Csak az önkormányzati kötődésű mozik fognak túlélni? – a Cirko-Gejzír mozi közleménye –

Örömmel értesültünk róla, hogy június végi közgyűlésén egyhangúan megszavazott a Fővárosi Önkormányzat a Budapest Film Zrt. számára egy 30 millió forintos támogatást, amelyből az artmozik működtetéséhez kap segítséget a fővárosi tulajdonban lévő cég.

Ez a döntés is azt igazolja, amit évek óta hangsúlyozunk minden lehetséges fórumon: még a legnagyobb artmozik sem tudják a működésüket saját erőből finanszírozni (holott a most támogatott moziknak az ingatlanok után még bérleti díjat sem számol fel az őket tulajdonló önkormányzat). Ez nemcsak Magyarországon van így, hanem az egész világon elismert tény. Emiatt a legtöbb ország saját (központi és önkormányzati) támogatási rendszert tart fenn, illetve nemzetközi szervezetek is léteznek az artmozik támogatására. Itthon 2010. óta nincs kiszámítható, rendszeres támogatás ezen intézmények számára, annak ellenére, hogy a színházakhoz, múzeumokhoz, könyvtárakhoz hasonló kulturális közfeladatot látnak el. A most megszavazott támogatás a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő artmozik (Művész, Toldi, Puskin, Tabán) számára biztosítja a további munka lehetőségét.

Ismét reményünket fejezzük ki, hogy az EMMI kulturális államtitkársága, a Nemzeti Kulturális Alap, vagy az MMA rendelkezésére álló költségvetéséből a többi mozi is – a vidéki intézményeket is beleértve – rendszeres és kiszámítható működési támogatáshoz juthat, és tovább folytathatja munkáját a színvonalas európai és hazai filmek terjesztésével.

Garancsi Ágnes                                                               mozivezető                                                                                          Cirko-Gejzír mozi

Kategória: Hírek | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.