Category Archives: Filmnaplók

A burok (The Host, 2013) – Ha megnézem előre, hogy Stephanie Meyer (Alkonyat-trilógia, jájjjj) könyvének filmváltozatáról van szó, bele sem kezdek – így is csak nagyjából 40 percet bírtam, amiből 35 igen komoly erőfeszítés volt. Lehet, hogy a kiscsajoknak bejön … → olvasásának folytatása

The Imposter (2012) – A Sundance-díjas film a valóságban rejlő, gyakran abszurd és hihetetlen drámaiságot aknázza ki bravúros színészi teljesítményekkel. Az angol Bart Layton ügyesen szerkesztett filmje a néhány évvel ezelőtt trendi ál-dokumentumfilmek egyikének tűnik, de nem az (a link … → olvasásának folytatása

Csatahajó (Battleship, 2012) – Fúziós látványmozi, nagyjából a Pearl Harbour, a Transformers és a Függetlenség napja egyenlő arányú elegye. Aki egy Hasbro által gyártott filmtől a lehengerlő látványnál és a szögegyszerű, szinte kétmondatos sztorinál többet vár, az hülye. Senki nem … → olvasásának folytatása

A Bang Bang Klub (The Bang Bang Club, 2010) – Négy fiatal, rámenős fotós története a film, akik végigfotózták a dél-afrikai apartheid-rendszer vérben és erőszakban fürdő felbomlását. Steven Silver filmje tulajdonképpen alapos, nagyobb hibák, bukkanók nélkül mesél a huszadik század … → olvasásának folytatása

Hatalom (Power, 1986) – Annyira nincs új a nap alatt, hogy ha valaki rendesen odafigyelve megnézte pl. Sidney Lumetnek ezt a remekét anno, akkor ma fel sem veszi ezt a hercehurcát, ami a politikában zajlik. A politika showműsor, a politikusok … → olvasásának folytatása

Jean de Florette – A paradicsom… és a pokol (Jean de Florette, 1986/Manon des sources, 1986) – Marcel Pagnol nagyívű családregényének Claude Berri által rendezett, két teljes méretű nagyjátékfilmben feldolgozott adaptációja, nagy francia sztárokkal (Yves Montand, Daniel Auteuil, Gerard Depardieu, … → olvasásának folytatása

Q (2011) – A francia Laurent Bouhnik filmje elvész a külsőségekben. Valójában akár egy érdekes dolgozat is lehetne a nő, a nőiesség és a vagina szentháromságának tárgykörében, de sajnos nem lesz több, mint ékes bizonyítéka annak, hogy egy alapvetően művészetnek, … → olvasásának folytatása

A mi drága kisfiunk (Beautiful Boy, 2010) – Szörnyű aktualitása a filmnek az Amerika-, illetve világszerte megszaporodó gyermekek által elkövetett fegyveres vérengzések. E film –Shawn Ku alkotása- azt próbálja meg modellezni, hogy egy ilyen tragédiát hogyan élik, hogyan élhetik meg … → olvasásának folytatása

Sons Of Anarchy (5. évad, 2012) – A kifulladás szelét érzem. Attól függetlenül, hogy még mindig az egyik legjobb high concept-sorozatról beszélünk, én még egy évadot adok, amiben egyszerre s mindenkorra le lehet (mert most már le kell!) rendezni ezt … → olvasásának folytatása

Visszafordíthatatlan (Irréversible, 2002) – Gaspar Noé véleményem szerint az egyik legtúlértékeltebb filmes a világon, aki köré kultuszt szőttek a furcsaságot, különlegességet fetisizáló, sznob rajongók. E film dramaturgiai ötletét pl. Nolan elsütötte már a Mementóban, az explicit erőszak képei sem lehetnek … → olvasásának folytatása