A vendégek (The Party, 2017)

Tudnivaló, hogy a legjobb rendőrviccekért a rendőröket, a legjobb zsidó-viccekért a zsidókat kell megkérdezni, így nyilvánvaló az is, hogy az önmagukat túl komolyan vevő, saját maguk által kreált zsákutcákba rohanó feministákon is legjobban a feministák (által) lehet röhögni. Sally Pottert szívesen definiálják feministának, miközben ő rögtön árnyalja is az egyszavas minősítést. A ma igen “hot” gender-témában is alapvető, 1992-es Orlando című filmjéről is ismert kiváló angol író-rendező új filmje, az alig egy óra játékidejű A vendégek valójában egy vicc, méghozzá egy igen maró hatású, pikírt poén, mely a már említett harcos feministákon kívül célba veszi és meg is találja a gyermeket vállaló leszbikus párokat, az angol értelmiség karriervágyát, a felső középosztály gátlástalan, önző embertelenségét és még ki tudja mit.

Nem az ötlet frenetikus a filmben, ugyanis azt már jó néhányan elsütötték, Bunueltől, Marco Ferreritől és Agatha Christie mamától kezdve a dán dogmás Thomas Vinterbergig: egy kisebb társaság jön össze egy vacsorára egyikük decens lakásán, hogy aztán egy félrecsúszott, őrült pillanatban a megszokott és elvárt, unott bájcsevej helyett egymásnak essenek, és napvilágra kerüljenek egymás elől eltitkolt dolgaik. A formailag sem nevezhető forradalminak Potter új filmje: a hossza épp annyi, mint egy hagyományos tévéfilmé. A fekete-fehérben való fényképezés kicsit ugyan modoros, ráadásul itt dramaturgiailag sem igazán indokolt (ha csak az alapvetően morbid hangvétel miatt nem), de baromi jól néz ki. A cselekmény egy bravúrosan megírt bulvár krimidarabé, tekintve, hogy végig egy helyszínen játszódik, viszonylag kevés szereplővel.

A lényeg a briliáns párbeszédekben van, amit az elképesztően játszó színészi gárda perfekt módon közvetít: az ijesztően sovány Timothy Spall lenyűgöző, a mindig zseniális Bruno Ganz itt éppen szeretetre méltóan idétlen, Kristin Scott Thomas és Patricia Clarkson két agresszív, érzéketlen amazon, Cillian Murphy egy nervőz primadonna, és így tovább. A szó jó értelmében vett színházi élmény a film: csak éppen itt közelről láthatunk igazi, nagy színészeket játszani és okos dolgokat viccesen kimondani. 8/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Március 30-ig ingyen lehet minőségi mozifilmeket nézni a Cirko Film új online videotékájában | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.