Az én Szerelmem (Mon roi, 2015)

Az én szerelmem szép. Elintézhetjük ennyivel is, de valljuk meg, ebben azért nincs túl sok fantázia, és igazán a lényeget sem takarja. Az én szerelmem szép, türelmes, gyengéd, sudár termetű, játékos kedvű, vidám, sokszor heves lángra lobbant, néha lágyan, parázslón melegít, máskor vadul tép, szaggat és megsemmisít – na, ez már közelít, de mégsem korrekt. Héjanász az avaron, ha Ady Endrék vagyunk. De nem vagyunk. Az én Szerelmem valahol közelít ahhoz, amit a nagy költők olyan zseniálisan tudtak egyetlen versbe sűríteni, akár végtelen alkalommal is, természetéből és keletkezésének körülményeiből fakadóan azonban ez a történet sem általánosíthat, ám mégis képes megfogalmazni néhány fontos jellemzőjét a szerelemnek.

az én szerelmem - emmanuelle bercot és vincent casselJelesül egy nő szerelméről van szó, mely egy férfi irányába sugárzik, de azért nagyjából ismerős lesz az érzés, gondolom, vagy inkább remélem, sokunk számára. A néhány évvel ezelőtti, amúgy igen remek, földközeli Polisse-szal bejelentkező Maïwenn (Le Besco) eme új filmjében sem űz gúnyt semmiből. Az igen reális, ám mégis példázatszerű történetben kíméletlenül veszi sorra azokat a lényeges kérdéseket, még a legkínosabbakat sem kifelejtve, melyek nagyjából szóba jöhetnek egy nő és egy férfi szerelmében. Mivel a rendező hölgy (mondjam, hogy Luc Besson exe?), így értelemszerűen a vizsgálat nézőpontja is női.

az én szerelmem - emmanuelle bercotA már messze nem tinédzserkorú, ügyvédként dolgozó, ám szingli Tony (Emmanuelle Bercot) egy diszkóban látja meg egyetemista korában messziről imádott lovagját (Vincent Cassel), aki még ma is szép, szőke herceg, fehér lovon (vagyis szép, szexisen őszülő, göndör herceg, saját étteremmel, hét nyelven beszélő luxuslakással, és egy archív Jaguárral a feneke alatt). A pillantást tett követi, minek következtében már a herceg lakásán reggeliznek, és a többi, és a többi. A tettből lángoló szerelem lett, ami házassággá fajult, amit egy fiúgyermek érkezése koronázott meg. Azonban minden csúcsot törvényszerűen lejtmenetnek kell követnie.

az én szerelmem - emmanuelle bercot és vincent cassel2A film cselekményének mozgatórugóját ekképpen egy igen kemény síbaleset utáni hosszas kórházi rehabilitáció jelenti, melynek során Tony újra végiggondolja Georgioval (a herceggel) való kapcsolatát. A flashbackek afféle érzelmi hullámvasútként visznek végig Tony és Georgio viharos szerelmén, melyet a balesetből -és áttételesen a szerelemből- való gyógyulási folyamat kínkeserves pillanatai tagolnak, amiket csupán a nő bohókás betegtársainak poénjai oldanak kissé. Ahogyan azonban a hegyes hasonlatnál is láthattuk, minden betegséget gyógyulás követ (feltéve, ha túléli a beteg), így van ezzel Tony is, és a szerelem is, amit a férfi iránt érez.

Azt tudjuk már az ismert operából, hogy aaaz asszony ingatag, viszont a férfi meg csalfa, léha, csapodár lókötő, mocskos szemétláda, vagy simán, egyszerűen köcsög, illetve, olykor kifejezetten a köcsögök királya, ahogyan az e filmben is definiálódik egy meghitt, szerelmes pillanatban. Később sajnos bebizonyosodik az is, hogy nem szabad sohasem az ördögöt a falra festeni, mert az bizony megjelenik. A film szerzője, Maïwenn, valamint általa a főszereplő, Tony azonban képes elemelkedni is a földtől, legalábbis erre utal a film eredeti címe: Mon roi, vagyis az én királyom. Az én köcsög királyom, az én Szerelmem – Tony számára.

az én szerelmem - vincent casselA film erénye az igazmondáson túl az elképesztően finom, érzéki, szenvedélyes, egyben meghitt és őszinte jelenlét, amit a két főszerepet alakító színész produkál (Bercot idén Cannesban -Rooney Marával megosztva- meg is nyerte érte a legjobb női alakítás díját). Testileg-lelkileg teljes gátlástalansággal vetik magukat egymásba, s ebből a felszabadultságból nehéz is a nézőnek kivonnia magát. Az én Szerelmem nagyjából arról mesél, amiről egy másik szempontból Gaspar Noé testszagú Szerelem című mozija is szólni próbál, azonban Maïwenn sokkal mélyebbre nyúl, nem elégszik meg a felszínnel, a testi vágy megmutatásával, így a lényeget, a szerelem végtelen bonyolultságát is jobban meg tudja fogalmazni. Nyilván nem a teljesség igényével, de azért igen alaposan. Asanisimasa: 8/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

4 hozzászólás a(z) Az én Szerelmem (Mon roi, 2015) bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Kedd | asanisimasa

  2. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Csütörtök | asanisimasa

  3. BiaBaba szerint:

    “Jelesül egy nő szerelméről van szó, mely egy férfi irányába sugárzik, de azért nagyjából ismerős lesz az érzés, gondolom, vagy inkább remélem, sokunk számára.” Oh, Efes, read your lines again…

    • efes szerint:

      Arra próbáltam célozni, hogy van úgy, hogy egy férfi szeret egy nőt, az optimális és idealisztikus mindenki szeret mindenkin kívül, de van úgy is, hogy férfi szeret férfit vagy nő nőt. 🙂 Nem éppen sikerült mondat, az viszont biztos. 😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.