Tag Archives: 8/10

Kojot (2017)

A magyar filmgyártás történetének legszebb napjait éli, hiszen az Oscar-díjak (Saul fia, Mindenki) és egyéb nemzetközi díjak, illetve régen látott közönségsikerek (Kincsem, A Viszkis) után már van igazi botrányunk is, amiről így kirobbanása után jónéhány nappal sem lehet igazán tudni, … olvasásának folytatása

Film Kategória | Címkézve | Hozzászólás

Teheráni tabuk (تهران بابا, Tehran Taboo, 2017)

Rotoszkóp technikának nevezik a filmgyártásban azt az eljárást, amelynek során élőszereplőkkel eljátszatott jeleneteket rajzolnak át kockáról kockára. Ez a technika szinte egykorú a filmmel, mint műfajjal, hiszen bizonyos Max Fleischer 1915-ben alkalmazta azt először. Lényege az volt kezdetben, hogy minél … olvasásának folytatása

Film Kategória | Címkézve | Hozzászólás

Filmnapló – 2018. január

Fülledt utcák – 1. évad (The Deuce – Season 1., 2017) – Nem véletlenül hajaz David Simon, George Pelecanos, Maggie Gyllenhaal és James Franco sorozatának magyar címe Martin Scorsese 1973-as Aljas utcák című alapvető filmjére, hiszen gyakorlatilag ugyanazt a koncepciót, … olvasásának folytatása

Film, Filmnaplók, Tévé Kategória | , , , , Címkézve | 1 hozzászólás

Saját szoba 7. – Lucky, 2017

Lucky elmúlt kilencven; láncdohányos, se felesége, se gyereke (legalábbis nem tud róla), és egykor a haditengerészetnél szolgált. Akárcsak filmbéli megtestesítője, Harry Dean Stanton. Az életrajzi párhuzamokkal, utalásokkal megtűzdelt film ugyanis részben Harry Dean Stantonról szól.  Másrészt pedig többről. Egy öregemberről, … olvasásának folytatása

Film, Saját szoba Kategória | Címkézve | Hozzászólás

Filmnapló – 2017. december

Babilon Berlin – Season 1 (Babylon Berlin – Season 1, 2017) – Egy rendkívül érdekes helyszínen játszódó igen érdekes bűnügyi történetet mesél el Tom Tykwer szép kiállítású német tévésorozata (illetve, annak elő évada). A múlt század húszas-harmincas éveinek Berlinje minden … olvasásának folytatása

Film, Filmnaplók, Tévé Kategória | , , , , Címkézve | 2 hozzászólás

Egy szent szarvas meggyilkolása (The Killing of a Sacred Deer, 2017)

Oké, megyünk tovább Yorgos Lanthimosszal, miközben ugyanott vagyunk, ahol a Kutyafoggal elkezdtük. Steven Murphy családja ugyanis látszólag tökéletes család, de már az első jelenetek után sejthetjük, hogy a látszat mögött ezúttal is olyan dolgokat találunk, amiket tényleg jobb eltitkolni. Persze, … olvasásának folytatása

Film Kategória | Címkézve | 5 hozzászólás

A vendégek (The Party, 2017)

Tudnivaló, hogy a legjobb rendőrviccekért a rendőröket, a legjobb zsidó-viccekért a zsidókat kell megkérdezni, így nyilvánvaló az is, hogy az önmagukat túl komolyan vevő, saját maguk által kreált zsákutcákba rohanó feministákon is legjobban a feministák (által) lehet röhögni. Sally Pottert … olvasásának folytatása

Film Kategória | Címkézve | 1 hozzászólás

Filmnapló – 2017. november

A galaxis őrzői (Guardians of the Galaxy, 2014) – Nem vagyok rajongója a képregényeknek, én még az a korosztály vagyok, akikhez a(z ilyesmire) legfogékonyabb korban legfeljebb az NDK-ból importált Mozaik-füzetek jutottak el, a Füles rejtvényújság mellékletein kívül. Nyugati rokonok sem … olvasásának folytatása

Film, Filmnaplók, Tévé Kategória | Címkézve | 5 hozzászólás

120 dobbanás percenként (120 battements par minute, 2017)

Manapság már csak elvétve hallani az AIDS-ről, ami persze, nem jelenti azt, hogy ez a betegség eltűnt volna a Föld színéről, csupán arról van szó, hogy mára már hozzáférhetőek olyan gyógyszerkészítmények, melyekkel kordában lehet tartani e kórt. Az AIDS azonban … olvasásának folytatása

Film Kategória | Címkézve | Hozzászólás

Dzsungel (Jungle, 2017)

Találtam egyszer a neten egy útinaplót, amit egy olyan srác írt, aki egy szál hátizsákkal vágott neki Vadkeletnek, keresztül a lehető legzűrösebb régiókon. Sokan, meglepően sokak teszik ugyanezt, még bőven tart a divatja a hátizsákos csavargásnak, főleg nyugatról keletre, vagy … olvasásának folytatása

Film Kategória | Címkézve | 1 hozzászólás