Ledarálnakeltűntem (Katona József Színház, Kamra)

Nem megyek át színházi blogba, csupán muszáj szólnom a Ledarálnakeltűntemről, egyrészt a benne lévő filmes vonatkozások tömkelege miatt, másrészt mert egy baromi jó előadás. Négy éve színpadon van már Vinnai András és Bodó Viktor közös “Kafka-lázálma”, azonban a játszóhely korlátozott befogadóképessége (meg egyéb okok) miatt részemről csak most került rá sor – alig fértünk be, telt ház volt tegnap is.

A darab A per című Kafka-regény szabad színpadi adaptációja, mely köszönhetően Bodóék szertelen, sőt vadul csapongó fantáziájának, valamint a rendező filmes tapasztalatainak is, tobzódik az ötletekben. Túlzás nélkül állítom, még az előadásvégi tapsrendben is több ötlet van, mint sok egyéb színházi előadás egészében. A már több mint négy éves produkció a mai napig feszül, szinte szétcsattan az energiától, valamint a tehetség térdre kényszerítő erejétől, az eredetiség megvilágosító hatalmától. A darab térszerkesztése, “jelenetezése”, annak dramaturgiai értelmében inkább filmes, mint színpadi. A mélységben terjedő színpadkép (nem lövöm le jobban, mert az is poén!) önmagában feje tetejére fordítja a néző hagyományos színpadképekről alkotott, újdonságoktól sem kímélt fogalmát. A jelenetekbe érkező szereplők is inkább videoklipesen robbannak be a színpadra, nem pedig bejönnek, ahogyan hagyományosan szokás. Még a néző által be nem tekinthető “takarás” is komoly dramaturgiai súllyal vesz részt az előadásban, onnan kiszűrődő fény-, illetve hanghatásokkal, amellett, hogy ötletes tárháza az amúgy minimalista, de a funkcióját mégis tökéletesen betöltő kellékeknek. Konkrét és bújtatott filmes utalásokkal van tömve az egész darab, Aki Kaurismakitól Sergio Leone-én át Spielbergig, inkluzíve a többször beúszó Lynch-hangulattal, sőt Von Trier-i Birodalmat idéző horrorhatásokkal. De pazar -bár playbackkel előadott- musical- és kabaréjelenetek, sőt acid party is színezi József Ká up to date pokoljárását. Az elidegenítő effekteknek tűnő színpadi és dramaturgiai hatások azonban mindig visszacsatolnak az eredeti kafkai történethez, így sohasem válik öncélú őrjöngéssé az előadás.

Az egytől egyig elementáris erővel játszó színészek közül most csak a Ká-t alakító intenzív és érzékeny Keresztes Tamást emelném ki, a delejesen igéző három grácia (Jordán Adél, Rezes Judit és Tenki Réka), valamint hazánk (világ?) legnagyobb élő bohóca, Kovács Lehel mellett. Aki teheti, és még műsoron van, ne hagyja ki ezt a remek színházi előadást. (A képeket Varga Imre készítette, forrás: az előadás honlapja.)

Kategória: Színház | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

4 hozzászólás a(z) Ledarálnakeltűntem (Katona József Színház, Kamra) bejegyzéshez

  1. alex4427 szerint:

    Spiró: Prah c. tragikomédiáját (!?)is ajánlanám!
    Én a Radnóti Színház és a Pécsi Harmadik Színház előadásában láttam. Sokkolóan mulatságos mindkettő. De, ha lehet mondani a pécsi még a pestinél is jobb. Pedig a Radnótiban Börcsök Enikő a női főszereplő.
    Pécsett meg “csak” Bacskó Tünde. (Aki viszont egyszerűen zseniális!)
    A darab egy konyhában játszódik. A PHSZ-ban a nézők benn ülnek a konyhában! Amikor kezdik beengedni a nézőket Bacskó Tünde már pucolja a krumplit. (Az előadás végére el is készül a finom krumpli-leves! Az előadás után volt szerencsém enni belőle!:)

  2. efes szerint:

    @alex4427: Spiró nagyon durva tud lenni, nagyon jó a Koccanás is, ami a Katonában megy (ment?). Amit a Török Feri is megcsinált, és jön hamar-hamar a Kinóba is. Nekem életem egyik első színházi élménye a Csirkefej volt, még Gobbival.

    Ez azonban más. Képzeld el Kafkát, amit végigröhögsz. Hát, nem szoktam ilyet mondani, de ez a Bodó közel zseni. Nem véletlenül, őrült is. Amúgy, állítólag, amikor Kafka barátainak először felolvasta A pert, maga is többször röhögőgörcsöt kapott. Azt viszont nem tudni, hogy a benne rejlő tragikomikumon nevetett, vagy saját magán, jól fejlett önkritikailag. Vagy más okból…

  3. alex4427 szerint:

    Ne má’!:)
    Én állva néztem végig (merthogy ülőhely már nem volt), és szintén a Gobbival! Ritka nagy élmény volt!
    A Prah, szerintem, hozzá mérhető! Egy (átlagos) magyar házaspár története, arról, hogy hogyan élte meg az elmúlt 20 évet! Sokat azért nem tudtam röhögni! Durva! (De nem úgy, mint a Koccanás!)
    Egyébként a PHSz jobbnál-jobb Spiró és Háy János előadásokat (ősbemutatókat!) csinál…a színészek nevét meg a kutya sem ismeri. Pedig sok igazi tehetség van köztük! (Bacskó tünde nevét sem ismertem korábban. Pedig – zseni!)

  4. alex4427 szerint:

    @efes: Ja, és persze majd igyekszem eljutni/bejutni a Kafkabaréra is! (Keresztes Tamás az egyetlen, aki zenélni is tud a Katona Jazz-ban!)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.