vígjáték. Szerelem, tánc, majd autóbaleset. Viszont mondom, vígjáték… Passz, de szimpinek tűnik. (Duna, 23.10)

Tévé Kategória | Hozzászólás

Mit nézzünk ma a tévében? – Péntek

Közzétéve 2012. február 10. péntek | Szerző: efes

Az Ébredéseket szerintem nemrég adta már az AXN, de hátha valaki még nem látta/újranézné: Robert De Niro szobanövényt alakít benne, akit Robin Williams meggyógyít. Vagy mégsem. (AXN, 21.00)

A nemzet aranya tulajdonképpen egy Indiana Jones-klón, ismét egy régészprofesszor a főszereplő: Harrison Ford helyett, ezúttal Nicolas Cage. Szórakoztató kalandfilm, ennyi, nem több. (Cool, 21.15)

Péntek révén, jönnek az ijesztgetős filmek (nem tudom, miért ezt a napot lőtték be erre…). A Sikoly Wes Craven klasszikusa, melyben Munch híres Sikoly című festményének alakját mintázó maszkban gyilkol valaki sorozatban. Én bírom, de nem véletlenül lett e film a (tini)horrorparódiák egyik kedvenc céltáblája. (Viasat3, 21.10)

Ha valami komolyabb élményre vágynánk, akkor itt van Huszárik Zoltán másik nagy filmje, a Csontváry, akinek alakját Latinovits helyett (az azt hiszem bolgár) Ichak Finchi kelti életre. Lásd a képet és fess. (Duna World, 21.30)

A kígyót passzolom, valami francia zsarolós thriller. A nép egész magasra (8.5) pontozta… (Duna, 21.30)

Megemlíteném még a tv2 új sorozatának beharangozóját, mely Grimm testvérek meséit dolgozza fel horrorba öltöztetve. Kézenfekvő ötlet, ha ismerjük az eredeti történeteket, de mintha Terry Gilliam ezt megcsinálta volna már egyszer… Persze, lehet, hogy az annak afféle spinoffja. Annyira nem érdekel, hogy utánanézzek, viszont egy pillantást meg ér reá vetni. (tv2, 22.30)

Tévé Kategória | 1 hozzászólás