Úriember revolverrel (The Old Man & the Gun, 2018) – Több óriási ziccert is kihagyott David Lowery filmje. Legfőképpen az írandó a rendező számlájára, hogy vétkes módon elfecsérelte a már látványosan agg legenda, Robert Redford utolsó filmes jelenését (szerencsére, ezt Redford is átláthatta, így vállalt még filmet ezután is). Lehetett volna ez a film akár a zseniális, 1969-es Butch Cassidy és a Sundance Kid kvázi második része is, tekintve, hogy témája is igen hasonló (Forrest Tucker is valós személy és “foglalkozása” is hasonló volt). Paul Newman helyett itt egy kis bandát kapunk, de hát Tom Waits és Danny Glover ennél kaphatott volna és érdemelt volna ennél jóval nagyobb szerepet is… Van romantikus szál is, a remek Sissy Spacekkel, de igazából az sem lett rendesen levarrva. Illő és igen pontos karakter a sármos öreg bankrablót üldöző rendőr figurája is, de Casey Affleck sem kapta meg azt a teret, ami járna neki és karakterének. Forrest Tucker valóban elképesztő élettörténete is csak néhány hevenyészett jelenetet kapott, melyek erős koncepció és kohézió nélkül csak úgy lógnak bele a semmibe… Kifejezetten felmérgesített a film, mert annyira látszik benne akár több filmre is bőven elegendő ötlet és történet, amiből viszont szinte semmi nem valósul meg. David Lowery mondjon le! 3/10

Hatalmas kis hazugságok – 2. évad (Big Little Lies, Season 2, 2019) – Azért az már elég brutális, hogy egy ilyen “piszlicsáré” kis tévésorozatban egymás sarkáról tapossák le az Oscar-díjas színésznők a Gucci szandálokat… Hiszen megérkezett Meryl Streep is a sorozatban, ő önmagában már gyűjtőnek számít Oscar-ügyben, de Reese Whiterspoon, Nicole Kidman is szobortulajdonos, miközben Laura Dern csupán jelölve volt a legjobban számontartott filmes elismerésre – igaz, ő kétszer is. Élményszámba megy, hogy teljesítményük is megfelel hírüknek, különösen Meryl kekeckedő nagyija (s)üt, de Nicole is szépen odatette magát, különösen a végkifejlet tárgyalási jelenetében. De Shainele Woodley és Zoë Kravitz is szépen odateszi magát az első évad történéseit (amit WIM így láttott, én pedig így) lekerekítő, beteljesítő és picit meg is magyarázó második évadban – amit én így, ismerve és megszokva az előzményeket, kifejezetten élveztem. Én nem látok ebben a történetben harmadik évadot, bár találni nyilván lehet, ha valakik keresnek benne… A sztori végül is logikusan felépített, jól megírt nívós munka, a színészi játék elsőrangú, a fényképezés stílusos és látványos, a zenék továbbra is fílingesek. Elég árnyaltan, sokrétűen, minden pátosztól és szemforgató álszentségtől mentesen, kendőzetlenül mesél nekünk ez a sorozat a házastársi erőszakról, a szexről, az anyai érzésekről és egyáltalán a nőségről – talán nemcsak nőknek. 8/10

A szolgálólány meséje – 3. évad (The Handmaid’s Tale – Season 3, 2019) – Való igaz, lassú és vontatott A szolgálólány meséje (1. évad, 2. évad), s lassan már Elisabeth Moss (a képen) elképesztően sokszínű arcára és leheletfinom rezdülésekre épülő mimikájára épülő, markáns vizualitás is önmaga paródiájának tetszik. Igaz az is, hogy az első évad(ok) sokkját itt már átveszi Fredé (Offred), illetve most már Josephé (Ofjoseph?) küzdelmének meséje, a bigott, fallokrata, nőgyűlölő, álszent vallásos diktatúra is már csak a mi kis magyar valóságunkkal való állandó összehasonlítgatássá “szelídült” – azért ez még mindig üt. Brutálisan. A végén. 8/10

Itthon, édes otthon (This Is Where I Leave You, 2014) – Szellemes párbeszédekkel megírt, szórakoztató és okos családi tragikomédia Shawn Levy filmje, mely azonban minden -számomra nyilvánvaló erénye ellenére- csak alig találkozott a nagyközönség tetszésével. Oké, Adam Driver neve behozott egy csomó fiatal Star Wars-rajongót. Lézerkardozás viszont nincs a filmben. Jason Bateman hozta a Másnaposok másnapos nézőit, viszont egy kissé blaszfém gandzsázáson kívül elmarad a hányásban való fetrengés. Az antiszemiták már megint felhorkannak, hogy már megint a zsidók “hencegnek” zsidóságukkal, holott csupán arról van szó, hogy egy zsidó származású filmes családi témájú története érthetően egy zsidó származású, de zsidóságát már csak nyomokban és felületesen gyakorló család körében játszódik. Jane Fonda pedig a homoszexualitást “reklámozza”… Skandalum. Nyilván ez nem is egy olyan film, amire díjakat szokás szórni, de benne hétköznapi, csetlő-botló, de esendőségükben szerethető karakterek oldanak, vagy csak élnek meg benne hétköznapi kríziseket, pont olyanokat, amelyekbe mi, nézők is kerülünk, nap mint nap. Éppen ezért tanulságos és okos, életben gyökerező humora miatt szórakoztató a film. 7/10

Sarkvidék (Arctic, 2018) – Delta-főcím másfél órában. Mondjuk, Mads Mikkelsen nélkül majdnem nézhetetlen kaland lenne ez a sarkvidéki robinzonád, mert benne tényleg megvan az a megmagyarázhatatlan kisugárzás, őserejű életösztön és nyilvánvaló férfiasság, ami egy ilyen minimalista sztorihoz minimálisan szükséges. És őt lehet nézni is, mert szavak és tulajdonképpen bármiféle írói és rendezői gondolat nélkül is képes közvetíteni valami elemi erejűt, amiről azt hihetjük, hogy valami történt az elmúlt másfél óra alatt. Mads igazi színész. Sajnos, az író-rendező Joe Penna viszont alig nevezhető írónak, vagy rendezőnek. Ami tényleg számít a filmben, az Mads Mikkelsen, valamint a fagyosan gyönyörű sarkvidéki táj. Ezeken viszont nincs mit rendezni, hiszen megállnak “saját lábukon”. 5/10