Szerintem még a mások által sokra tartott Battlestar Galacticánál is jobb ez a 2015-ben indult, és -némi csatornaváltás után- már lassan a negyedik évadnál tartó sci-fi széria. Azt is az általában nem a minőségről híres SyFy csatorna gyártotta, ezt is az kezdte – át is vette tőlük az Amazon Prime a negyedik évadra… Engem inkább a szintén igen markáns Firefly-re emlékeztet ez a James S. A. Corey álnéven alkotó Daniel Abrahamnek és Ty Francknek köszönhető történetfolyam, bár annyira nem humoros és könnyed. Itt inkább a klasszikus film noir bizonyos elemei (lásd pl. Miller nyomozó karaktere) keverednek a legtöbb tekintetben teljesen reális, néhány száz év múlva megtörténő jövő utópikus képével, valamint az akció- és a politikai thriller zsánerével.

Maga a cselekmény ugyan kissé sablonos, de ettől még érdekes. Adott két nagyhatalom, a Föld és a Mars, van egy periferikus “harmadik világ”, a kisbolygók Öve – nagy vonalakban. A két nagyhatalom rivalizál egymással, a kicsi meg izmozik, hogy neki is jusson valami. Satöbbi. Ami viszont tényleg figyelemre méltó, az elsősorban a természettudományos értelemben vett -nyilván hozzávetőleges- hitelesség: itt tényleg nem lehet lélegezni az űrben, van gravitáció is. A Földön már bőven nyögik a globális felmelegedés hatásait a 123 éves átlagkort egészségben megélő földiek, Manhattant például Tarlós-féle gigászi mobilgát védi a tenger viharos hullámaitól. De a politikusok pont olyan szarkavarók, mint amilyenek ma is, és amilyenek voltak mindig is – de legalább van terrorizmus, ami szabadságharc azoknak, akiket terroristáknak bélyegeznek a szarkavaró politikusok. A kültelki, bolygóövi emberek már saját, odakint kifejlődött nyelvüket beszélik. Bár a második évadra a tudománnyal szemben/mellett már komoly tért nyer a fantasztikum is, azért ez még egy kifejezetten látványos, meglepően igényesen megtervezett, kigondolt és messze nem agyatlan széria. Nézős. 8/10

Szóval, a lényeg a részletekben rejtőzik, illetve, nem is annyira rejtőzik, hiszen a környezetből, a háttérből, a mellékmotívumokból, a mintegy mellesleg elejtett félmondatokból egy olyan, meglepően komplex jövőkép bontakozik ki, mely azért éppen eléggé elgondolkodtató egy átlag sci-fi sorozathoz. Még egy csipetnyi filozófia is “horogra akadhat”, ha hajlamosak vagyunk elmélkedni az elkövetkezendőkön. Tetszett a harmadik évad is, melyben még abból a a fő cselekményszálként szereplő, misztikus protomolekulás katyvaszból is sikerült elegáns módon kikeveredni. Ha csúszik, akkor a színészeken csúszik meg a sorozat itt-ott. Shohreh Aghdashloo (Avasarala szenátor) például. 7/10

Az Amazon Prime által felvásárolt franchise a negyedik évadra elvesztette minden érdekességét. A cselekmény kidogozatlan, összecsapott, a karakterek motivációi esetlegesek, óvodás szintűek, a színészi játék bosszantóan szar. Nincs rá méltóbb szavam. Egyedül a látvány érdemel valami dicséretet, abban még van fantázia. De ez önmagában édeskevés. Már nem nézős tovább… 2/10