Kemény motorosok (Sons of Anarchy, 2008-2014)

Dicséretére legyen mondva Kurt Sutternek, hogy egyebek mellett, egyáltalán be tudta fejezni sorozatát, méghozzá az előre bejelentett (és a napokban befejeződött) hetedik évaddal. Megvolt a nézettsége a Sons of Anarchynak (nálunk a Cool és az RTL Klub adja Kemény motorosok címmel), megvolt a megfelelő kritikai támogatás is mellette, úgyhogy, tökös legénynek kell annak lennie, aki ellent tud állni a $ csábításának. Ennek ellenére, mégis azt kell mondanom, hogy még ezzel is túlhúzta, szerintem ebben a történetben nem volt ennyi – és ezt már az ötödik évad végén megmondtam (1-3. évad, 4. évad és 6. évad), de már tulajdonképpen a negyedik fináléjánál is megtehettem volna. Ezt a klasszikus, shakespeare-i Hamlet-Claudius-Gertrud háromszögre fókuszált igen véres történetet bele lehetett volna sűríteni négy évadba is, és akkor a 10/10 az fixen meglett volna.

sons of anarchy - charlie hunnamÍgy, hét évadra nyújtva, azonban már jóval egyenetlenebb a kép, néha felpörög a sztori, de aztán mindig visszazökken alapjáraton való prüntyögésbe. Abból a megszámlálhatatlan kibékülésből és összeveszésből, szövetségből és leszámolásból, amit a SAMCRO becenevű, sorozatbeli motorosbanda eszközöl különböző kollégáival, a mexikói és afro-amerikai rivális motorosokkal, a helyi neonácikkal, a sima fekete gangekkel, az ázsiaiakkal, az IRA-val és a mexikói drogkartellekkel bőven elég lett volna néhány, hiszen ekkora számban már komolyságát, komolyan vehetőségét vesztette az ügy. A fő karakter (Jax Teller, vagyis “Hamlet” – Charlie Hunnam) meglehetősen zűrös, és az egész motorosbandát magában foglaló családi állapotát érintő, a végén már nagyon zavaróan melodramatikus ömlengései, a suttogva, fojtott hangon előadott hosszas moralizálások ekkora mértékű elhatalmasodása nálam már bőven a rinyálás-rovázás kategóriájába tartozik – ami viszont szöges ellentétben áll az általában rendesen kivarrt, kigyúrt, marcona motorosok imidzsével, akik alkalomadtán zokszó nélkül lőnek fejbe bárkit, mint ahogyan azt láthattuk számtalanszor.

sons of anarchy2Így összességében olybá tűnik nekem ez a sorozat, mint egy hetvenes-nyolcvanas években csúcson levő heavy metál-zenekar dupla Best of-albuma. Itt az összes nagy sláger, néhány kemény, belemenős zúzás, de sok év távlatából azért megdöbbenünk, hogy milyen nyálas is ez az egész… A szöges bőrdzseki alól kivillanó szőrös mellkas paradox módon, inkább feminin, csakúgy, mint a csípőjét riszáló énekes magas fejhangja, az egész póz póz hátán, sehol egy őszinte hang. Tenyerek folyamatos csattogása a bőrdzsekink hátán, hogy milyen fasza gyerekek is voltunk mi. A hetedik évad utolsó jelenete, amikor Jax-Hamlet végre-valahára beteljesíti apja szellemi örökét, éppen olyan bombasztikus, mint egy Guns&Roses-, vagy egy Scorpions-videoklip a Music Television hőskorából. (Számomra az igazi, a hiteles viszont a Motörhead lenne ebben a témában…)

sons of anarchyAzért, félreértés ne essék, egyáltalán nem esett nehezemre végigdarálni a Sons of Anarchy hét évadát, csak a végére már tényleg nem mindig tudtam visszatartani a röhögésem/bosszankodásom. Témájában akár forradalminak is tekinthető, lényegében izgalmas, sok helyen hiteles dráma(sorozat) ez, mely a többé-kevésbé következetesen végigvitt Shakespeare-párhuzamok, és motívumok miatt is emlékezetes marad. Nagyszerű színészi alakítások (különösen Gemma-Gertrud alakjában Katey Sagal, Dayton Callie Unser seriffként, Jimmy Smits Nero alakjában, valamint Kim Coates -Tig- és Walton Goggins – Venus- bizarr, de mégis csodálatos, megható szerelmében, stb.), nagyszerű karakterek (szinte mind) és markáns cameók (pl. Marylin Manson, Henry Rollins, Kurt Sutter, stb.), tévében eleddig ritkán láthatott, olykor tabukat döntő -erőszakos- jelenetek, akciók; ezek mind-mind a Sons of Anarchy legendáját fogják táplálni, míg képernyő a képernyő.

Asanisimasa: 7/10 (mindösszesen az egész).

Kategória: Film, Tévé
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) Kemény motorosok (Sons of Anarchy, 2008-2014) bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Szerda | asanisimasa

  2. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Szombat | asanisimasa

  3. Visszajelzés: Mayans M.C. (TV Series, 2018-) | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.