Mit nézzünk ma a tévében? – Szombat

Közzétéve 2012. szeptember 29. szombat | Szerző: efes

Naná, hogy a legizgibb filmek éjfél körül, sőt, azután kezdődnek. Nem baj, holnap lehet aludni… De addig is, mondjuk a Millió dolláros baby-ben (ATV, 21.00) megnézhetjük, hogyan faragott egy filmben Clint Eastwood magának, Morgan Freemannek és elsősorban, Hillary Swanknek Oscar-díjat egy olyan agyoncsépelt témával, mint az ökölvívás. Hogy azért ne legyen túl könnyű a dolgunk, szintén bunyó a témája meglepetésszerűen A bunyós című filmnek is (Cinemax, 21.40), de itt sem a nem éppen legintellektuálisabb és amúgy is eléggé kiszámítható dramaturgiájú (viszont mindenképpen a legreálisabb) sporton lesz a hangsúly. Az ír Jim Sheridan drámája egy IRA-aktivista hajdani bokszolóról szól (akit ki más játszana, mint Daniel Day-Lewis), aki politikai jellegű börtönbüntetéséből szabadulva, egyszerre szeretne szakítani az IRÁ-val, folytatni boksz-karrierjét és visszaszerezni hajdani szerelmét (Emily Watson), aki közben máshoz ment férjhez…

Természetesen harcról van szó Brian De Palma kitűnő filmjében is, melyből megtudhatjuk, ki győzte le Al Caponét (Viasat3, 21.00). Talán éppen a képen látható urak?

Hasonlóan komoly bagázs jött össze Robert De Niro második rendezésére is, ami a CIA megalakulásáról szól. Nem lesz egy kifejezetten sietős mozi, azonban a politikatörténet iránt érdeklődőknek mégis ajánlott Az ügynökség (RTL Klub, 23.00).

Fogalmam sincs, milyen ez a Srácok (m2, 0.50), de számomra ez a ma esti legizgalmasabb film, hiszen mostanság viszonylag ritkán láthatunk 1983-as, tehát a Gorbacsov-éra előtt készült szovjet (!) krimit. Már az szinopszisa is ütős: “A 15 éves Vologya Kirijevet 2 év szabadságvesztésre ítélik, mert 4 rubelt lopott, de ideiglenesen egy évi próbaidőre felfüggesztik a büntetését. Antonov, a sport-munkatábornak nevezett javító-nevelő intézmény vezetője felelősséget vállal érte és magával viszi a táborba, hogy segítsen neki újra bízni az életben és hogy embert neveljen belőle.”

Vele párhuzamosan indul az Enigma (m1, 0.55), mely a nácik híres titkos kódológépéről szól, aminek megfejtéséhez egy híres matematikust alkalmaznak, akit viszont éppen szerelmének hirtelen eltűnése izgat. Jericho, a matematikus (Dougray Scott) azonnal átlátja a helyzetet és rájön, hogy a titkos kód és csajának eltűnése között összefüggés van, és az angol kódfejtő állomáson német kém van. A romantikus háborús kémdrámában Kate Winslett. Rendezte Michael Apted, írta Tom Stoppard.

Aztán, ha végképp nem tudunk aludni, akkor a 127 órától (HBO, 1.10), Danny Boyle brutális survivor-showjától egészen biztosan nem fogunk. Picit bővebben itt.

Tévé Kategória | Hozzászólás

Mit nézzünk ma a tévében? – Péntek

Közzétéve 2012. szeptember 28. péntek | Szerző: efes

Mától szélesedik a napi tévéajánló látóköre, az összes magyar nyelvű csatorna szemlézésre kerül, melyeken esély van arra, hogy esténként normális filmeket lássunk. Természetesen, ezután sem szándékozom bemásolni a port.hu teljes adatbázisát, csupán szemelgetek továbbra is, melyek azok a filmek, melyeket én a helyetekben megnéznék, ha az estét a tévé előtt kellene eltöltenem.

Elsőnek itt van ma estére a Gilbert Grape (Film Mánia, 18.55), mely még vastagon belelóg az etetésbe/híradóba, viszont egy igen erős dráma, ami mellett nem szabad elmenni szó nélkül. Gilbert (Johnny Depp) és csökkent értelmű öccse (Leonardo di Caprio) egy poros amerikai kisvárosban laknak, mozgásképtelen anyjukkal. A jövő reménytelen. Egy nap azonban egy furcsa, idegen, féktelen vadóc (Juliette Lewis) toppan be látókörükbe, aki fenekestül forgatja fel eddigi életüket. A film alkotói a skandináv film világhírű alakjai, Lasse Hallström és Sven Nykvist, ami önmagában is épp elég az ajánlásra, viszont még ennél fontosabb, hogy Leo (a képen) e filmben nyújtott alakításáért kapta meg első Oscar-jelölését. És hol vannak még a későbbi híres filmjei!

Két igen furcsa, sőt, meghökkentő szerelmes történet van még ma estére. A Háromban (Cinemax2, 21.05) Hanna és Simon egy csakis a munkának élő, gyermektelen berlini pár, immár húsz éve tart egyre üresebb, gépies kapcsolatuk. Egy nap azonban mindkettőjüket eléri a szerelem, csak éppen ugyanannak a személynek képében. Hanna ráadásul teherbe is esik a titokzatos, sármos Adamtól… A filmet Tom Tykwer, a mai német film egyik legismertebb alkotója rendezte.

Nem kisebb tehetség nála (sőt!) Paul Thomas Anderson, aki a FEM3-on 22.05-kor kezdődő Kótyagos szerelmet rendezte. Talán némi aggodalomra adhat okot, hogy a film főszereplője az inkább csak otromba pukikaki filmekből ismert Adam Sandler a film főszereplője, de őt itt valódi színészek ellensúlyozzák, (például Emily Watson vagy Philip Seymour Hoffman), mindamellett, hogy itt még Sandler is egészen jó. Ez a film, minden groteszk furcsasága, minden bizarr fordulata és abszurd humora ellenére is, a világ egyik legszebb, legbölcsebb és legmeghatóbb szerelmesfilmje. Sandler itt tényleg képes felnőni a remek Emily Watsonhoz. Pedig nem csinál mást, mint általában, most mégis képes a filmtörténelem legnagyobb komikusait megidézni. Ehhez a trüvájhoz persze nyilván rendező is kell: Anderson azonban e filmmel, saját életművének szerves részeként, a Szerelem apokaliptikus apoteózisát alkotta meg. A film számomra annak idején óriási élmény volt, azonban minden bizonnyal alkalmas a nézők megosztására is – mint minden valódi remekmű.

Tévé Kategória | 4 hozzászólás

Mit nézzünk ma a tévében? – Csütörtök

Közzétéve 2012. szeptember 27. csütörtök | Szerző: efes

Alapvetően csütörtök van, tehát azt mondom: csütörtök. Tévézni tényleg csak akkor, ha nagyon muszáj…

Amerika kedvencei (tv2, 21.10) Douglasné Catherine Zeta-Jones és John Cusack. Nagy filmsztárok, számtalan filmben játszottak együtt, a nép imádja őket – ők viszont utálják egymást. Annyira, hogy az már legújabb filmjük sikerét veszélyezteti, ezért a producer (Billy Crystal) mindent bevet a látszat megőrzése érdekében. Mindent bevet, még Julia Roberts-t is. Láttuk már sokszor.

Sokszor láttuk Danny Glovert is, ahogy savanyú ábrázattal ül a bombává preparált WC-n, miközben a komplett pszichopata Mel Gibson próbálja őt megszabadítani szorult helyzetéből: Halálos fegyver 2. (RTL Klub, 21.25), gondolom, legalább annyira szórakoztató baromság ez is 13-jára, mint volt az azt megelőző 12 alkalommal.

Hű de kassán kardozik
Tulipános Fanfan,
Belebök a hasukba
Tulipános Fanfan! (lásd a képen) Ez a Tulipános Fanfan (Viasat3, 21.20) már egy új verzió, Fanfan nem Gérard Philipe, hanem Vincent Perez. A remake mögött Luc Besson áll és a filmben láthatjuk Penelope Cruzt is…

Tévé Kategória | 1 hozzászólás

Álomvölgy – Az üresség felfedezése (2012)

Közzétéve 2012. szeptember 26. szerda | Szerző: efes

Ma, amikor sorra zárják be a mozikat, amikor még atombiztos hollywoodi szuperprodukciók is simán megbuknak a közönség érdektelenségén, igen bátor vállalkozás egy hagyományos filmhez csak nyomokban, felületes érzetekben hasonlító kísérlettel a nézők elé állni. Vancsó Zoltán fotófilmje ilyen esemény.

A film nyelve

Filmen általában azt a mozgóképfolyamot értjük, amely mára már teljesen körbefonta mindennapjainkat. Szűkebb értelemben persze a film az, ami a mozikban megy. (Jó esetben) van sztorija, vannak szereplői, van eleje, közepe s vége. Jegyet veszünk rá, sötétben nézzük, közben pukikukit majszolunk, kólázunk, majd ha vége, sietünk kifele. Film persze az is, amit megveszünk DVD, vagy ma már BR-lemezen, amit a tévében nézünk, amire a youtube-on kattintunk, amit okosmobilunkon rögzítünk, hogy a baba feláll, hogy ott vagyunk a piramisoknál, hogy lediplomáztunk, hogy részegek vagyunk és hülyéskedünk, vagy éppen csak úgy… Akár egész életünket végignézhetjük filmként is, aztán vagy halálra unjuk magunkat rajta, vagy jól szórakozunk, ki-ki ahogyan. Legtöbben bele sem gondolunk, hogy ez a film maga is egy nyelv, egy képekből összeálló, bonyolult nyelvrendszer. Épp olyan nyelv, mint amit a szájunkkal beszélünk, amelyen olvasunk és írunk, csak nem hangokból, szavakból, esetleg jelekből és mozdulatokból, hanem képekből áll. Ma már persze szétbeszélünk minden filmet, mert úgy egyszerűbb, direktebb és közérthetőbb, de a film, alapvetően mégis képek, méghozzá mozdulatlan állóképek sorozata, s mint ilyen, a legtöbb információt hordozni és átadni képes kommunikációs forma, amit ember eddig valaha feltalált. Hagyományosan a film egyetlen másodperce minimum 25 darab állóképet tartalmaz, melyek ilyen sebességgel, vagy ennél gyorsabban levetítve folyamatos, élő mozgásnak fognak hatni. Nem más ez, mint az emberi szem rugalmatlanságán alapuló átverés, mágia, nevezzük, ahogy akarjuk. Tulajdonképpen tökéletes eszköz a valóság illúziójának megragadására. Ha azonban másodpercenkénti 25 kockánál kevesebbet, extrém esetben sokkal kevesebbet, akár percenként csak néhány képet vetítünk, már alaposan elvonatkoztattunk a film által nyújtott, valóságot mintázó téridő-egységtől, és valami más, fizikailag nehezen meghatározható dimenzióba kerül(het)ünk. A mindennapi élet zaklatott ritmusának hőfokán pörgő agyunk először kétségbeesve kapcsol ide-oda, hátha talál valami kapaszkodót, biztos, ismert pontot, azonban ha minden körülmény optimális, akkor elébb-utóbb megnyugszik. Szinte kisimul és olyan területei kezdenek lágy hullámzásba, melyek életünk túlnyomó részében valahol mélyen, elrejtve, elfeledve várják, hogy szükség legyen rájuk.

Fotófilm

Vancsó Zoltán, az ismert magyar fotográfus több tucat önálló kiállítással, fotós díjjal, elismeréssel és néhány érdekes kísérlettel a háta mögött a filmkészítés őseredeti, mechanikus állapotába tér vissza azzal, ahogyan elkészítette Álomvölgy – Az üresség felfedezése című fotófilmjét. Persze, az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy az Álomvölgy… nem film. Nincs sztorija, nincsenek szereplői, sőt, mi több, még csak nem is mozog. Semmi olyat nem csinál, amitől egy valamirevaló film az, ami. Legfeljebb annyiban hasonlít hozzá, hogy moziban vetítik. Olyan sincs, hogy fotófilm, illetve ez az első. Inkább egy filmszalagra (pontosabban digitális nyersanyagra) rögzített fényképsorozat, tíz gondolat, vagy inkább csak érzület köré felfűzve, valami időtlen, dallamtalan és ritmusok nélküli meditatív hangfolyammal egybemosva. Vancsó honlapján maga is inkább slideshow-nak nevezi az ilyen jellegű kísérleteit, de ha már moziba is bekerült, akkor nyilván kellett valami filmes műfaji elnevezést keríteni hozzá. A kísérleti filmben persze, már régóta ismerjük ezt a formát. Léteznek fényképekből, festményekből, sőt, szobrok fotóiból álló filmek, melyek szintén figyelmen hagyják a filmet, mint nyelvet – ezek azonban inkább a képzőművészethez kötődő periférikus próbálkozások. Annak idején, míg voltak művelődési házak és voltak fotószakkörök, voltak diaporáma-vetítések is, melyek a fényképek bemutatásának zenével körített performanszai voltak (jó esetben). Mára ezek is eltűntek (vagy átalakultak például az elektronikus zenei színtér VJ-vetítéseivé, vagy pszichedelikus fénydekorációkká). Váncsa kísérlete valahol e kettő ötvözete, mely részben a „vissza a természetbe” rousseau-i elvének látványos-érzéki manifesztációja, részben pedig meditáció képben és hangban. Részben pedig digitális nyersanyagra rögzített fotókiállítás. Sajátos, bemozdításos, utólagos manipulációktól mentes fotózási technikája megkapóan impresszionista képi hatásokat kelt, a képeken csak sejteni lehet, konkrétan mit ábrázolnak, viszont érzékletesen sugallnak hangulatokat, érzelmeket. Viszont nem terelik a nézőt semerre, pusztán csak terepet, alkalmat és időt engednek arra, hogy járatlan utakra tévedjen. Vagy arra, merre a film alkotója tévedt, vagy másfelé. Az Álomvölgy… a totális szabadság érzésének instant, 66 perces tripje, mindenféle káros mellékhatások nélkül. A semmi, az üresség a legszebb és legteljesebb érzés, mit ember érezhet – e „film” alapján legalábbis biztosan így van. (Mint normális, hagyományos filmet viszont nem tudom értékelni.)

Film, Zene Kategória | Címkézve | Hozzászólás

Mit nézzünk ma a tévében? – Szerda

Közzétéve 2012. szeptember 26. szerda | Szerző: efes

A ma esti film A leggyorsabb Indián (Duna, 21.20), Sir Anthony Hopkinsszal, aki nem a leggyorsabb indián, hanem egy megveszekedett, céltudatos és kitartó új-zélandi kisembert alakít (lásd a képen), aki hajlott kora ellenére ódon Indian motorjával számtalanszor megdöntötte (és tán a mai napig is tartja) a sebességi világrekordot. Az első hallásra tán unalmas sportfilmnek gondolt remek kis alkotás valójában himnusz a nagyot álmodni merő kisemberhez, aki céljai elérésére minden tőle telhetőt megtesz, de nem másokon átgázolva, hanem tisztán, nyíltan és barátsággal – nem csoda tehát, hogy így álmai be is teljesülnek. Üdítő, pozitív életeszményt megfogalmazó, erősen ajánlott film ez.

A Zuhanás című Sidney Pollack-filmben (Viasat3, 21.20) Harrison Ford rendőr felesége lezuhan egy repülőn, és kiderül, hogy a mellette ülő férfi nem egyszerűen egy közömbös utastárs volt. A rendőr megkeresi a férfi feleségét (Kristin Scott Thomas) és együtt próbálják kideríteni azt, amit egyikőjük sem szeretne igazán megtudni. Jaj, süppedős melodráma-veszély.

A Bizonyításban (Story4, 22.30), ismét Sir Anthony Hopkinst köszönthetjük. Ezúttal egy dilinyós matematikust alakít, akinek lánya (Gwyneth Paltrow) azon parázik, hogy ő most a dilinyósságot örökölte, vagy a matek zsenijét… Úgy rémlik, ez egészen nézhető film.

Tévé Kategória | Hozzászólás

Zappa (1983)

Közzétéve 2012. szeptember 25. kedd | Szerző: efes

Ne keressük Frank Zappát e filmben, a cím véletlen, illetve nem szándékolt egyezés. Bille August Zappa című filmjének címszereplője egy másfajta entitás, nem hajdani bajuszos gitáros-legenda, hanem (nem spoilerezem el, micsoda). Nem is ‘cappának’ ejtjük magyarul, hanem ‘zappe‘, hiszen egy dán filmben dánul beszélnek. Persze, az első kockák alatt már bizonyosak lehetünk benne, itt a rock még mást jelent. A hatvanas évek legelején, amikor e film játszódik, Frankie is még inkább csak gitározni tanult Kaliforniában, itt pedig valahol Dániában járunk, egy unalmas kisvárosban. Egyelőre még nem bűzlik semmi…

Afféle “kamaszkorom legszebb nyara” érzésünk lehet, csak éppen minden fordítva van. Májusban vége az iskolának, a gyerekek pedig nem tudják, mihez kezdjenek magukkal az elkövetkezendő néhány hónapban. Az előkelő, gazdag családból származó Steen bandája egy erdei fán megbúvó, titkos bunkerben gyülekezik, és azon tanakodnak, felvegyék-e tagjaik sorába a bivalyerős, de csak munkáskörnyezetből származó Mullét. A film rövid, epizodikus jelenetekkel halad előre az egyre baljósabb végkifejlet felé. A srácok különféle diákcsínyekkel ütik el az időt: az első cigaretta, az első sör, az első berúgás, majd hányás, az első szerelem, az első csók, a merevedő pénisz misztériuma, effélék. A szokásos kamaszdolgok. A csínyek azonban egyre durvábbakká válnak, Steen gátlástalansága egyre komolyabb bűnökre sarkallják a bandát. Betörések, bolti lopások, sőt komoly, személyi sérüléssel is járó rablások váltják fel lassan az ártalmatlan gyerektréfákat, lassan ezek a banda életében is konfliktusként jelennek meg.

August annak idején Cannesban is díjazott filmje észrevétlenül csúszik bele a kezdeti romantikus, nosztalgikus kamasztörténetből a kíméletlenül őszinte, brutális társadalmi drámába, mely részben az unatkozó, érzelmeket titkoló, illetve azok hiányában élő, unatkozó kamaszkor éles kontúrokkal megrajzolt látlelete. Részben viszont egyfajta társadalmi példázat is, a banda belső viszonyait illetően. A kiélt, kiégett, célok és valódi értékek nélküli gazdagok (Steen) csak az idő kitöltése végett bonyolódnak bele valójában tökéletesen értelmetlen, számukra semmit nem jelentő dolgokba, legyen az a jóga, vagy egy bolt kirablása. A filmbéli Zappa őket szimbolizálja: csak zabál, és nem csinál semmit. Nem szeret, nem örül, nem élvez. Csak él – mások kárára. Björn, a film egyik fő figurája polgár, nem tudja, hova tartozik, a gazdagokhoz, avagy a proli Mulléval haverkodjon. Választása, mellyel az életét gúzsba kötő gordiuszi csomót mintegy átvágja, a film katartikus csúcspontja, egyben az egyetlen erkölcsileg lehetséges döntés brutális eredménye is.

A gyerekszereplők teszik a dolgukat, megcsinálnak mindent, amit a rendező bácsi kért tőlük, ennél többre, árnyaltabb szerepformálásra viszont már nem képesek. August ezt a lendületesen összefűzött jelenetekkel próbálja ellensúlyozni, ami a film fősodrát illetően működik is, néhány mellékszál elvarrásában azonban néha kimarad egy-egy öltés. Kíméletlen őszinteségével, hiteles motivációival, spontánnak, megéltnek ható történéseivel, valamint a társadalmi példázat általánosító erejének érvényével a Zappa mégis a legjobb kamasz-filmek közé tartozik. Asanisimasa: 8/10

Film Kategória | Címkézve | 1 hozzászólás

Mit nézzünk ma a tévében? – Kedd

Közzétéve 2012. szeptember 25. kedd | Szerző: efes

Örvendetesen folytatódik a múlt héten a Nagyítással indult Antonioni-sorozat, ma este a Zabriskie Point (Duna, 21.35) kerül terítékre. A hatvanas évek elejének londoni beatnikjei után már a hippimozgalom kellős közepén járunk, kaliforniai diáklázadások és/vagy szabad szex, flower power, pszichedélia a Halálvölgyben, effélék. Szintén egy zavarbaejtő, szabálytalan remekmű, minden idők egyik legszebb szerelmesfilmje (lásd a képen). Zene: Jerry Garcia és a Grateful Dead, Rolling Stones, Pink Floyd.

Utána egy minden bizonnyal megrázó dráma Dr. Mengele asszisztenséről, Gisella Perlről, saját visszaemlékezései alapján. Porrá zúzott álmok (Film Café, 23.00), Joseph Sargent filmje (nem láttam még).

Alternatívának van egy középszar (tehát még éppen nézhető) szajréfilm Jason Stathammel: Banki meló (tv2, 21.15); illetve Egy nehéz nap (Viasat3, 21.20), egy ex-drogdíler “békés” napjai, Tarantino után szabadon, Thomas Jane-nel és Aaron Eckhardttal.

Tévé Kategória | Hozzászólás

Bel Ami – A szépfiú (Bel Ami, 2012)

Közzétéve 2012. szeptember 24. hétfő | Szerző: efes

Tény, hogy igen nagy hendikeppel indul nálam ez a Robert Pattinson-gyerek, hiszen tán sosem hánytam még filmtől, ellenben az Alkonyat-trilógia általam látott két része után tapasztalt tünetekkel, melyek éppen e srác miatt is okoztak heveny rosszullétet ízlésemben. Azzal viszont, hogy e míves irodalmi alapanyagból (Guy de Maupassant) elrugaszkodó Bel Ami – A szépfiú című film címszerepét elvállalta, olyan mértékű öniróniáról/önismeretről/önkritikáról tett tanúbizonyságot, amit már önmagában is respektálnom kell. Hogy aztán valójában milyen színész, arról majd egy(több) következő filmből fogunk képet kapni, ezzel a bátor bevállalással azonban sikeresen elrugaszkodott a bugyinedvesítés kétbites vulgarizmusától.

Fényévekkel komolyabb teljesítményt nyújt, mint az Alkonyatban, még akkor is, ha tulajdonképpen ugyanazt a karaktert játssza. Bel Ami, vagyis Robert Pattinson, egy alapvetően üresfejű, sápkóros, karikás szemű, közepesnél valamivel gyengébb tehetséggel megáldott pojáca, akire valami megmagyarázhatatlan okból ragadnak a nők, magukat felajánlva bújnak ágyába, adják neki vagyonukat és vetetik el magukat vele feleségül. A figura nem kitaláció, ismerünk ilyet magunk is, tán többet is. Pattinson látható élvezettel játssza ezt, bújik bele, még csak nem is karikírozza, mégis – és itt érzem én az Alkonyatra való tudatos visszautalást (ugyanaz a smink, ugyanazok a gesztusok) – időzőjelbe helyezi. Zseniális az is, ahogy Maupassant szinte végig csak tőmondatokat ad szájába, ha kettőnél több tagmondatból álló szöveg hagyja el a száját, azt is a nők adják bele… Mintha csupán egy bábu lenne okos és hatalommal bíró nők kezében, melyet látszólag saját kényükre-kedvükre, szórakozásból dobálnak egymásnak – a végén mégis Bel Ami kerekedik ki győztesen, pökhendi kis félmosollyal a szája sarkában, könnyes szemekkel utána integető, összetört lelkű nőkkel a háttérben.

A film Declan Donnelan-Nick Ormerod rendezőpáros első nagyjátékfilmje, akik a színház világából érkeztek. Lendületes, hatásos Macbethjüket kb. hatszázvalahanyad-magammal láthattuk tavaly a Nemzeti Színházban, a Tavaszi Fesztivál keretében. A Bel Ami közel sem olyan zsigeri, és nem is olyan lendületes, azonban messze nem rossz film. Szép, gazdag kivitelű, kosztümös mozi, bár, talán egy picit túl fakó. Alig ismerni fel az Andrássy utat és az Operát (hiszen a külsők nagy részét itt forgatták), illetve, jó érzés látni ezeket az ismerős házakat új fényben, a sztori lejön, a jellem fejlődik, szívek facsarodnak. Mint mondtam, Pattinsont nem lehet még leírni. Uma Thurman elkezdett botoxolni, azonban ettől még nem lett rosszabb színésznő. Jól is állna neki a kor, ha hagyná. Kristin Scott Thomas tökéletes, mint mindig, ezúttal azonban körüllengi valami finoman tragikus aura, mint annak idején nálunk Sulyok Máriát. Christina Riccivel elfogult vagyok, már régóta az egyik kedvenc színésznőm. Hmm… Mi legyen? Asanisimasa: 7/10

Film Kategória | Címkézve | 4 hozzászólás

Mit nézzünk ma a tévében? – Hétfő

Közzétéve 2012. szeptember 24. hétfő | Szerző: efes

Miután eltakarítottuk az esti híradó utáni családi erőszakba fúló dühkitörés nyomait, megnézhetjük például, mi lett A bűn színe című gyermekrablásos Julianne Moore-Samuel L. Jackson dráma vége, ha már a múltkor úgy belealudtunk (Pro4, 21.00). Ha ma is belealszunk, akkor könnyen lehet, hogy a Fedőneve: Donnie Brascóra riadunk fel (kezdés: 23.05), ami viszont jó film.

Választhatunk azonban a gyönyörű, magyar származású Rachel Weisz között is: vagy megnézzük az Érzelmek hullámain (Film Café, 21.00) című érzelmek hullámain bucskázó romantikus drámában, olyan partnerekkel, mint pl. Sir Ian ‘Gandalf” McKellen, vagy Kathy Bates; vagy a Constantine – A démonvadász (Cool, 21.15) című képregény-mesefilmben, Keanu ‘Neo’ Reeves társaságában (lásd a képen). Az első film igazi szép dráma csodás képekkel és jó színészekkel, a másikat szerintem nem láttam még – nyilván a világot mentik meg benne, a tetszési indexe magas, tehát valószínűleg látványos is…

Alternatíva a Letaszítva (Viasat3, 21.20), melyben Denzel Washington a halál földre száműzött angyalát üldözi. Gregory Hoblit igen remek sorozatgyilkosos filmjében úgy csúszunk bele a vérrögvalóból a természetfelettibe, hogy még a legateistább ateisták hátán is mirelit zöldborsók gurigáznak.

Tévé Kategória | 1 hozzászólás

Mit nézzünk ma a tévében? – Vasárnap

Közzétéve 2012. szeptember 23. vasárnap | Szerző: efes

Mivel a köztévék (eh, hagyjuk), néhány kivételtől eltekintve, sikeresen kiszálltak abból a meccsből, hogy jó filmeket mutassanak a népnek… – Nos, nem túl jó a helyzet.

Mondjuk, A Vasember (tv2, 20.05) az amerikai szuperhősös képregény-mesefilmek közül a szórakoztatóbbak közé tartozik. Alapvetően látványfilmről van szó, melyet csak Robert Downey Jr. dekadens férfibája, a szellemesen pergő dialógusok és a már említett vicces utalások, képzettársítások és effélék tesznek felnőttek számára is fogyaszthatóvá. (Ezek nagy részét a gyerekek amúgy, ismeretek híján, nem is értik, hogy min nevet az apu…)

A legjobb film ma az ezerszer játszott és legalább kétszer annyiszor látott Jó reggelt, Vietnam! (AXN, 21.00). Ne írjuk azonban le, ki a kicsit nem érdemli, annak egyébként is jó nagyot… Messze nem a legagyatlanabb hollywoodi bűbáj ez a film, de azért benne van az Álomgyár minden profizmusa. Van némi mondanivalója, ami számunkra ráadásul mostanában különösen aktuális, van benne valamivel több romantika, valamint egy jó formában lévő (lásd a képen) Robin Williams… Mert adni jó.

Rambo nagypapa? (film+, 21.00) Piffpuff-dirrdurr, halálhörgés? A végén leng az amerikai zászló? Aztán annyi is…

Ennyi is mára. (Ja, délután, pontosabban, már azt hiszem most is megy már az országúti kerékpáros VB férfi mezőnyversenye, az Eurosporton)

Tévé Kategória | Hozzászólás