A derékszög- és Balatontagadók, a lapos föld-hívők, Trumpputyin-rajongók és más mániások egyik kedvelt témája, hogy a nagy gyógyszerkonszernek úgy mérgezik a népet gyógyszereikkel, hogy még a gyógyítandó betegséget is ők hozzák. Másképpen szólva, a globális gyógyszeripar a modern kor egyik nagy átverése, nettó maffia és csilliómilliárd dollárnyi extraprofit. Oltassunk vagy ne oltassunk, ugyebár, erről szólt az utóbbi bő két évünk és gyaníthatóan még erről is fog szólni a közeljövő. Nos, a koncepciós teóriákat semmiképpen nem fogja csillapítani ez a HULU-n bemutatott, később a Disney+-on sugárzott Dopesick című minisorozat, ugyanis nem kevesebbről, mint a kilencvenes évek közepétől Amerika társadalmát alaposan betépető OxyContin nevű, ópiátalapú fájdalomcsillapító “karrierjét” mutatja meg: a céltábla közepén pediglen az USA egyik legnagyobb gyógyszergyára, a dúsgazdag Sackler-család tulajdonában lévő Purdue Pharma áll.

Akik mindent meg is tettek annak érdekében, hogy minél több amerikai kapjon rá a legális kábítószerre. Bevetettek mindent, a legagresszívebb marketingtől és a legpénzéhesebb orvoslátogatóktól kezdve a legmagasabb állami tisztviselők, államügyészek, bírák, sőt, gyógyszerfelügyeleti szervek felelőseinek gátlástalan megvesztegetését. Azt hirdették, hogy ez az erős fájdalomcsillapító gyógyszer egyáltalán nem okoz függőséget, mint pl. a morfium, vagy a Dr. House által elhíresült Vicodin, ellenben megszabadítja Amerika népét mindenféle fájdalomtól. Így szedték mindenre, rákra és fejfájásra egyaránt, miközben az egész egy ordas nagy hazugság volt: az oxy néven közismert cucc egy közönséges narkó, egy paraszthajszállal a heroin előtt. A Danny Strong produkciójában, például Barry Levinson által rendezett sorozat nyolc részben az oxy máig tartó 25 évét meséli el, gyakorlatilag dokumentarisztikus aprólékossággal.

Öt, bizonyos esetekben összefonódó fő szálon fut a cselekmény. Az egyik a Purdue legfelsőbb köreiben, az oxyt kifejlesztő Richard Sackler társaságában zajlik, akiből Michael Stuhlbarg farag ritka ellenszenves kretént. Két igazi amerikai hős, két megvesztegethetetlen államügyész (Peter Sarsgaard és John Hoogenakker) nyomoz kitartóan a másik szálon. Egy hozzájuk hasonlóan elszánt DEA-ügynök (Rosario Dawson) a harmadikon. A negyedik szál a feltörekvő, ám munkája iránt egyre több kétséggel küzdő orvoslátogatóé (Will Poulter). Az ötödik -érzelmes- szálon a mélyen hívő Appalache-hegységbeli bányászcsaládba született leszbikus Betsy (Kaitlyn Dever) küzd az oxyval, másságával és családjával, miközben a városka orvosa majdnem magával rántotja a fél várost az oxy mámorába: Michael Keaton nem kis név, és nem is rossz ebben a szerepben. A Beth Macy által a Dopesick: Dealers, Doctors, and the Drug Company that Addicted America (Narkókór: Dílerek, doktorok és a gyógyszergyár, mely függővé tette Amerikát) címen megírt oknyomozó bestsellerből egy ahhoz hasonlóan, szinte gyógyszertári pipifaxszal megalkotott sorozat a lehető legnagyobb alapossággal veszi át ezt a korrupciótól, kapzsiságtól, önzéstől bűzlő, máig ható személyi tanulságokkal (pl. Rudy Giuliani szerepe) terhes sztorit, ki nem felejtve belőle a kábítoszerfüggés és a kábítószerrel való élés összes lehetséges aspektusát. Figyelemmel van a megdöbbentő botrány társadalmi veszélyeire is. Próbál megmaradni ez elvárt tárgyilagosságnál, de az ügyészek jellemzésében azért tapintható a hősteremtés őszinte szándéka, mint ahogy nem lehet nem észrevenni a didaktikát az oxy-, és más addiktív szerek fogyasztásának, illetve a róluk való leszokás ábrázolásában. De ahogy részletről részletre kibomlik, hogy a Purdue Pharma mintegy pókként behálózza szinte a teljes amerikai gyógyszerfelügyeletet, ahogyan primér, arcpirító hazugságokkal átveri gyakorlatilag a teljes amerikai tudományos életet, ahogy felsejik a gátlástalan imperializmus igazi arca – az baromira üt. Még akkor is, ha közben komótos nyugalommal siklunk végig 25 éven.