Laudetur. Természetesen Schmitt Pál Köztársasági Elnök Úr hagyományos újévi köszöntője áll minden becsületes magyar homlokterében eme hideg, fáradt és meglehetősen barátságtalan napon. Az eseményt láthatjuk 11.00-kor az m1-en és 20.28-kor az m2-n is, az utóbbit ráadásul mintegy megkoronázza Zámbó Jimmynek, a halhatatlan magyar királynak koncertje, ami közvetlen a minden bizonnyal felemelő és távlatokat nyitó beszéd után kezdődik…
Na de őrizzük meg hidegvérünket, és maradjunk komoly témáknál. Az első igazi mai ajánlatom a film+-on érkezik 19.25-től. Az arany markában David Mamet remekbe szabott szajréfilmje, Gene Hackmannel és Danny DeVitóval (kép), többek között. Komolyan mondom, hogy egy igen jó kis szórakoztató mozi ez ma estére.
Ahogy vége, bökjünk át a Dunára, ahol 22.00-kor a Piaf kezd. A minap adta már valamelyik tévé, és ismételte is, úgyhogy most csak belepillantunk ebbe a szép filmbe, a szomorú végkifejletet ezúttal nem várjuk meg, hisz’ azért még vidám nap ez a mai!
23.05-kor ugyanis már ismét a film+-on vagyunk, ahol Oliver Stone Quentin Tarantino forgatókönyvéből filmvászonra álmodott megható és romantikus szerelmesfilmjét, a Született gyilkosokat nézzük meg (amúgy nyilván szintén sokadjára). Nem érdemes tovább keresgélni, mára nincs jobb választás, feltéve, ha ma tévézni akarunk…
