Csak most fedeztem fel, hogy a Sundance TV-n megint játsszák (lassan már be is fejezik) Ray Mc Kinnon drámasorozatát, a Rectifyt. Mentségemre szóljon, nem nézek tévét; a szóban forgó széria máshol is elérhető, bárki bepótolhatja, amennyiben kedvet érez hozzá. Már aki bírja, mert nem kínál könnyed szórakozást. Lassú, kontemplatív, de megéri a fáradságot: izgalmas, mint egy Dosztojevszkij-regény.

A cím magyarul jóvátételt, helyreigazítást jelent. Az érintett személyt,  Daniel Holdent (Aden Young) nemi erőszak és gyilkosság vádjával börtönözték be, majd ítélték halálra tizennyolc évesen. Most kiengedik (tizenkilenc év siralomház után), de nem mentik fel a vád alól. Hasonló szituációkban szívesen vélelmezzük a főszereplő ártatlanságát, ám itt mintha mellékes volna, elkövette-e mindazt, amiért bűnhődött. A nyomozás jó darabig takaréklángon folyik, és ahelyett, hogy közelebb jutnánk az igazsághoz, minden csak ködösebb lesz. Holdenről több évad után is képtelenség eldönteni, bűnös-e vagy ártatlan. A személyiségében bőven akadnak homályos, sőt egészen sötét foltok, úgyhogy a figura megfejtése legalább annyi izgalmat tartogat (ha nem többet), mint a gyilkossági ügy felgöngyölítése.

A történet során nagyobbrészt a főhős beilleszkedését követhetjük figyelemmel. Olyan emberről van szó, aki  felnőtt éveit börtönben töltötte, jóformán végig a halálra készült: nehéz elképzelni, hogyan szokik majd vissza a „normális” hétköznapokba. Hazaérkezése felzaklatja szülővárosát, a régi sebek felszakadnak. Minden lépését gyanakvás, rosszindulat kíséri, de a legrosszabb, hogy a családban sem találja a helyét. Fagyos légkör, kínos feszengések, és még nem beszéltünk a megváltozott tárgyi környezetről, hisz a frissen szabadult rabnak a hazatérés valóságos időutazás: idegenül téblábol a huszonegyedik század lekerekített, digitális világában. Újra kell tanulnia a társas érintkezést, a mindennapok rutintevékenységeit, még a szabad mozgást is. Sokszor csak áll és bámul megbűvölten. Nincs ebben semmi furcsa, hisz nála jobban ki tudná értékelni a lombok közt átszűrődő napfényt, fák csöndjét, levelek susogását? Az első évad hat epizódja mindössze hat napot ölel fel; a tempó tükrözi az intenzitást, amivel Daniel az őt körülvevő világot érzékeli. A pillanat fokozott megélése, a szépségbe való fájdalmas belefeledkezés az évad lényeges mozzanatai.

Apránként megismerjük a család – férjek, feleségek, testvérek és mostohatestvérek – bonyolult, elfojtásokkal terhes viszonyrendszerét, amit a régi-új családtag érkezése gyökerestül felforgat. Közben a felbolydult kisváros is próbálja magát „megvédeni” a feltételezett gyilkostól. Ám ez csak a sztori egyik fele. Az események túloldalán a főszereplő figyelemre méltó belső története zajlik, akinek minden erőfeszítése arra irányul, hogy békére leljen – önmagával és a többiekkel egyaránt. Sógornője hamarosan megkísérli bevonni őt egy hívő közösségbe. A hitben valő újjászületés ígérete csábító, de a nő is csinos – talán a szerelem hozza el a megváltást? Adódnak más utak, más vezetők is; egy excentrikus fickó  a második évadban Sziddhártát idézve biztatja hősünket az élvezetekre. Itt érezni leginkább, hogy a Rectify egyfajta spirituális road-movie. Az élet: utazás, amelyből Daniel sem vonhatja ki magát, mozdulnia kell.

Jópár talányos párbeszéddel, szimbolikus történéssel találkozunk, melyek fölött sokan bizonyára átsiklanak; ha viszont vesszük a lapot, liftezik a gyomrunk a gyönyörűségtől.  Az első évad meglehetősen szürreális, rátelepszik a nyomasztó közelmúlt: makacsul visszatérő börtönemlékek, víziók keverednek a valóság tényeivel. Idővel aztán ritkulnak a börtönt idéző flashbackek, a nyomozás is belendül (egyre felkavaróbb részletek jönnek napvilágra), a főhős körül fokozatosan kitágul a világ, a végére pedig úgy látszik, mégiscsak sikerül eljutnia A-ból B-be. A záró, negyedik évad kicsit erőtlenebb; az új karakterek kevésbé kidolgozottak, sőt néhol az érzelmesség is felüti a fejét.

Utóbbi amúgy a sorozat egészére csöppet sem jellemző. Jóllehet, egy szappanoperára való érzelem és szélsőség torlódik össze benne, a megnyilvánulások szinte zavarba ejtően visszafogottak. Szívbe markoló, csöndes dialógusok, sok hallgatás – így ha nagy ritkán akcióra kerül a sor, az annál nagyobbat üt. A szürkén hétköznapi díszletek között hiteles, hús-vér figurák mozognak, akikkel könnyű azonosulni, Aden Young alakítása pedig torokszorító – a szó legszorosabb értelmében.

Nehéz választani, miközben jobbnál jobb szériákkal bombáznak bennünket a tévécsatornák, de az biztos, hogy a  Rectify a mindenkori élmezőnyhöz tartozik. Akit nem zavar a lassú tempó, és szeret mélyre merülni, nyugodtan fejest ugorhat bele. (9/10)