Minap, amikor először láttam ennek a francia vígjátéknak az előzetesét a facebookon, meglepődve konstatáltam, hogy valaki lelkendezve kommentelte: Dany Boon! Ezek szerint a francia komikusnak Magyarországon is vannak rajongói… Mik vannak. Persze, olvastam már olyat is, ráadásul magát filmkritikusnak tartó illetőtől, hogy ő meg utálja a francia filmeket! Így, általánosan, utál mindent, mi francia. Innen már tényleg csak egy lépés a csigazabálózás, ha éppen már nem ott vagyunk. Nyilván vannak gyenge francia filmek, jobb francia filmek, mint ahogy vannak egészen zseniális francia filmek is, és egyáltalán: francia emberek találták ki a filmet is, mint olyat. Miről beszélünk tehát?!

Jelen esetben mégis azt mondom, hogy több szempontból egy tipikus francia komédiáról beszélünk, melynek főszerepében az említett úr játékában, aurájában sokban idézi a hajdani “nagy” francia filmkomikusokat, Bourvilt, Fernandelt, Funes-t, Pierre Richard-t, miközben maga a film túlmegy a szimpla csetlés-botlás helyzetkomikumán és kissé műfajidegen módon, bizonyos erkölcsi tanítást is tolmácsol. Viszont azt is észre kell venni, hogy azért A sóherben Boon sokszor Mr. Beant, azaz Rowan Atkinsont, hogy ne mondjam, egyenesen Adam Sandlert juttatja eszünkbe. Mondhatjuk erre, hogy jaj nekünk!, de szerencsére a kakipuki poénok nem férnek bele Boon eszköztárába. A Szuper-hipochonder kapcsán már megkapta tőlem  a francia Sandler jelzőt Boon, de azért ne essünk kétségbe, pont annyira idióta a francia komikus, mint amerikai kollégája: semennyire (lásd pl. Isten hozott az isten háta mögött c. filmjét). Sandlert még épp ezekben a napokban tapsolják meg nagyon Cannes-ban, a hírhedten finnyás filmfesztiválon…

Pedig Boon majdnem olyan kretén sóherként, mint Mr. Bean nagyjából egész jellemző életművében, talán kreténebb is, mint képzelt betegként, nem is kevés, bár Funes Lajos bácsinál még ő sem bír több lenni, már színészi értelemben. Boon filmbeli karaktere genetikusan smucig, méghozzá beteges méretekben, és fel is villantja a hírhedten spórolós skót nemzet sztereotípiáiból viccet űző skót viccek szinte összes poénját – franciaként. Vicces módon épp ez a mánia az oka annak, hogy született egy leánygyermeke, akiről bár sokáig nem volt tudomása, azért a leány (Laurence Arné) léte, és nem utolsósorban határozott, karakán egyénisége vezeti a normalitás felől érkező óriási, tanító jellegű pofonba a sóher férfit. Aki ráadásul nem képes annyira taszító módon kretén lenni, hogy egy másik hölgy (Noémie Schmidt) figyelmét ne keltse fel – bár ehhez elég jól kell tudnia hegedülni.

Maga a film – Fred Cavayé rendezése – szolid munka, melynek érdekessége a Boon által elővezetett penetráns sóherkodás és a történetben rejlő romantika, valamint az ehhez részben kapcsolódó erkölcsi tanítás dialektikája. Meglepetés, hogy egyik sem üti a másikat, sőt még hitelessé is teszi a tanítást, a közhelyes, de manapság mégis életszerűvé válni kívánatos aktualitásra hívja fel a figyelmet: adni jobb, mint kapni. 7/10