Keleti határ (Przesmyk, TV Mini Series, 2025-)

A lengyelek igen nagy számban gyártják közepes -ám még bőven vállalható- minőségben a különféle streaming felületekre a sorozatokat, rendszerint valamilyen thriller-almúfajban. A Keleti határ például kém-thriller, némi akcióval. Az eddigi egy évad hat része alapján újat ez a széria sem hoz a pl. Homelanddel fémjelzett műfajba, az alapkövetelményeket azonban biztos kézzel teljesíti. A közepes, elsősorban fizikai teljesítményre és külső kinézetre kasztingolt középszerű színészi teljesítmények mellett az elegáns fényképezés, a hiteles környezetábrázolás, a korrekt akció és az izgalmas cselekmény az, ami vonzóvá teheti ezt a projektet. Nekünk, magyaroknak talán még abban hozhat pluszt, hogy a közös közelmúltbéli poltikai és történelmi együttállások és konfliktusok ismerőssé teszik az alapszituációt.

Másrészt ki kell azért emelni azt is, hogy aktuálpolitikai vonatkozásban helyenként igen éles ez a lengyel történet. A cselekmény 2021-ben játszódik, egy évvel az oroszok immár több mint négy éve tartó villámháborújának kitörése előtt a fehérorosz Minszkben, illetve a lengyel-belorusz határon – nyilván fiktív szereplőkkel, de szemlátomást valós környezetben. A lengyel-belarusz határon évek óta folyamatos a feszültség. A belorusz hatóságok illegális migránsokat terelnek az EU-s határ felé, akikkel szemben a lengyel határőrök és katonák gyakran fegyveres és erőszakos incidensek közepette lépnek fel, miközben Zapad (Nyugat) 2021 néven az orosz és a belarusz vezetés közös “hadgyakorlatot” tartott a lengyel határ közelében kétszázezer (!) katonával, 80 repülőgéppel, 300 harckocsival, 240 ágyúval, rakéta- és aknavetővel, valamint 15 hajóval. Ebből a szempontból néhol kifejezetten aktuális a sorozat, éles, határozott vonalakkal, mélyre metszőn rajzolja bele ebbe a szituációba a valósággal megtévesztően hasonlatos konfliktusokat kibontó cselekményét – ebből a szemszögből nézve kifejezetten érdekes, izgalmas széria ez.

Kategória: HBO Max
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

1 Response to Keleti határ (Przesmyk, TV Mini Series, 2025-)

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .