A film magyar címe kissé félrevezető, ugyanis a Szerelemre tesztelve szerintem valami átlagosan bugyuta romantikus komédiát sugall, holott inkább drámáról van szó. Romantikus drámáról, persze, ez tiszta sor, de ebből sem a közhelyes habos-babos-kosztümös, hanem az a fajta “franciás”, amely földközelben játszódik és igazi emberek, de legalábbis valódi(nak tűnő), hiteles emberi sorsok gabalyodnak egymásba.

A realizmusra való törekvés már a film első kockáin tetten érhető. Nem holmi szőke herceg lovagol felénk keresztül a dombokon, kezében lándzsával, háta mögött a hosszú út pora gomolyog, hanem egy középkorú férfi izzadt homlokát látjuk, egy vastag, egész arcot takaró üvegmaszk mögött: Erwan (François Damiens) ipari tűzszerész, éppen munkában. Mivel a következő pillanatban nem történik robbanás, az is nyilvánvaló, hogy “a bombák földjén” sem járunk, és rövidesen fény is vetül a cselekmény konfliktusára: miközben az özvegy Erwan egyetlen lánya -egyelőre- azonosítatlan apától gyermeket vár, az is kiderül, hogy a férfi idős apja, akit szeretve támogat, nem a vér szerinti apja…

Ez a “ki az apa?” a történet alapkérdése, amit Carine Tardieu író-rendezőnő egyszerre több aspektusban, illetve több szituációban és konstellációban boncolgat a továbbiakban. Miközben a cselekmény mindvégig hihető, reális marad, a benne szereplő karakterek is igaziak, “emberből” valóak, életszerűek, a mese hangvétele szeretettel teli, érzelmes, de szerencsére sohasem csordul túl az ízlésesség határain. Csendes, szolid kis film ez, és én szeretem az ilyeneket, mert élni tanítanak: talán csak a végén ráncoltam a homlokom, amikor a szerelmesek végre egymáséi lettek… Abban ugyanis nem vagyok teljesen biztos, hogy itt minden kóser volt, hogy úgy mondjam (spoiler, jelöld ki, ha láttad a filmet: a lánynak akkor ki az apja?). 6/10