Tag Archives: 8/10

Giuseppe Tornatore, a talán legamerikaibb, leghollywoodiasabb hangú kortárs olasz filmrendező a két megelőző nagy siker (a Maléna, és az Óceánjáró zongorista…) után szakított a színes, szélesvásznú romantikus drámával, hogy egy igazi, amolyan pszichologizáló, intellektuális európai filmet készítsen. Az ismeretlen nem … → olvasásának folytatása

Olyan ez a Ocean’s-dolog, amilyen csak a nagy kaszinólegendákban, a nagy nyerések mítoszaiban van: harmadszor is megtenni a fekete 13-ast és harmadszor is nyerni! Ilyen az életben nincs. (És mégis van, ugye…) Aki mer, az nyer. Steven Soderbergh (aki talán … → olvasásának folytatása

Mi tagadás, Magyarországon ritkán találkozunk román filmmel, nyilván a “hagyományos jószomszédi viszonyból” fakadóan. Én magam legutóbb Lucian Pintilie A tölgy című, amúgy igen kitűnő filmjét láttam a szomszédok kortárs filmterméséből, ám annak már van vagy 10-12 éve. Valószínűleg van filmgyártás … → olvasásának folytatása

Clint Eastwoodról mindig két dolog jut eszembe. Az egyik az, hogy olyan mint a jó bor, minél idősebb, annál zamatosabb, kiérleltebb és gazdagabb. Filmjei, amelyeket manapság már inkább rendez, mint játszik is bennük, jó hosszú, veretes, masszív alkotások, olyanok valóban, … → olvasásának folytatása

A filmforgalmazók által gyakran és előszeretettel használt hangzatos szlogen ezúttal kissé sántít. A japán film fenegyereke, Takeshi ‘Beat’ Kitano nem fenegyerek többé. Legfeljebb (de legalábbis) fenebácsi, már ha van ilyen egyáltalán. Takeshi, bármilyen kultusz övezze is őt, öregszik, mint minden … → olvasásának folytatása

A transzvesztitákat és az ír terroristákat egyszer már sajátos és sikeres módon ábrázoló (Síró játék-Crying Game) Neil Jordan új filmjét, a Breakfast on Pluto-t hosszan, több mint tíz percen át tapsolta az idei Berlini Filmfesztivál egyébként híresen igényes közönsége. Ebben … → olvasásának folytatása

Megfagyott óceánhoz szokták hasonlítani a homoksivatag végtelen hullámait, s valóban, a Bab’Aziz című film első kockáin, miközben a kamera a fodros dűnéken pásztáz, még a tenger morajlását is hallani, bár látni nem lehet. Nincs is ott tenger, csupán a képzelet … → olvasásának folytatása

Távol-keleti filmsztereotípia alapból, nyilván valami gagyi krimisztori, néhány rizszabáló szétkaratézza egymást, piff-puff, dirr-durr, hadzsime, májgeri, vége, főcím. Akik ennél komolyabban jártasak a témában, azok erre lenézően legyintenek, különféle idegen szakkifejezéseket használnak, hogy wuxia, hogy manga, hogy anime, sőt tudják, hogy … → olvasásának folytatása

A Cannes-i filmfesztivál hagyományosan az amerikai Oscar-ceremónia ellenpontjaként, rendre a minőségi filmkészítés csúcsteljesítményeinek díjazását és ezáltali propagálását helyezi előtérbe. Mégis van valami „diszkrét bája” annak, ahogy Európa legelegánsabb környezetében, pálmafák alatt és luxusszállodák között, azon a bizonyos vörös szőnyegen bukdácsolnak … → olvasásának folytatása