Mit nézzünk ma a tévében? – Vasárnap

Vasárnap lévén a kereskedelmi csatornákat felejthetjük, egymást múlják alul a nézők vélt szórakoztatásában filmkínálatukkal. Esetleg a Szerelem a Fehér Házban című romkom? Dob a filmen, hogy Aaron Sorkin írta, akinél senki nincs jobban otthon a Fehér Ház belügyeiben, pletykáiban, rutinjaiban és konvencióiban; bizonyította ezt az Elnök emberei című kitűnő sorozatával is már. E mai -természetesen fikciós- filmben Michael Douglas lesz az elnök, aki egy környezetvédelmi aktivistával (Annette Bening) keveredik viszonyba, amit republikánus ellenfelei azonnal bűnösnek nyilvánítanak. (Story4, 20.00)

Alternatíva: Az üldözők. Klasszikus western John Fordtól, John Wayne-nel, gonosz komancsokkal, farmerekkel. Tartok tőle, éppen annyira poros kívül, mint belül. (Duna, 20.00)

Kiadatás – Valóságszagú filmdráma a WTC-tornyok lebombázása utáni paranoid amerikai állapotokról, melynek tisztességes arab származású amerikai állampolgárok voltak elszenvedői az elkövetkezendő években. Természetesen van “üzenet” a filmben, de hát a film oktat, nevel és tanít, ahogy azt már Sztálin elvtárs is kitűnően meglátta. Főleg, ha van kit, miért és mire. Az meg már más kérdése, hogy minek, és hogy ki által… Sok jó színészt láthatunk amúgy itt is, mellékszerepben például az Oscar-gyűjtő Meryl Streepet. (m1, 21.10)

A Flört Hal Hartley függetlenfilm-pápa függetlenfilm-klasszikusa, egy történet három variációja, három korban, és három helyszínen. (Egyik a képen)(m1, 23.10)

Alternatíva alternatívája: természetesen színház, ezúttal David Harrower Kés a tyúkban című brutális és groteszk paraszt-drámája, Varró Dániel fordításában, Gothár Péter rendezésében, Fullajtár Andrea, Lengyel Ferenc és Kocsis Gergely előadásában. (Duna World, 21.30)

Kategória: Tévé | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.