Nem várt, komoly meglepetésre egy igen konzekvens képi világú, súlyosan nyomasztó fogyasztói társadalom-kritikai disztópiát tett fel a képernyőre bemutatkozásképpen a fiatal amerikai-izlandi rendezőpáros, Jeff Renfroe és Marteinn Thorsson. A Paranoia 1.0 már ötéves film, ez azonban aktualitásából mit sem von le, sőt, az általa felfestett kafkai jövőkép ma valóságosabb, mint a film készítése idején. Az igazán vicces a dologban az, hogy miközben a film főhősének agyát parányi nanorobotok programozzák egy bizonyos termék fogyasztására, a filmet ma Magyarországon (és valószínűleg máshol is) a hipermarketek óriási leértékelt DVD-kosarában lehet megtalálni, filléres áron.

A Paranoia 1.0 főhőse Simon (Jeremy Sisto – Sírhant művek), aki számítógép-programozó, mondjuk, Neo 2.0. A Mátrix emblematikus figurájához hasonlóan ő is belép egy (másik) Mátrixba, csak éppen számára senki nem ajánl fel különböző színű golyókat és nem vár rá mindent tudó Orákulum sem, Simon tökéletesen magára van hagyatva. Sehol semmilyen támasz, hogy amit éppen érzékel, az a valóság vagy csak képzelődik. Meglehetősen paranoid helyzet, de hát a film címe után ez elvileg nem is lehet meglepetés. Simon egyhangú életét egyre gyakrabban érkező, üres dobozok kavarják meg, melyek egy bio- és natúrtermékeket forgalmazó élelmiszeripari konszern ördögi marketingstratégiájának szerves részei. Ellene csak egy földalatti titokzatos szervezet küzd, horrorisztikus módszerekkel: a BioNatura nanorobotjai által megfertőzött agy eltávolításával.

A film 95%-ban egy óriási bérház zegzugos folyosóin és különféle fura alakok homályos lakásaiban játszódik, minden esemény, illetve szereplő alul- vagy éppen ellenkezőleg, felül van világítva, ami a gyakran alkalmazott dekomponált szuperközelikkel meglehetősen expresszív, szuggesztív és klausztrofób hatást ér el a nézőben, Simon egyre fokozódó pszichózisa ránk is átragad. A film képi világa mintha a Mátrix nem verekedős jelenetei keverednének Jonathan Glazer jobb videóival (pl. Karmacoma – Massive Attack), de (de)kompozícióiban, színeiben, fényeiben és árnyaiban egységes hatást keltve végig a film mondanivalóját szolgálják. Az operatőr a gyanúsan magyar hangzású nevet viselő Christopher Soos volt. A filmet rendező páros írta a forgatókönyvet is, mely ugyan tartalmaz kissé homályos részleteket, látszólag illogikus fordulatokat is, azonban kellő figyelem esetén a végén majd’ minden kérdésre lesz válasz, amire esetleg nem, azon meg amúgy is muszáj gondolkoznunk. Illusztris nevek alakítják a kevés szereplős negatív utópia fontos mellékszerepeit: Deborah Kara Unger (pl. Karambol), Udo Kier (pl. Psyché) és Lance Henriksen (pl. A bolygó neve: Halál), mintegy jelezve azt is, a film alkotói honnan rugaszkodtak el. Meghetősen messzire, de a film hősével, Simonnal ellentétben, ők biztos lábakon állnak, biztos lábakon áll bemutatkozó filmjük is, mely ugyan olyan nyomasztó, mint egyedül, hajnal 4-kor (vagy éppen tömegesen, december 19-én) vásárolni egy külvárosi Tescóban, (de mondhatnám a TV2 hajnali kettőkor benyomott 20 perces reklámblokkját is), de annál, ezeknél lényegesen elgondolkodtatóbb, okosabb és érdekesebb időtöltés. Az asanisimasa ezért akciósan 8/10-re értékeli a filmet.