Mit nézzünk ma a tévében? – Csütörtök

Csütörtök. Mondom, csütörtök. Még jó, hogy Miles Davis épp húsz éve csatlakozott a nagy égi big bandhez, így ez az évforduló kiváló alkalom a Mezzonak, hogy ma este csak a korszakos jazz-trombitással foglalkozzon. Itt éppen egy másik korszakos alakkal, John Coltrane-nal fújja a So What-ot:

Ma este 20.30-tól Miles Davis egy 1973-as és egy 1991-es Montreux-i fellépéséből láthatunk felvételeket, majd 21.30-tól Murray Lerner A Different Kind of Blue című dokumentumfilmje következik, Davis jazz-rock korszakáról. 23.00-tól pedig egy 1987-es németországi koncertjét élvezhetjük, nagyjából abból a korszakból, amikor velem együtt sokan láthattuk a hátát, de hallhattuk játékát az akkori BS-ben.

Aki pedig nem olyan jazzes típus, ám szereti az “én kis Provance”-omat, annak a Duna tévé ismét levetíti A Provance-i fűszeres című bájos kis filmet. Bővebben itt. (21.00)

Akad még mára egy történelmi tárgyú életrajzi dráma is, a Jefferson Párizsban, James Ivory rendezésében, Nick Nolte-val a címszerepben – én szerintem belealudhattam, mert csak arra emlékszem, hogy láttam, de hogy a film milyen, arra nem. (Story4, 21.10)

Kategória: Tévé | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.