Author Archives: efes

Az a gyönyörű barázdákkal szabdalt, gyűrött, vénséges vén arc, amit az Egy német sors című német dokumentumfilm szinte teljes egészében nézünk, pont olyan, mint az elmúlt évszázad – és el is hisszük neki. Főleg, hogy amit mond, abból kitűnik, hogy … → olvasásának folytatása

Minap, amikor először láttam ennek a francia vígjátéknak az előzetesét a facebookon, meglepődve konstatáltam, hogy valaki lelkendezve kommentelte: Dany Boon! Ezek szerint a francia komikusnak Magyarországon is vannak rajongói… Mik vannak. Persze, olvastam már olyat is, ráadásul magát filmkritikusnak tartó … → olvasásának folytatása

Ritkán fut bele az ember ennyire tiszta, ám az ember legszentebb érzelmeire mégis elemi erővel ható filmbe, mint az Oroszlán. Oké, elcsámborgó, gyámoltalan kisgyerek az értetlen, érzéketlen világgal szemben, tuti topik. Főleg, hogy a történet végkicsengése alapvetően pozitív. Garth Davis … → olvasásának folytatása

Zdzislaw Beksinski egyetlen dolgot nem volt hajlandó elviselni: a csendet. Ennek elkerülése érdekében zenelejátszó eszközök garmadájával bástyázta körül önkéntesen választott remetelakát, műtermét, egy Varsó külvárosában elterülő betonrengeteg egyik panellakását, illetve annak egyik szobáját. Beksinski ugyanis festőművész volt, igen jelentős életművet … → olvasásának folytatása

A film festői nyitóképén fiatal festőnövendékek festik képeiket a természet lágy ölén. Minden olyan, mint amit amúgy joggal várhatunk egy idős, tisztességben megőszült filmrendező utolsó filmjétől. Lágy színek, csendes elrévedés, visszafogott, bölcs derű. Ahogy a Mester legurul a hegyoldalán kacagó … → olvasásának folytatása

A “harminchat fokos lázban” égő József Attila ugrik egyből az eszembe, mikor látom ezt a bolgár és magyar koprodukcióban készült román filmet, valamint Bob Fosse zseniális Mindhalálig zene című musicalje. Összekötő kapocs köztük a depresszió, mint betegség. Szegény Attila, valamint … → olvasásának folytatása

Ulrich Seidl dokumentarista stílusáról, érdeklődéséről, sajátos látásmódjáról már nagyjából mindent elmondtam korábbi filmjeiről, a Kánikuláról, a Tervezett veszteségről, a Házi kedvencekről, az Import/Exportról, a Pincéről, valamint a Paradicsom-trilógiáról, tehát a Szeretet/Szerelemről, a Hitről, valamint a Reményről szóló írásaimban, ezekhez képest sok újdonságot formai szempontból … → olvasásának folytatása

Amikor kijöttem a film vetítéséről, azon gondolkoztam, hogy vajon hogyan tudom belesuvasztani Török Feri eddigi életművébe ezt a veretes, komor, fekete-fehér drámát, de gyorsan rájöttem, hogy simán. Török eddigi pályája valahogy úgy függ a magyar történelem idővonalán, ahogyan itt most … → olvasásának folytatása