Exek és szeretők (Enough Said, 2013)

Baromi nehéz úgy beszélni két felnőtt ember egymásra találásáról, szerelméről, majd a kapcsolatuk buktatóiról, s végül az újra egymásra találásukról, hogy az ne legyen geil, picsogós, idealizált, hazug, stb. Nicole Holofcener Exek és szeretők című független dramedyjében azonban a maga természetességében exek és szeretők - gandolfini és louis-dreyfushozta ezt a lehetetlennek tűnő kötéltáncot, a film ugyanis üde, spontán, természetes, igaz és szórakoztató, mindamellett, hogy hiteles is. Finomságainak, valódi értékeinek észleléséhez természetesen szükséges némi élettapasztalat, hiszen egy húszéves szerelmes számára a világ rózsaszín, optimista és tükörsima.

Negyven felett azonban más igen sokan rájönnek arra, hogy azért az élet baromra nem habos torta, még akkor sem, ha anyagilag viszonylag sikeresen alakultak is a dolgok. Húszévesen, az egyetem alatt sokan gondolják úgy, hogy itt az idő, minek várni, alapítsunk családot az aktuális nagy Ővel. Gyorsan jön a diploma, a gyerek, optimális esetben van is hol lakni, így teljes gőzzel bele a munkába, a karrierépítésbe. Apa, anya dolgozik, építi szakmai pályáját, keres egy valag lóvét és azt hiszik, ők a boldog család, hiszen gond egy szál se. A gyerekek nőnek közben, majd felnőnek. Apa, anya már az őket megillető státuszban, decens anyagi jólétben és unalomban, hiszen elértek mindent, amit lehetett, gyerekek is felnőttek, kirepülnek. Ott marad egyedül apa és anya, valahol negyven és ötven között, közelebb az ötvenhez, és néznek egymásra, hogy én ezzel az idegennel éltem le életem legszebb ifjú éveit? Ki ez itt mellettem az ágyban?

És ekkor jön a krach. Válás, kapuzárási pánik, klimax, minden, ami jöhet, és kellemetlen, az jön is. A film cselekménye nagyjából éppen erre fókuszál. A masszőrként dolgozó, elvált Eva (Julia Louis-Dreyfus) egy barátai által szervezett kerti partin ismerkedik meg Marianne-nal, az elvált költővel (Catherine Keener), majd később Alberttel (James Gandolfini) a szintén elvált, mackós tévétörténésszel. Mindkettejükkel összebarátkozik, a nőt rendszeresen testi és lelki kezelésben részesíti, míg a férfival exek és szeretők - louis-dreyfus és gandolfinilassan szerelmi kapcsolatba bonyolódik. Egy véletlen folytán azonban kiderül, hogy Marianne sokat szidott ex-férje éppen az az Albert, akibe Eva egyre jobban beleszerelmesedik. Ám miután ezt Eva túl sokáig emészti magában, az Alberttel való kapcsolatuknak egy újabb véletlen találkozás okán, rövid úton vége is lesz. Eva kétségbeesett erővel próbálja rendbe hozni a dolgokat.

A banális történet mégis érvényesnek, reálisnak és hitelesnek hat a sajátos humorú, közvetlen és spontán mesélőmódnak, valamint az igen jól megírt, természetes dialógoknak köszönhetően. A karakterek éppen hétköznapiságukban válnak szerethetővé, amihez természetesen elengedhetetlen a spontán színészi jelenlét is: Gandolfinit nem lehet nem imádni élete egyik utolsó szerepében, Louis-Dreyfus ugyan néha picit túl intenzív, de ezzel viszont éppen jó kontraszt Gandolfini mackós brummogásához. Asanisimasa: 8/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) Exek és szeretők (Enough Said, 2013) bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Péntek | asanisimasa

  2. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Szombat | asanisimasa

  3. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Péntek | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.