Jó Hamlet kit kísért apja szelleme,

S, dán tengerpart fövenyén kóborol,

Úgy látok legyőzöttet,

Győztesen vesztest,

Embert ki önmagával vív,

Elmét mely jajongva kiált,

Sötét eszme karmában,

Milliók vágóhídra hajtva,

Az übermensch zászlaja alatt,

Nietzschetől a gondolat,

A gyilkolás démonáig.

Egy eszme nevében,

Gyermek harcosok,

S, a hely legyen Ruanda,

Vagy wehrmacht a haláltánc,

A dán partokon.

Kölykök kik álmodtak,

Házakat építeni,

Az első szerelmet,

Vagy csak élelmet szerezni,

Vágyat a szépre,

Élni a jót,

Embernek lenni,

Borzalmakat feledni,

Feledni kínt és gyötrelmet,

Paradigmát a sötétet,

Csak élni.

Mert jobbak leszünk-e,

Ha nem értjük a legyőzöttet,

Marcangoljuk mint koncot,

Gyűlölünk -mert jogunk-

Tiszteljük, mert emberek vagyunk,

Pereg a film,

Hol mindenki áldozat,

Győző és legyőzött egyaránt,

S, a kép dadogva beszél,

Gyermek katonák,

Kikben még nőne az értelem,

Vágyakkal és hittel,

Felnőtté válni, küldetéssel,

Csak élni akarással.

Nézem a vizet,

Tengerrel mely békés,

Ringat hullámot,

Ringat aknát.

Parancsot, hogy semmisíteni kell,

Írmagja se maradhat,

Tizenöt gyermek élet,

Az ártatlanság kora lejárt,

A foci önfeledt mámora,

S, ott az ikrek,

Ha elveszel belőle egyet,

A másik már nem él,

Ha halni kell,

Nincs kegyelem,

A történelem elveszi életed.

Már mindegy ki minek nevében öl,

Mi a helyszín és mennyi a tét,

Egy elvadult világ,

Hol az ember kegyelmet kér,

De nincs kegyelem,

A vak hit nem ismer ilyet,

Nincs elme és gondolat,

Az EMBERSÉG is elmarad,

Gondolnánk ez csak  mese,

A homok alatt,

De nem az,

Múltunk és félek jövőnk,

A kor ismétli magát,

S, a homok alatt izzik a parázs.

A homok alatt (Under sandet, 2015)