Ez történik, amikor valaki egyszerre akar beleülni a metafizikus-kozmetikus bullshit-centrifugába és a langymeleg, rózsaszín fürdőkádba. A világ rohad, eszi a penész, meg amúgy is sokan vagyunk. Globális katasztrófa közeleg. A kukorica még bírja. A család, ami összetart, mert az összetartó család, az mindig kell, anélkül nincs meg a PG-13-as kategória, ami egyben azt is jelenti, hogy nem lesz szex, és nem lesz erőszak. Van viszont maximumra optimalizált nézőszám, ami a lényeg, ugyebár. Az egy másik kérdés, hogy szex és erőszak nélkül hogyan fogjuk túlélni azt a globális katasztrófát, merthogy valahogy nyilván túl fogjuk, különben nem lenne meg a PG-13.
Christopher Nolan új filmjében a tőle megszokott borongós, negatív jövőképpel indít. A Földet porviharok sújtják és a megváltozott klímában kritikus mértékben elszaporodtak a penészgombák, melyek megfertőzték a Föld összes haszonnövényét így belátható közelségbe került a végső katasztrófa. Ha nem történik valami, akkor az emberiség kihal. Apa (Cooper – Matthew McConaughey) ex-űrhajós (naná), de most farmerkedik, mert valamit elcseszett. A fia is olyan lesz mint apa. A lány az érdekesebb, ő más. Kísérteteket lát, bonyolult összefüggéseket képzel össze nem illő, egymástól független dolgok között. Mintegy játszásiból talál rá például a szigorúan rejtett NASA-laboratóriumra, ahol az egérutat keresik a végső összeomlás elől. Apa ex-űrhajós, mint mondtam. Tudósok, nagy tudósok, gravitáció, Morze-kódok, féreglyuk, szingularitás, eseményhorizont, galaxisközi távlatok – melodráma. Emberi önzés kontra felelősségvállalás. Tudomány kontra emberség. Féreglyuk, eseményhorizont, multidimenziós melodráma. Megmenekültünk. Apa csak egy van. Tudom, zagyvaság, de ha pontosan elmondom, mi van, akkor nem nézed meg a filmet, holott meg akarod…
Én is meg akartam, pedig nem kellett volna ennyire sietni. Arról van szó ugyanis, mint ahogy az első mondatban jeleztem, Nolan egy seggel akart megülni két lovat, aminek az lett az eredménye, hogy 169 hosszú percet elvett az életemből. Viszont gyorsan le is szögezném, hogy mozifilmben ilyen szépen és látványosan soha nem láttam illusztrálva Einstein relativitáselméletét, annak térben és időben való leképezését, valamint több tudományos tohuvabohut, mint a multidimenziók, féreglyukak, térhajlítás, és effélék. A Csillagok között így tökéletesen megfelel egy témában idevágó fizikaórához demonstrációként, már ha a Nemzeti Alaptanterv foglalkozik egyáltalán Einsteinnel, a relativitáselmélettel, valamint a három dimenzión túli dolgokkal. Vagy úgy van vele, mint e filmben is látható oktatásügyi szakmunkások, hogy nem kellenek a mai világba kiművelt, önálló gondolkodásra képes elmék, csupán dolgozni akaró és tudó munkások, akik tudjál túrni a földet, még akkor is, ha azzal a Föld nem lesz megmentve. Szépek azok az űrbeli jelenetek is, melyek a világegyetemhez mért elenyésző jelentőségünket mutatják meg (operatőr Hoyte Van Hoytema), már ha az ilyenkor borzasztóan elhatalmasodó, hallgathatatlanul bombasztikus orgonamuzsikától (Hans Zimmer szinte wágneri őrülete), mint kísérőzenétől, egyáltalán látni lehetne a képeket. Még jó, hogy vannak azért olyanok is, melyekben csend van, tökéletes nulla csend, mint valójában az űrben – azok tényleg fantasztikusak. Ezek az űrbeli képek és a bennük felsejlő tudományos, illetve filozófiai problémák alapján mintha Nolan rá kívánna csatlakozni filmjével Stanley Kubrick és Arthur C. Clarke 2001 Űrodisszeiájának szellemi színvonalára (mondanám, eseményhorizontjára), azonban az a nyúlósan érzelmes körítés, amivel ez körül van véve, át van itatva, az olyan erővel ránt vissza az olykor émelyítő, ragadós giccsbe, hogy fáj.
Bosszantó látni, amikor tehetséges, gondolkodni tudó emberek (leszarom, hogy milliárdnyi) aprópénzre váltják tehetségüket, mint ahogy Nolan is teszi, immár sokadszor. Újra elsüti a görbülő teret, mint látványt, ahogyan az Eredetben is elsütötte, bár itt inkább (már megint) Clarke Randevú a Rámával című könyvének jellegzetes motívuma jut eszünkbe, az amúgy vicces robotok mellett, akik viszont mintha az imént említett 2001. Űrodisszeia misztikus monolitjának beszélő karikatúrái lennének (de miért? Kérdem én.). Bosszantó látni, ahogyan izgalmas gondolatok sikkadnak el hosszan mutatott könnyes tekintetekben, sekélyesen melodramatikus (vagy éppen teljesen logikátlan, mint Cooper megmenekülése) fordulatokban. Mindamellett egy csomó kérdés marad megválaszolatlanul ebben a keszekusza történetben.
Szegény jócsajok (Anne Hathaway és Jessica Chastain), szegény bácsik (Michael Caine és John Lithgow) és szegény jópasik (Matyi, valamint Casey Affleck, Matt Damon…).
Asanisimasa: 5/10
wim
efes
perry55
szaszo
asanisimasa 
nagyon rossz film volt, végre egy kritika ami nem ajnározza
Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Szombat | asanisimasa
Visszajelzés: Lucy (2014) | asanisimasa
Tegnap láttam, s mint sci-fi fan mindent felpontozok szinte +1-el ami sci-fi, a teória nem rossz, de azért vannak benne buktatók, szerencsére S. Hawking adott sok alapötletet, amit persze a látvány miatt jól átdolgoztak… a történet bárgyú, a színészek közül csak Matthew McConaughey remekelt, de láttam már drámaibbat is tőle (Killer Joe, Mud, Mielőtt meghaltam), mindenesetre nem lett annyira giccs a vége, persze irreális happy-end (spoiler: fekete lyukat már eleve nem éli túl semmi és nem jön ki semmi – elméletben), de nekem azért tetszett, kár, hogy a Vocises of distant start alapjai meglátszanak. 7/10 reálisan (amúgy 8/10 a sci-fi őrületem miatt).
Kösz a címeket, amiket még nem láttam! 😉
Most sikerült megnézni, én a kritikád alapján rosszabbat vártam (fel voltam készülve, hogy hangosan fogok sírni / röhögni a moziban). Mondjuk úgy, voltak az egésznek jó pillanatai,de túl sok volt a 3 óra, tényleg nem igazán tudták eldönteni, mit is akarnak. Azért a Prometheust még így is überelte.
Nekem semmi bajom nem lett volna, ha sírok vagy röhögök, sőt, valójában szerettem is volna sírni/röhögni. Viszont ezzel ellentétben feldühített a film, miközben egy cseppet sem szórakoztatott. Halálosan dühít, amikor valakiben nincs egy szemernyi önkritika, önirónia sem, miközben önmaga megingathatatlan zsenialitásába vetett hittel szarik bele a ventilátorba – a nép pedig, miközben ázik a szaresőben, azt hiszi, a mennyei manna hull reá. Ja, a Prometheusszal is ez a nagyot mondani-akarás a baj (de Ridley Scott legalább a szakmát jobban tudja, mint Nolan.) Öböl Mikin és társain legalább lehet röhögni/sírni, de Nolanon nem.
Ragozhatnám, de legyen elég egy példa. Ha csak a Matt Damon-szálból (kizárólag abból!) csinálnak egy pontosan másfél órás filmet, az bőven elég lett volna.
Jaja, az a legérdekesebb szál a filmből. Nekem a többi viszont közhely, valahogy, valamilyen formában, kontextusban az összes motívumot láttam már valahol.
Ez a McConaughey csóka egyszerűen félelmetes. Pillanatnyilag ő a Nyugat szelleme. A profizmusnak ezt a szintjét magyar (keleti) ember egyszerűen nem képes elérni. Mármint, 40 éves koráig a legidiótább kockahas-mutogató romkomok sztárja, magánéletében totál kispolgári, és ekkor leül az ügynökével, aki felhívja rá a figyelmét, hogy – Nézd, Matt, idén negyven lettél, lassan ideje váltani, mert kezdesz kiöregedni a szívtipró-szerepkörből. – Oké, Chris, mit ajánlasz? – Párszor láttalak a közös partijainkon, amint beszíva, meztelenül kongázol a tengerparton, és megcsapott a belőled áradó átélés és energia. Én a drámai műfajra gondoltam, szerintem meg tudod oldani. – Tényleg így gondolod? – Tényleg. A lehető legkomolyabban. – Oké.
És bazmeg, megoldja. Nem válik nevetségessé, nem sül bele, hanem MEGOLDJA azt, amihez negyven évig – legalábbis mai tudásunk szerint – az égvilágon semmi köze nem volt. Zsinórban, egymás után úgy, hogy ez a Csillagok között pl. nem is különösebben figyelemre méltó alakítás tőle. Most már.
Én ismerek magyar színészeket is, akik tehetségből, alázatból és profizmusból is képesek erre – csak itt maga a rendszer nem kíván meg ilyen kunsztokat. Jó színészek amúgy vannak mindenhol. Attól, hogy egy filmben nem jól játszanak a színészek, az nem feltétlenül a színész tehetségtelensége miatt van. Nincs idő/pénz próbálni, nincs rendezői, de főleg produceri szándék arra, hogy kihozzák a színészekből a maximumot, eleve rossz a casting, stb.
Nem a magyar színészeket akartam leszólni. Egész egyszerűen nem ezen a pályán (mármint nem a színészi pályára gondolok) mozognak. Persze, nem az ő hibájuk. Ez annyira más hozzáállás, kicsit embertelennek, szinte felfoghatatlannak tűnik. Szerintem a mi fogalmaink szerinti alázat ebben nincs. Kívülről láthatóan nem arról van szó, hogy a McConaughey mindig is filozofikus sci-fikben vagy a rögvalót bemutató kvázi-dokudrámákban akart szerepelni, csak a szemét producerek beskatulyázták. De most annyira tele van már lével, hogy végre kitörhetett! Nem, inkább úgy tűnik, hogy a csóka saját képességei tökéletes ismeretében építi tovább a karrierjét. Ha például ötvenhárom éves korától kezdve agyatlan darabolós horrorra kéne váltania, akkor azt tenné meg. Vagy elkezdene rendezni, mint Eastwood bácsi. (Azt megnézném: a kockahas-villantó romkomok kiöregedett sztárja lerántja a leplet a romkomok mögötti kiábrándító valóságról, egyben kőkemény alapvetését nyújtva a nu-romkomnak, egyszerre halotti beszéd és eszencia – á la Unforgiven.)
(Egyébként régi vesszőparipám ez: Andrej Rubljov, mint a kelet-európai értelmiségi harangöntéses paradigmája [hajdú a harangöntéshez – bocs, nem lehetett kihagyni], szemben A rajzoló szerződésének nyugati professionaljével, akinek becsülete hűsége a nyitott szeméhez.)
Igen, tényleg tudatosnak tűnik McConaughey. Azonban az egy másik rendszer, például abban biztos vagyok, hogy nálunk (de máshol is) Matyi meghalna színpadon. (Pl. John Malkovich is meghalt, pedig ő aztán Matyinál jóval univerzálisabb színész.) A kamera előtti játékot viszont nagyon megtanulta. kevés olyan színész van Hollywoodban, aki színpadon és filmen is egyaránt tud játszani. Itt viszont ha valaki színpadon játszik, az a ritkás filmfelkéréseken is színpadiasan játszik, mert nincs pénz, idő és sokszor rendezői igény se arra, hogy átállítsa magát filmes játékra. Viszont a legtöbb át tudná, ebben biztos vagyok,
Matyiban én nem érzek olyan kreatív vénát, hogy kvázi szerzői filmesként, rendezőként is jelentőset tudna alkotni, de kapjon bele, hátha. (Főleg, hogy erre Amerikában is csak legfeljebb az independent szcénában nyílna mód, az meg lehetőségeiben nagyjából ugyanaz, mint a magyar film. Ráadásul, ahhoz meg ő már öreg is.) A nagy studiókban pedig a producerek diktálnak, kaphat rendezői melót, de addig az nem lesz több, mint betanított munkás. rendesen amúgy az megy, hogy először beviszik valamilyen befutott sorozatba, és ott rendezhet egy-két epizódot. Ha nem bukik meg, akkor kap még egy párat, esetleg egy másikban is, majd jöhet egy tévéfilm – és így tovább. A másik eset, ha saját maga finanszírozza meg a haverokkal, úgy Brad Pitt, vagy George Clooney-módra – de akkor itt van az, hogy erre én még nem látom benne egy ilyen filmezésre az indíttatást.)
Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Vasárnap | asanisimasa
Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Kedd | asanisimasa
Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Vasárnap | asanisimasa
Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Szombat | asanisimasa
Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Vasárnap | asanisimasa
Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Vasárnap | asanisimasa
Visszajelzés: Tenet (2020) | asanisimasa