Eközben Párizsban (Nocturama, 2016)

Ha egy kis szerencséje lesz ennek a filmnek, akkor ugyanabba a státuszba kerülhet, mint annak idején például a Haragban a világgal, a Hidegvérrel, a Született gyilkosok, a Száguldás a semmibe című filmek ok nélkül lázadó főszereplői keverték a történetüket elmesélő alkotásokat. Különösebb oka ugyanis nincs a lázadásra Bertrand Bonello Párizst lángba borító alig felnőtt, még inkább tinédzser hőseinek sem, ugyanis legfeljebb életkorukban hasonlítanak egymásra, társadalmi státuszukban, életkörülményeikben és származásukban teljesen különböznek egymástól. Éppen olyan heterogén összetétel kis csoport ők, mint a mai francia társadalom. Mégis, ahogyan látszólag és felfoghatatlanul értelmetlen tettük egybe kovácsolja őket egy végzetes pillanat erejéig, abban benne van a fiatalság örök lázadása az őt szabadságában gátoló/gátolni vélt “felnőtt” világrend ellen, azt metszően pontosan megmutatja ez a film. Dolgozol, gyűjtöd a pénzt a nyaralásra, a nagyobb kocsira, lakásra, a gyereked tanulására, vagy csak még néhány teljesen felesleges fukszra, drága csecsebecsére, idióta hobbira vagy költséges szenvedélyre, Eközben Párizsban néhány fiatal úgy gondolja, hogy ebből elég.

Eszközeik ismertek, tele van velük a híradó, sőt mi több, erről szólnak az utóbbi évtizedek. Terrorizmus, ja. Előjel, megkülönböztető jelző, vallási megjelölés nélkül. Terrorizmus, mint a létező legradikálisabb figyelemfelhívás valamire, ami bizonyos embereknek, embercsoportoknak nem jó – és ebből a “nem jóból” elegük van. A film szereplőinek igazából semmi komoly ideologikus indíttatásuk nincs tettükre, szimplán lázadnak a fogyasztói társadalom ellen, aminek viszont ők maguk is gyermekei. Ez a történet a 2000 környékén született Y, vagy talán már Z generáció filmje (kérdés, hogy mi lesz, ha elfogy az ÁBÉCÉ?), a videoklipeken, a beavatottak számára élesen elkülönülő divattrendeken nevelkedetteké, akik már az interneten, a netes csetszobákban és más virtuális közösségi terekben szocializálódtak. Nagyjából, mint a hírhedt ISIS aktivistái, akik a hírek szerint hálózati játékkonzolokon kommunikálva szervezték például a párizsi terrortámadásokat is, amire a francia titkosszolgálat hightech szakemberei nem is gondoltak.

Filmekből, interneten fellelhető féllegális információkból tökéletesen elsajátították a titkos konspiráció minden modern módozatát, bár ad hoc csoportól szól a film, mégis úgy teszik dolgukat, mint egy profi titkosszolgálat. Mivel azonban ezúttal is tulajdonképpen ok nélkül, a felnőtté válás alapvető velejárójának tudott lázadásért lázadókat látunk a filmben, igen pontosan látjuk (mert Bonello igen pontosan megmutatja) tettük szörnyű értelmetlenségét. A film második felét kitevő, hosszas áruházi jelenet anarchikus nihiljénél érzékletesebben aligha lehet ábrázolni az értelmetlen lázadás hiábavalóságát. A végkifejlet kötelező végítélet, mert nem lehet más – különben a Z-vel tényleg vége a generációk sorának.

A bő kétórás film egészen vérfagyasztó hangulatban telik, ami már a bevezető néma félórában megteremtődik: ekkor ismerjük meg a csoport tagjait. Szimpatikus kinézetű fiatalok róják Párizs utcáit, utaznak a metrón, buszon, látjuk, hogy elszántan igyekeznek dolgukra – ami lehet akár egy vizsga, egy állásinterjú, egy sürgős bevásárlás vagy akár egy randevú is. Sokáig ezt is hisszük, mígnem kiderül, hogy a bevezető jelenetekben látott fiataloknak közük van egymáshoz. Bonello nem ereszt egy pillanatra sem, és egészen friss lendületű, sablonosnak egyáltalán nem mondható narratívában, dinamikus, furcsán csúsztatott vágástechnikával, visszakézből megküldött fordulatokkal és sajátos módon elkent, hátulról orrba vágó, bizarr poénokkal -valamint eszement zenei körítéssel- hajtja végig ezt a tanulságos, megdöbbentő, remek filmet. Nézzed meg, ha tudni akarod, MOST MI VAN. Mi van Párizsban, mi van a világban. 9/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.