Yamakasi (2001)

Ha jól emlékszem, az első hős az életemben az unokaöcsém volt, merthogy öklendezés nélkül tudta legyűrni a torkán azt az undorító zöld pépet, a spenótot. Később jöttek az igaziak, a Tenkes kapitánya meg Buga Jakab, Robin Hood, Ivanhoe, és persze Gojko Mitić is, meg a többi hasonló igazságbajnokok. A cseperedő embertársainknak minden bizonnyal igen nagy szüksége van hősökre. A fiúknak példát mutatnak bátorságból, becsületből meg a többi erényből, a lányok pedig első, bár mindörökké elérhetetlen szerelmük tárgyát találják meg bennük. Sokan aztán úgy is maradnak, nem véve tudomást arról a tényről, hogy hősök csak a mesében, illetve a filmvásznon vagy a tévé képernyőjén léteznek. A mai emberpalánták nem tudom, hogy vannak ezzel, biztosan megvan nekik is a követendő. Lara Croft, vagy Songuku, de az is lehet, hogy Micimackó még mindig nyerő. A palettát színesítendő most megjelennek a yamakasik.

A szó maga a zairei jingala nyelvjárásból származik (és nem japán!), jelentése: erős férfi, erős lélekkel és testtel.
A yamakasik heten vannak, de nem gonoszok. Sőt, éppen ellenkezőleg. A mi Óbudánkra megtévesztően emlékeztető párizsi külváros kihívásait, az első sorban az afrikai kontinensről érkezett bevándorlókat sújtó munkanélküliség, a bűnözés és a drog okozta problémákat, próbálják igen egyedi módon leküzdeni. A sokszínű társaság kitalált magának egy furcsa, veszélyes és ízig-vérig városi sportot. A vadmacska ügyességével és az őserdei majmok légtornászmutatványainak lendületével másszák meg Párizs toronyházait, őrületbe kergetve ezzel a rendőrséget, és a francia nyárspolgárságot egyaránt. Mindezt azonban nem betörési szándékkal művelik, magas erkölcsi értékek mozgatják őket, a bátorság, egymás megbecsülése, a bajtársiasság.

A fiatalabb gyerekek példaképei ők, megpróbálják utánozni őket. Ez lesz a súlyosan szívbeteg Djamel veszte, aki fára mászás közben rosszul lesz, azonnali szívátültetés mentheti csak meg az életét. Ehhez azonban 400 000 frankra van szükség, ami Djamel családja számára elérhetetlenül nagy összeg. A yamakasik tudomást szereznek a dologról, és átérezve az ügy súlyát, és saját felelősségüket, döntenek: nekik kell megszerezni a pénzt, akrobatikus ügyességüket kihasználva, először és utoljára megszegve a törvényt. Látogatást tesznek tehát – úgy robinhúdosan – a gazdag párizsi villákban, de csakis a kis Djamel élete érdekében. A végén persze minden jó lesz, ahogyan annak egy mesében lenni kell.

A francia filmguru, Luc Besson, forgatókönyvéből és produceri irányításával készült akciófilm saját műfajában szinte egyedülállóan üde színfolt. Végig iszonyúan pörgős a mozi, jó fejek a yamakasik, számomra ismeretlen fiatal afro-arab színészek játsszák őket egészen elképesztő lendülettel, és szinte légtornászokat megszégyenítő ügyességgel.

A szentimentális sztorit és a didaktikus tanulságot jelen esetben nyugodtan elnézhetjük, hiszen olyan dolgokról mer szólni a film, amik manapság nem számítanak a divatos témák közé. A társadalmi szolidaritás szükségessége, mondj nemet a drogokra, tiszteld a másságot és a hasonló szlogeneket manapság a politikusok szájából halljuk, pedig ezek valóban súlyos, és mindenkit érintő problémákat jeleznek. Felejtsük el a politikusokat végre, törődjünk mi magunk a saját dolgunkkal, ehhez nyújt alternatív és szimpatikus segítséget a film.

Különben is, az adrenalin a legjobb kábítószer. Nem kerül pénzbe, a saját szervezetünk termeli, és nem halálos. Élvezetéhez nem kell más, mint figyelem, fegyelem és bátorság. Olyan nagy dolgok ezek? Meg az egymásra figyelés, egymás önzetlen segítése, a becsület?

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

4 hozzászólás a(z) Yamakasi (2001) bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Bűnös viszonyok (Breaking And Entering, 2006) | asanisimasa

  2. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Szerda | asanisimasa

  3. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Csütörtök | asanisimasa

  4. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Szombat | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.