Akár hiánypótló mű is lehetne az eddig inkább színészként ismert Joseph Gordon-Lewitt all-round szerzői bemutatkozása, a Don Jon. Nem sok filmes megjelenése van ugyanis a társadalom elég széles (elsősorban hímnemű) szegmensét sújtó szenvedélybetegségnek, a szex-, illetve pornófüggésnek. A legtöbben persze, nem is tartják betegségnek, esetleg kacsintva egyet, valamiféle kóros baromságnak gondolják a napi többszöri maszturbációval járó pornónézegetést, illetve irigykedve mutogatnak azokra a páciensekre, akik gépiesen visznek ágyba minden este egy (vagy több) partnert. Az biztos, hogy a kóros szexaddikció közel sincs olyan negatív hatással a társadalomra, mint az alkoholizmus vagy a drogfüggés, annak hatása inkább az abban szenvedőre, illetve partnereire hat negatívan. Faramuci módon, ezt a szexfüggő nem is érzékeli. Ő meg van győződve arról, hogy a hímek között ő a koronával ékesített isteni példány, szexuális teljesítménye lehengerlő és minden rendben van úgy, ahogy. A szexfüggés elsősorban társas kapcsolataira gyakorol rossz hatást, az ebben szenvedők pedig inkább csak idősödő korukban kapják meg a negatív jelzéseket, amikor már a gravitáció is elkezd hatni a hajdan feszes, szálkás izmokra, a libidó is akadozni kezd és életükben talán először ülnek magányosan az ágy szélén, lábuk között a szánalmasan lógó, petyhüdt húsdarabbal.

Gordon-Lewitt szexkomédiájának fő- és címszereplője az általa alakított Jon, aki a tökéletes szexélmény elérését tűzte ki életcéljául, ám ezt a pornóban találta meg. Ugyan minden estére akad a diszkóban élő partnere is, hiszen jóképű(nek mondott), kisportolt, gátlástalan és nagydumás fickó, de az igazi szex az mindig a monitor előtt ülve következik be nála – amíg össze nem akad Barbarával, a szőke bombázóval (Scarlett Johansson). A lány szerelmet akar és teljes egymásra hangolódást, a mechanikus teljesítményszex hidegen hagyja, a pornót pedig elutasítja. A srácot eddig soha nem tapasztalt érzés keríti hatalmába, a vágya miatt a falat kaparja és tekintettel a lányra, még a pornónézést is hanyagolja – egy darabig. hamarosan le is bukik, szakítás és vissza a darálásba. Szenvedélyében már odáig megy, hogy az egyetemi előadás alatt is pornót néz mobilról. Éppen gyurmázni kezdene, amikor egy furcsa, középkorú nő szólítja meg…

Gordon-Lewitt pontos karaktert rajzol, ismerjük őt. Régen diszkó-Ladával járt, mára már Bömösre váltott (Jon Ford Caprit hajt, ha jól láttam, de ő amerikai), de a nyuszifark még mindig ott fityeg a kulcstartóján. Sérója mindig belőve, heti három konditerem látszik rajta, bőre, arca a januári ködben is barnára szolizva. A farmer vagy melegítőalsó piacbutikból, a póló izom, a nyakláncon két számmal nagyobb kereszt, mint illene. Olyan ez a csávó, mint volt az a Nikosz, vagy Jorgosz valamelyik ValóVilágból, csak még sutyerákabb kiadásban (ha lehet ilyet mondani). Pontos a család rajza is, a túlméretezett laptévével, melyen állandóan amerikai foci megy, a fehér atlétarikós étkezésekkel, a gyónás-vonalat viszont soknak érzem, itt nincs különösebb indoka. A merészen vágott film lendülete is magával ragadó. Ahogyan, amilyen részletességgel a pornófüggést leírja, az egy témába vágó, phD-szintű esszébe is beillene; a srác filmbeli sztorija és annak tanulsága viszont már szinte megmosolygóan szájbarágós, nádpálcásan didaktikus. Így viszont hiteltelen is, még akkor is, ha természetesen az ott megtapasztalt a cáfolhatatlanul helyes módja a szerelemnek. (Arról nem is szólva, hogy Scarlett után azért elég hülyén mutat Jon az ötven körüli Julianne Moore-ral – aki ebben a korban is dögös, de sehogyan sem passzol ehhez a kukimatyihoz.). Szóval, kihagyott ziccer ez a film, néhány durva, de őszinte poénnal. Asanisimasa: 6/10