Halványkék szemek (The Pale Blue Eye, 2022)

Egész egyszerűen érthetetlen, hogyan lehet ilyen pazar szereposztással (Christian Bale, Timothy Spall, Gillian Anderson, Toby Jones, Charlotte Gainsbourg, sőt, Robert Duvall !!!) ilyen jelentéktelen, halvány, szürke, semmi kis filmet összehozni… Scott Cooper Halványkék szemek című krimije annyira pontosan, szinte szolgaian követi a klasszikus krimik modorosságait, kliséit, hogy ezzel teljesen bele is süpped a Sir Conan Doyle/Agatha Christie/Edgar Allan Poe/stb.-történetek betűhű, jobbára tévés (pl. Hallmark) piacra szánt verzióiba, ám mentesen azok különös humorától, pontosan kiszámított ritmusától, sajátos hangulatától. Oké, szépen van fényképezve ez a mozi, engem ezzel legtöbbször meg is lehet venni, mert fényérzékeny vagyok, de itt még ez is kevés. Unalmas film, mely ráadásul cselekményében kissé hajaz egy korábbi, hasonló történetre, ami szintén az amerikai West Point katonai akadémia zárt falain belül játszódott, de ott azért Jack Nicholson olyan autoriter barom tudott lenni, hogy a fal adta a másikat, arról nem is szólva, hogy volt ott egy rendező is – és a könyv is izgalmasabb volt ennél. Végigásítoztam ezt a filmet, talán bele is aludtam. Egyetlen okos poén, főleg, ha szereplésnek irodalomtörténeti hitelessége is van, az, hogy Edgar Allan Poe-t tették meg kulcsszereplőnek. Az ő karaktere (Harry Melling) volt egyedül érdekes ebben a filmben számomra.

Kategória: Film, Netflix
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.