Nemrégiben a fél internet valamelyik vidéki rendőrkapitányság által gyártott (nagyon finoman szólva) suta és didaktikus oktatóvideóin röhögött, így már csak ezért is érdemes megnézni például ezt a Lekapcsolódás című mozit (a napokban az HBO-n elérhető a film), mely nagyjából az említett videók PC-vész című részében tárgyalt dolgokat mutatja meg, némileg hatásosabban. Nem ér mondani, hogy ez profi, az meg nem, mert relatíve ugyanannyiból hozták ki mind a kettőt, tehát lehetne akár profi is ennyi pénzből a miénk. Szóval, ez a film profi, maradjunk annyiban.

Henry Alex Rubin bemutatkozó játékfilmjének (a Gyilkos labda – A kerekesszék harcosai című dokumentumfilmjéről itt) persze csak egyik szelete az, amely az internetes kommunikációban való, társadalmi méretű kitárulkozásnak veszélyeivel foglalkozik, amellett, hogy a három szál összefonódásából keletkező cselekmény konfliktusai is az internethez kötődnek; a film legfőképpen emberi, családi, baráti és iskolai kapcsolataink lassan menthetetlen csődjéről szól, melynek nem feltétlenül előidézője, de sokszor eszköze az internet. A film címe tehát nem az offline üzemmód, illetve üzemzavar okozta heveny elmebajra utal, hanem a köztünk lévő kapcsolat hiányára.

Két unatkozó és kellően rosszindulatú srác magukat lánynak kiadva az öngyilkosságba kergetik művészlelkű, magába forduló és különböző komplexusokkal küzdő iskolatársukat. Egy pálya szélén őrlődő riporternő az online szexben látja megtalálni szakmai sikereit, azonban net-szexpartnere még nincs 18 éves. Egy házaspár nőtagja gyermekük elvesztése után érzéketlen, csak a munkájával törődő férje helyett egy chatszobában osztja meg bánatát, és közvetve bankszámlájuk hozzáférési adatait. E három történetből Andrew Stern forgatókönyvíró ügyes tablót készít a fent jelzett tárgyban, mely egészséges mértékben vegyíti a thriller zsánerének elemeit a dráma mélyebb lélektanával és szociológiájával. Megkerülhetetlen (?) azonban az ilyen internet-tematikájú filmekben az internetes kommunikáció megmutatása, ami nem éppen filmes esemény (ül a szereplő a képernyő előtt és gépel), mégha a bevitt szöveget, mintegy narratíve, inzertben vagy stílszerűen felugró ablakban meg is jelenítik. E filmben is bőven vannak ilyen jelenetek, melyek bár a cselekmény előremozdításához nélkülözhetetlenek, információtartalmuk kihagyhatatlan, a történet sodrát rendre megakasztják, kitérítik. De legalább nem verik a szereplők az asztalt az ismert filmes közhely szerint, hogy: Gyerünk már! Gyerünk, gyerünk, gyerünk!

Nyilván az alkotók már tudják, hogy a számítógép nem ló, amit fizikailag kell ösztökélni… Rubin és Stern azonban, minden efféle kisiklás ellenére, a végére szépen egybecsűri a három szálat, és a drámai csúcspont is ül rendesen. Legfeljebb az utána következő tanulság az, ami lehetne keményebb, esetleg sokkolóbb. Viszont a dolgát így is megteszi, hiszen érzékletesen bemutatja azt, amin az elején említett példa kapcsán csak kiröhögni tudunk… Ehhez azonban a tisztes szakmai munka mellett érvényes, hiteles problémafelvetés, konfliktusok, karakterek, azoknak motivációi és egyebek kellenek, melyek itt teljesen rendben megtalálhatóak. A casting viszonylag sztármentes, független-ízű, bár azért akadnak ismertebb arcok (Jason Bateman, vagy Michael Nykvist például), és ez jó, hiszen nem tereli el senki a nézőt a film figyelemreméltó témájáról. Asanisimasa: 8/10