Lincoln (2012)

Úgy tűnik, végképp felnőttek Steven Spielberg gyermekei, és az unokákat (ha vannak) elzárva tartják a papától – így annak nincs kinek mesélnie. Spielberg mostanában magának mesél, motyog, és szemlátomást saját magát is untatja. Nem tudom mással magyarázni, hogy miért bonyolódik bele Hollywood egyik legnagyobb mesélője ilyen zsenánt projektekbe is, mint ez a kötelességszerűen LincolnOscar-jelölések erdejével meghintett Lincoln is… Persze, lehet, hogy azt vette fejébe, hogy egész népét fogja tanítani ezután, akármilyen fokon. A nép azonban így hamar elunja magát, és keres magának valami régi jó Indiana Jonesos piffpuffot, és nem lesz kíváncsi erre a mérhetetlenül komótos, nagyjából teljesen érdektelen kosztümös életképre.

A 150 perces film első jeleneteiben elhangzik a kulcsmondat, miszerint Lincolnnak és pártjának szüksége van 11 db. demokrata (tehát ellenzéki) szavazatra, hogy átverje a kongresszuson azt a törvényt, amely kimondja a rabszolgaság eltörlését, így azzal véget is vetne az addig óriási véráldozatokat hozó polgárháborúnak is. A szabad feketék azonban nyilván további jogokat is akarnak – ettől félnek legalábbis a törvény ellenzői, így mindent elkövetnek azért, hogy a háborút külön egyezséggel hamarabb, a törvény esetleges elfogadása előtt befejezzék. A második etapjára ekkoriban megválasztott Lincoln a korrupciótól sem riad vissza terve véghezvitele érdekében… Nos, a film a 135-ik percében még mindig azon ügyködnek, hogy kell még 11 demokrata szavazat a törvényhez. A film XIX. századi ritmusban zötykölődik. Az egész sztorit, meglehetős alapossággal, el lehetett volna mesélni fél órában. Ehhez képest kapunk két és fél órányi, rendkívül alaposan és hitelesen berendezett, fel kellékezett, beöltöztetett életképet 1865-ből. Amerika művelődés- és politikatörténete után érdeklődők örülhetnek, a többieket ébresszék azért fel a végén…

A szenátusbeli jelenetek persze, viccesebbek és szórakoztatóbbak, mint a mi Parlamentünk ülésszakai, de ezért nem érdemel dicshimnuszt Spielberg. Furcsa lehet, hogy itt a republikánusok (tehát a helyi Fidesz, akkoriban) a jó fejek, hiszen a rabszolgaság eltörléséért küzdenek, a demokraták pedig a rosszarcúak – azt azonban tudni kell, hogy az egyetemes szabadságjogok védelme minden igazi amerikai republikánus számára szent és sérthetetlen dolog, védelmében simán fegyvert is rántanak, míg a liberális demokraták mindig is hajlamosak “túlbeszélni”, “túltárgyalni” mindent. Persze, az irányvonalak is alapvetően módosultak 1865 óta. De ez a mennyiségű kvaterkázás, háttéralkuk szövögetése, a korrupció megszervezése tényleg csak azok számára lehet élvezetes, akik amúgy is törLincoln - Sally Field és Tommy Lee Joneszskommentelői a polidili blogoknak.

Daniel Day-Lewis Lincoln figurája Oscar-jelölést ért, lehet, hogy meg is kapja (lehet, hogy a film is kap néhányat, bár azért azon csodálkoznék, nemzeti téma ide vagy oda…), azonban az alakítás nem olyan jó, mint amilyen jó volt Day-Lewis pl. a Vérző olajban vagy A bal lábamban. Az tény, hogy nagyon jól mozog “rosszul”, derékfájósan, csúztól húzottan, de enervált affektálása kifejezetten idegesítő (mégha esetleg adekvát is). A többit nagyjából megoldották a maszkosok. Színészileg jobb nála ezúttal Tommy Lee Jones (akit szintén jelöltek Oscarra), összetettebb karaktert játszik, történnek vele dolgok és ezek látszanak is szinte mozdulatlan, mélyen barázdált arcán. Ráadásul szintén jól mozog “rosszul”. Tetszett még Lincolnné is (Sally Field), bár neki igazán csak egy magánszám jutott. A többiek szintén megvoltak – de a filmet nem menti semmilyen színészi bravúr. Terjengős, érdektelen mozi, ahogy már mondtam. Asanisimasa: 4/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Lincoln (2012) bejegyzéshez

  1. ChrisDry szerint:

    végre, azonos pontszám, 4/10, Tommy tetszett nekem is, de jelölték is Oscarra, amúgy nekem elég propagandaszagú film. (Pénteken publikálom a havi listám abban benne lesz.)

  2. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Hétfő | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.