Holdfény királyság (Moonrise Kingdom, 2012)

Olyan ez a film, mintha a Barátom, Bonca képzeletbeli második részét Peter Greenaway forgatta volna Hollywoodban, Steven Spielberg producerkedése alatt. Az ún. “boncaság” ugyanis vastagon benne van Wes Anderson Holdfény királyság című filmjében, ha ez alatt tényleg a gyermeki tisztaságnak, fantáziának és játékosságnak a felnőttkor száraz komolyságára való kivetülését értjük. “Bence” immár majdnem 13 éves és a szerelmes “Boncát” keresi – és meg is találja. Varga Katalinnak és Katkics Ilonának persze, semmi köze nincs ehhez az üde kis mozihoz valójában, pusztán a megfelelő kort megélt magyar agyban csatolódnak ilyen sajátosan a szinapszisok: Wes Anderson filmje tökéletesen szuverén, önálló mű, mégha egyfajta UFO is Hollywood egén. Pedig a lehető legbanálisabb témát boncolgatja, mi valaha adódhat, az első szerelem csodája van itt is terítéken.

Anderson azonban veszi a bátorságot, hogy ezt egyfajta furcsa dicshimnuszként ábrázolja, melyben nincs (illetve, alig) van görcs, minden nyílegyenesen halad a végcél felé, a rossz hoppon marad, a jó pedig elnyeri jutalmát, miközben a statisztéria tapsol neki. “Bence” itt Sam, a korán árván maradt, magányos és magának is való kissrác, aki itt viszonylag hamar megtalálja szíve hölgyét, a hozzá igen sokban hasonló Suzy-t, akivel, megszökve a cserkésztáborból, világgá mennek 10 napra (lásd a felső képen) egy New Englandi szigeten, ahol aztán a sziget teljes felnőttlakossága, plusz az összes kiscserkész őket keresi. Eközben a távolban a gonosz Gyermekvédelem pecsételi rettegett űrlapjait. E banális történet azonban Wes Anderson olvasatában utánozhatatlan bájjal és sajátos, fanyar humorral jelenik meg, ellenállhatatlan erővel.

Anderson titka a következetesen végigvitt erős vizualitásban van (itt jön ide az elején említett Greenaway). Enyhén elrajzolt, picit bizarr figurák szinte bábukként állnak a furcsán komponált képeken, melyekből aztán Robert D. Yeoman rövid, határozott mozdulatokkal lép a következőbe. Nem úszik, nem áttűnik, nem közelít és nem távolodik. Vagy odébb csúszik néhány gyors lépésnyi fahrttal, vagy igazít egyet egy határozott skurccal balról jobbra, jobbról balra fentről le, avagy lentről felfele, de mindig kompozícióból kompozícióba. Szinte animációs hatást kelt így a film, amihez hozzájön még a paletta teljes spektrumát kihasználó pasztell színpompa.

A karakterek szintén kissé bizarr figurák. Bruce Willis seriffjét alig ismerjük meg, újra hajjal, mégha kevéssel is. Frances McDormand, Edward Norton, Bill Murray, Harvey Keitel karakteres mellékszerepei (alsó kép) már megjelenésükben mosolyogtatóak, valós emberek valószerűtlen karikatúráit játsszák egy valóságban talán soha meg nem történő történetben.

Merthogy, ilyen nincs és nem is lehet, hogy ez a szemüveges kis okostojás, mit amilyen Sam is, megtalálja a boldogságot. Ennek így nincs semmi értelme… Miért olyan okos, ha boldogság is megvan? Legfeljebb a filmeken, melyek egy ideális, reményteljes világot mutatnak meg nekünk itt lent, a kutyaszaros világban. Amúgy Spielberg-módra… Asanisimasa: 8/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

21 hozzászólás a(z) Holdfény királyság (Moonrise Kingdom, 2012) bejegyzéshez

  1. ChrisDry szerint:

    nekem nem tetszett: untam és sallangos volt és Rémbó fiának koppintása sztárokkal. 3/10

  2. BiaBaba szerint:

    Nekem is tetszett. Meg a 14 éves fiamnak is.

  3. Visszajelzés: Mit nézzünk ma a tévében? – Szombat | asanisimasa

  4. Visszajelzés: Mit nézzünk ma a tévében? – Péntek | asanisimasa

  5. Visszajelzés: A Grand Budapest Hotel (The Grand Budapest Hotel, 2013) | asanisimasa

  6. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Szombat | asanisimasa

  7. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Vasárnap | asanisimasa

  8. Papagorasz Takisz szerint:

    Minden tetszett ebben a filmben: a forgatókönyv az okos gyerekekkel és a “megállapodott” felnőttekkel, az egyedi kép- és színvilág, a kameramozgás, a zenék! Azt hiszem, meg kell még egyszer néznem! (9/10) Köszönöm a figyelemfelhívót!

  9. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Vasárnap | asanisimasa

  10. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Csütörtök | asanisimasa

  11. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Vasárnap | asanisimasa

  12. Visszajelzés: Vademberek hajszája (Hunt for the Wilderpeople, 2016) | asanisimasa

  13. Visszajelzés: Mit nézzünk Újév napján a tévében? | asanisimasa

  14. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Szerda | asanisimasa

  15. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Szombat | asanisimasa

  16. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Vasárnap | asanisimasa

  17. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Szombat | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.