Poroló 55. – Üvegtörők (Breaking Glass, 1980)

(Poroló – régebbi filmek, olykor filmklasszikusok kerülnek itt “leporolásra”, vajon működnek-e még ebben a mai, kutya világban?)

Még bőven gimnazista lehettem, amikor láttam ezt a filmet, nyilván többször is, abban a vidéki kisvárosi moziban, ahol kvázi felnőttem. Messze volt még 1984, amiről amúgy fogalmam sem volt orwellileg, hogy mit jelent, és a Nagy Testvérről is egészen mást hittem, mint amit Hazel O’Connor gondolt és énekelt az Üvegtörőkben. Fogalmam sincsen már tulajdonképpen, mit gondoltam akkor, üvegtörők - hazel oconnortizenhat-tizenhét évesen azért sok hülyeséget tud az ember gondolni. Zeneileg is nagy katyvasz lehetett, egyszerre ment a Pink Floyd és az AC/DC, de már hallgattam jazzt is, na jó, jazzrockot, Weather Reportot pl., az új hullámot nem szerettem, mert azt a popperek hallgatták, viszont a Police-t igen. A punkot nem nagyon ismertük, csak a Clasht, mert az egyik csávónak volt egy Jugoton nyomású London Callingja, na, az fasza volt. Csak azt tudtuk ott lenn, vidéken, amit az akkori sajtó engedett tudni, tehát a punk az rossz, de amikor még a Hobó is lenyilatkozta a Magyar Ifjúságban, hogy a punk szar, de ő kinn, Londonban (fel sem merült, hogy mit keresett ott) látta ezt a Clasht, és annak a gitárosa, az a Mick Jones, na az egy jó zenész, még össze is néztek a Pókával… Hmm. Vidéki csávókhoz később jött le a tutiság, de Pesten ekkor már voltak többen is, akik ismertek valakit, akinek valamilyen punkzenekarban játszott egy-egy haverja és az ecserin amúgy is minden kapható, vagy az osztályban valakinek úgyis külkereskedő, nemzetközi futballbíró, esetleg válogatott sportoló az apja, anyja, bátyja, nővére, stb.

Természetesen ma már világos, hogy az Üvegtörőknek nem sok köze van a punkhoz, mint stílushoz, bár az a környezet, ahol a fiktív, de meglehetősen tipikus, mondhatni, általános érvényű történet indul és mintegy, szárba szökken, üvegtörőkaz nagyon punk. Azóta sem és ma sincsen másképpen, ezért a film baromira működik -szerintem- most is, már az X-faktor és efféle ál-tehetségkutatók szcénáin kívül. Valakinek lesz egy lövése valahonnan, hogy zenében akarja magát kifejezni, elkezd valamilyen hangszert nyüstölni, majd dalokat tanul be, később tán ír is néhányat. Ha több ilyen fazon találkozik, és megfelelő a csillagzat, akkor megszületik egy banda, ha nem, akkor nem. Mára a popzene, rockzene, hívjuk akárhogyan, alműfajoktól függetlenül, globális népzenévé vált – és ennek a kultúrának egyik emblematikus alapfilmje Brian Gibson 1980-as mozija.

Kate, a filmbeli énekesnő alanyi költő és a világról alkotott, sajátos, anarchikus képét kívánja megénekelni furcsa számaiban. Elutasít minden konvenciót, tán ezért is nevezik punkfilmnek az Üvegtörőket. Zenéje new wave, a film maga azonban teljesen hagyományos, konzervatív karriertörténet, arról, hogyan gyűri be az üzleti gépezet az egyéniséget és hogyan alakítja azt a saját érdekeinek megfelelő termékké, melyből ekkora kivész minden lélek üvegtörők - hazel oconnor2és eredetiség. Ma már ez közhelyesnek tűnhet, de nem lehet nem észrevenni a filmből áradó friss, naiv őszinteséget – éppen azt az erőt, ami a korai punkot és minden ebből táplálkozó oldalhajtást hitelessé tett. A film szórakoztatóipart illető megállapításai mind a mai napig ülnek, sajnos, ugyanez vonatkozik a történetben, illetve Kate dalaiban megjelenő társadalomkritikára is.

Természetesen, elég darabosnak, esetlennek tűnhet ma már ez a kis film, a karakterek suták, a cselekmény döcög, ráadásul, szerintem még mindig nincs belőle feljavított, digitális változat, csak ez a homályos képű, rosszul kevert VHS, amin alig hallatszik a zene, de ettől még nagy kincs. Remélem, az ifjabbaknak is az, ha le tudják venni belőle az üzenetet.

Asanisimasa: 8/10

Kategória: Film, Poroló
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.