Samba (2014)

Életrevalók a Samba hősei is, bármennyire tűnik is úgy, hogy a sors inkább az élet “sáros oldalára” kényszerítette őket. A címszereplő srác, a szenegáli születésű Samba Cissé (Omar Sy) már tíz éve él Franciaországban abból a célból, hogy egyszer majd igazi, éttermi szakács váljon belőle. Jellemző módon még mindig a feketemosogatóban “csellózik” fillérekért – aminek nagy részét küldi is haza családjának. Mondjuk ki, szolid nyomorban tengődik nagybátyja alagsori garzonjában. Samba jó kiállású, bivalyerős, de szelíd, jólelkű fiatalember, a rendőrség mégis bezsuppolja: arca, bőrszíne alapján szúrják ki és kitoloncolás vár rá, mert nincs meg a hivatalos tartózkodási engedélye. Alice (Charlotte Gainsbourg) fehérként, diplomás nőként és franciaként látszólag jóval kedvezőbb helyzetben van (bár korántsem annyira, mint az Életrevalók kerekesszékes fele), ám őt meg egyszerre sújtja a burnout szindróma, a depresszió és a magány ördögi szentháromsága, mint a fejlett társadalmak egyik jellemző kórtünete. Eric Toledano és Olivier Nakache, a jelentős sikert aratott Életrevalók alkotói még egyszer nekirugaszkodtak tehát, hogy újra megmutassák, még a mi érték-vesztett, rohanó és egyre embertelenebb jóléti társadalmainkban is lehet élni, van miért élni és van szeretet, van jókedv is, ha rendesen megküzdünk érte.

samba - omar sy és charlotte gainsbourgNyilván, a cinikus alapállásból ítélkezők nem fogják kihagyni a “na, ezek is jól lehúznak még egy bőrt a rókáról” kritikai kliséjét, ami felületesen nézve még akár jogos is lehet. Azonban ostobaság, sőt kifejezetten vakság nem látni azt, hogy mennyire valós, mindennapos probléma az, amiről itt újfent szó esik. Nem lehet ugyanis elégszer, eléggé kibeszélni a társadalmi mértetekben jelentkező migráció okozta sokkot, amivel Európa (és amúgy az egész világ) lakossága szembesül. Persze, a film alkotói szinte kizárólag a migráció pozitív vonásairól beszélnek. Samba, de a filmben szereplő összes bevándorló is egytől egyig becsületes, szelíd és jóravaló ember, holott a valóságban nyilván van annyi rosszember közöttük, mint mondjuk arányaiban a befogadó társadalomban is akad. Ráadásul Afrika az, aki az életet, az életörömet és az életenergiát adja hozzá olvasatukban a betegeskedő, halódó nyugati társadalomba, és általa lőn bódottá, happy end, tűzijáték. Fényre is derül a haza. A másik viszont az, hogy senki nem állítja, hogy az Életrevalók vagy a Samba dokumentumfilmek lennének, amiknek a feladata lenne hitelesen és reálisan ábrázolni a fekete-afrikaiak a francia társadalomba való beilleszkedési nehézségeit…

samba - tahar rahim és omar sySamba és Alice története alapvetően romantikus szerelmi történet, mely azonban biztosan nyugszik a valóság szolidan idealizált talapzatán. Egymásra találásuk példamutató erejű, akár még meseszerű is, viszont éppen ezért hat az összes, egymástól különböző kultúrát képviselő ember számára, akiket időről időre bármilyen okból együttélésre kényszerülnek egymással. A sztori minden idealizált vonása ellenére is hiteles az összes benne szereplő karakter. Jó látni jó embereket, ahogy leküzdik az élet által eléjük tornyozott nehézségeket és a végén boldogan borulnak egymás karjaiba. EZ az élet, nem a gyűlölködés, a bizalmatlanság, az öntelt felsőbbrendűség és a bármilyen szempontból tőlünk és szokásainktól különböző ember kirekesztése.

Persze, van megint zene, van tánc és egy jó adag humor is, hiszen a lényeg ezúttal is az életöröm szakadatlan áramlása, a felszabadult vidámság. Legyünk pozitívak! Hakuna matata!

Asanisimasa: 9/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

13 hozzászólás a(z) Samba (2014) bejegyzéshez

  1. Árpa Jankó szerint:

    Szép a történet, de én elég megíratlannak éreztem a forgatókönyvet és hiányoltam a feszültséget is. Így a jelentek mintha csak ötletszerűen lettek volna egymásra dobálva és a film azt a látszatot keltette, mintha egész elviselhető lenne a bevándorlók élete. Omar Sy is szerintem elég tesze-toszán mozog a szerepben, így nálam: 6/10

    • efes szerint:

      Valamelyik rendezője a filmnek (valamint én is utalok erre 🙂 ) egy interjúban elmondta, hogy alapvető szempont volt, hogy nem foglalkoznak a bevándorlólét negatívumaival. Nem dokumentumfilm ez tehát, hanem egy romantikus szerelmi történet, s ha szó érheti a ház elejét, akkor az az, hogy van azért némi propagandisztikus vetülete a történetnek (a bevándorlók jó emberek), ami a mai Franciaországban (lásd a Charlie Hebdo elleni merénylet, Marie Le Pen és a szélsőjobb nyomulása) pont kell is, a “bevándorlók rosszak” agymosása ellen. Hogy mást ne mondjak, ha netán sikerül hazazavarni a franciáknak a bevándorlókat, akkor ki fogja mosni az ablakokat? A franciák? 🙂 Ugye-ugye. Igen a sztori nem igazán összeszedett, engem azonban ez nem zavar, mert mindezek ellenére hitelesnek érzem.

  2. Visszajelzés: Miért volt érdemes elmenni a moziba 2015-ben? | asanisimasa

  3. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Péntek | asanisimasa

  4. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Szombat | asanisimasa

  5. Visszajelzés: Derül égből apu (Demain tout commence, 2016) | asanisimasa

  6. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Szerda | asanisimasa

  7. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Csütörtök | asanisimasa

  8. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Szerda | asanisimasa

  9. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Csütörtök | asanisimasa

  10. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Péntek | asanisimasa

  11. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Szerda | asanisimasa

  12. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Csütörtök | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.