Észak (Nord, North, 2008)

David Lynch Straight Story-ja és Sean Penn Út a vadonba című filmjei ihlették az idei (2009-es) Titanic Fesztivál Hullámtörők-díjas filmjét, a norvég Északot. Rune Denstad Langlo első filmjében egy tipikus északi probléma sajátos feldolgozását adja: egy depressziós és alkoholista férfi világgá megy. A műfaj: off-road movie.

Az északi depresszió
Büszkén/lehangoltan (attól függ, honnan nézzük) szoktunk mi magyarok dicsekedni, milyen előkelő helyen állunk az alkoholizmus és öngyilkosságok világstatisztikáiban, de mindig hozzá is tesszük, csak a skandináv országok előznek le ebben minket. A pszichológusok talán egyetértenek a pszichiáterekkel (és önmagukkal) abban, hogy az északi depresszió ilyen nagymértékű elterjedésének jórészt éghajlati okai vannak. Az északi sarkkörhöz közeledve a mérsékelt égöv jól megszokott négy évszak váltakozásának ciklusa megfeleződik, az egyik félév éjjel is világos, mérsékelten meleg nyarát mindig a hosszú, hideg és sötét téli félév váltja. Vidéken ilyenkor világosságot (a mesterséges villanyvilágításon kívül) csak a csillagok jeges hóról visszatükröző sápadt fénye ad. Az északi emberek télen hajlamosak bezárkózni otthonaikba, jobb esetben hosszú alvásokkal, olvasással, teázgatással, rosszabb esetben egymás- és önmaguk marcangolásával és tetemes alkoholfogyasztással töltik idejüket. A fényhiányos téli időszak egyébként is meleg táptalaja a depressziós tünetek kialakulásához, ezt az emberes mennyiségű ivászat csak még jobban felturbózza. Ennek eredménye lehet a társadalmi méretű alkoholizmus és a nagyszámú öngyilkosság. A szomorú látleleten cseppet sem fényez az a tény, hogy évszázadok óta éppen ez ihleti a svéd és norvég művészeket, Ibsentől, Griegtől és Strindbergtől Bergmanig, Garbarekig és az ABBÁ-ig. És talán Rune Denstal Langlóig.

Út a semmibe
Denstal Langlo főhőse, Jomar is az északi emberek tipikusan rossz utat választó/járni kényszerülő csoportjába tartozik. Valaha menő síbajnok volt, aztán egy idegösszeroppanás követően már csak sípálya-gondnokként tevékenykedik, illetve jobbára kuckójában döglik félrészegen cigarettázva. Aztán egyszer egy régi haverja elköpi neki, hogy valahol messze északon van Jomarnak egy gyermeke. Jomar összeszedi magát, felül motoros szánjára egy kanna benzinnel és ugyanennyi vodkával és nekiindul a végtelen hómezőnek. Kvázi, világgá megy. Tipikus választása a depressziós embernek az önkéntes kivonulás, erről szólt e film egyik ihletője, Sean Penn, egy amerikai fiú, Chris McCandless valós történetét feldolgozó Út a vadonba című filmje is. Chris a szülei és az iskola által állított elvárásoknak nem tudván és nem akarván megfelelni, fogta magát és elment világgá, úgy, hogy aztán vissza se nézett, vissza se jött. Jomar hasonlóképpen cselekszik: mivel adott élethelyzetében semmi motivációt nem talál, egy kósza hírre otthagy csapot-papot és elindul megkeresni állítólagos gyermekét, a boldogságot, önmagát, akármit. Választása tulajdonképpen a lehető legsúlyosabb, hiszen az önkéntes kivonulás a kietlen és fagyos jégvilágba maga az öngyilkosság.

Szumma
A sors vidor iróniája, hogy Jomar szerepét “passzentosan” játszó, korpulens alkatú Anders Baasmo Christiansen éppen Hamlet figurájával küzdött egy színházi produkcióban, amikor Denstal Langlo megkereste e szereppel. Viszont a belső építkezéssel így tulajdonképpen nem is kellett törődni, csupán a tépelődő dán királyfi intellektualizmusát kellett a minimálisra redukálni, ami viszont nem volt gond. Aki látja Christiansen alkatát, és elképzeli őt Hamletként, rögtön érezni fogja, hogy nem állhat messze a pasastól az (ön)irónia, éppen így illik bele legjobban a rendező koncepciójába: a depis Jomar hosszú szánkózását a boldogságba meleg iróniával, fanyar humorral, olykor bölcs rezignációval, máskor groteszk, sőt morbid humorral mesélik el. A road-movie műfaji sajátossága az epizódok laza láncolatán alapuló dramaturgia, hiszen a film, a történet maga egy út, egy utazás, valahonnan valahova, a sztori “testét” pedig az útközben történő kalandok jelentik. Így van ez az Észak esetében is, a tapasztalt Erlend Loe forgatókönyvíró ügyesen kerülgeti a műfaji klisék adódó csapdáit, úgy, hogy közben erőltetetté sem válik. Frenetikus jelenetek sorjáznak parádés karakterekkel, de szép, emberi pillanatokkal is, a közönség hol térdét csapkodva nevet, hol könnycseppeket morzsolgat lopva, titokban (pl. A magányos házban lakó lány és nagymamája, a lengyel “gyors berúgás kevés piából” módszere vagy a jégmezők remetéje…). A filmnek szép az íve, egészen a befejezésig, amikor viszont vége van, mint a botnak. Tűnhet ez sutának is, de talán jobban járunk, ha a “frappáns” jelzőnél maradunk. Minek is mindig mindent túlcizellálni… De addig gyönyörködhetünk a csodás téli tájakon és mosolyra rögzült arcberendezéssel követhetjük böszme Jomar világgá menetelét, hogy mindenkinek jó legyen. Asanisimasa: 7/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Üdvözöljük Norvégiában! (Welcome to Norway!, 2016) | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.